A pénzügyminiszter közölte, a támogatási programot két ciklusban hirdetik meg.

A Varga Mihály pénzügyminiszter ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg,

az alaptámogatás mértéke ugyanakkor új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik.

Mint mondta, a pályázat kiemelten kezeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket, a pályázók ugyanis kiegészítő támogatást is kapnak, amennyiben

kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat, vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőt foglalkoztatnak.

Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók – amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást – új munkahelyenként további 400 ezer forint támogatásra is pályázhatnak, így akár 3,6 millió forint támogatást is kaphatnak egy új munkahely után – hangsúlyozta

Varga szerint újabb 5 milliárdot szánnak a kkv-szektorra

A program ezzel tovább csökkentheti az országon belüli területi különbségeket, ami a foglalkoztatás növelésén túl az érintett térségben élő családok anyagi helyzetét is javítja – tette hozzá.

A támogatás feltételeiről szólva a tárcavezető ismertette:

a munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik.

A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.

A pénzügyminiszter közölte, a támogatási programot két ciklusban hirdetik meg, 2019. március 19. napjától 2019. április 22. napjáig, illetve 2019. augusztus 1. napjától 2019. szeptember 5. napjáig. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást. További részletek a kormany.hu oldalon találhatók.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mészáros János

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.