Negyedik alkalommal rendezik meg idén a Startup Safari fesztivált Budapesten, a régió legnagyobb startup fesztiválját április 17. és 19. között – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Startup Safari Budapest több mint 300 programmal várja a látogatókat, 100 helyszínen mintegy 5000 résztvevővel. Az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, elsősorban az infokommunikációs szektor, a kreatívipar, a startup-kultúra, valamint az ezek köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területéről.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is tematikus útvonalak segítik a tájékozódást, a főbb témák között megtalálható az oktatás jövője, a lifestyle, a design, a technológia és gasztronómia közötti kapcsolat, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0, a digitális marketing, a termékfejlesztés vagy éppen az automatizáció.

A tájékoztatás szerint az első Safarit 2012-ben Berlinben rendezték, Németországban több helyen is volt már, világszerte 25 városban, így például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Ugyanakkor a legnagyobbra éppen Budapesten nőtt.

A Safarin nemcsak munkalehetőségek sora nyílik meg a karrierválasztás előtt állók számára, hanem három nap alatt számos értékes kapcsolatra tehetnek szert: a fesztiválra alapítók, szabadúszók, befektetők, vagy éppen a tudományos élet képviselői is kilátogatnak, és nemzetközileg ismert szakemberek is érkeznek Budapestre. A részt vevő cégek saját székhelyükön mutatják be működésüket.

A fesztivál részletes programja a http://www.budapest.startupsafari.com/ oldalon olvasható.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.