A magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenteti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket szülőföldünkön – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Vasváron, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező városi megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar szabadság legfőbb biztosítékát mindig a független, önrendelkező és cselekvőképes magyar állam jelentette, ezért harcolt az évszázadok során Bocskai és Rákóczi, ezért küzdöttek az 1848-49-es forradalomban, amely már nemcsak az állami függetlenségből, de az igazságosság és jogegyenlőség eszményéből is valóságot teremtett.

Kövér László: a szabadság saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni életünket

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0 pl/Michal Jozefaciuk

1848 azóta is világos irányt jelöl ki a számunkra: hűségesek maradni önmagunkhoz – mondta.

Az Országgyűlés elnöke közölte: a 20. század közepén, a második világháború után megszületett a mi történelmi időnk Európája, amelynek egyik fele szovjet megszállás alatt elveszítette szabadságát, a másik felének pedig össze kellett fognia, hogy megőrizze azt.

A mai Európai Unió alapítói ismerték a nemzetek jelentőségét és a keresztény kultúra erejét – tette hozzá.

Kövér László azt mondta, hogy a 21. században is vállalni kell a küzdelmet az Istenért, a hazáért és a családért.

"Amikor bárki nemzeti államunk feladására, nemzeti összetartozásunk megtagadására, keresztény hitünk elvetésére, családi kötelékeink elvágására biztat, az tulajdonképpen idegen zsarnokság elfogadására, az önmagunkkal való hűtlenségre akar rábírni bennünket" – jelentette ki.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Megbaszod te a jó kurva anyádat köteles kövér lancelot eltárs!!!
papa.49
Mondja ezt egy olyan faszi aki az mszmp. társadalom tudományi kutató intézetének ,,MUNKATÁRSA,, volt !!!
Dolgozni persze ott se, akkor se kellett neki !!!
RonaGyuri
Köteles – Kövecses – Kövér

A mi drága jó T.Ház-mesterünk megint belehúzott

Az Országgyűlés elnöke csütörtökön Vasváron az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező városi megemlékezésen mondott ünnepi beszédet. S nyugi hozta a szokásos formáját. Több más éktelen baromság mellett azt találta mondani, hogy
„A magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenteti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket szülőföldünkön”.
Hogy a dolog hogy állt ezer éve azt nem tudom, bár ösmervén Kancsi-mancsi áldásos tevékenységét számos Dózsa Lászlót talált, aki személyesen igazolja , hogy így történt.
Ami pedig a szabadság megszervezését illeti ártunk és qurmányunk igyekezet elvitathatatlan, mármint hogy persze az EU pénzéből (ami marad belőle miután ők bőven két kézzel markoltak) az ő érdekeiknek megfelelően igyekeznek megszervezni a mi életünket.
Azonban ezzel a szülőföldünkön kitétellel komoly gondok akadnak:
egyfelől; ártunk és qurmányunk számos tagja esetében nem csak orbáni értelemben nem magyarok, de konkrétan a szülőföld sem Magyarország,
másrészt; Laca & co. rendszeresen osztja az észt a szomszédos országokban.
Arról nem is téve említést, hogy nagy igyekezettel próbálják elhitetni, hogy ők tudják mire van szüksége Európának! =))
luiz
Azt látjuk, hogy szabadon loptok, csaltok, hazudtok.
dr. prédikátor
Megbaszod te a jó kurva anyádat köteles kövér lancelot eltárs!!!
Szeparepa2
Szokásos aljadék agyhalott dogmatikus demagóg populista féligazság. Mert egy lényeges és elhagyhatatlan fogalom még kimaradt eme magvas bölcselkedés végéről, hogy EGYMÁS SZABADSÁGÁNAK ÉS ÉRDEKEINEK TISZTELETBEN TARTÁSÁVAL ÉS BIZTOSÍTÁSÁVAL!!! Ha csak a saját értékeim és érdekeim szerint élek és baszok mindenki másra az nem szabadság, csak annak egy önámító pszichotikus illúziója. A szabadság élni és ÉLNI HAGYNI, tehát UGYANOLYAN HA NEM NAGYOBB figyelmet fordítani a körülöttem élők szabadságára és annak az enyémmel ekvivalens módjára törekedni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok