Lakossági fórum lesz hétfőn Felcsúton, ahol Mészáros László polgármester a falu településrendezési eszközeinek változásairól tájékoztatja majd a lakosokat. Orbán Viktor miniszterelnök és a dollármilliárdossá vált Mészáros Lőrinc gázszerelő falújában már 2018-ban elkezdődött a módosítások kidolgozása. A hétfői eseményen az Mfor.hu cikke szerint „a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása” lesz a téma. A lap szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani, a helyszínen turisztikai szolgáltatások is meg fognak jelenni a Vál-völgyi kisvasút felcsúti megállójával szomszédos területen. A tervek szerint a tározót csónakázási lehetőséggel fogják bővíteni, valamint "A tározóban egy kis mesterséges sziget épül, melyet híd köt majd összes a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával– áll a lakossági fórumra készített dokumentációba. "

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Magyarország fővárosa Felcsút.
Magyarország tulajdonosa Mészáros Lőrinc
csipetke
@Nessy: 11:41 A második mondatod nem teljesen állja meg a helyét,mert annak a pénznek a nagyrésze az orbán-kláné.Csak reménykedünk benne,hogy lesz elszámoltatás

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.