Az ügyben feljelentés született rágalmazás és könnyű testi sértés gyanúja miatt.

A Blikk cikke szerint továbbra sem nyugodtak a kedélyek a Veszprém megyei Somlóvásárhelyen, mivel a helyiek elégedetlenek az ott szolgáló pélábánossal, aki a hírek szerint nem riad vissza testi erejét sem latba vetni egy-egy esetnél.

Korábban az atya egy diákot pofozott meg, a lap szerint ennek az ügynek a vége felfüggesztett börtönbüntetés lett. 

Botrány: diák után egy tanárnőt is megüthetett a somlóvásárhelyi pap

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Most azonban úgy tűnik, hogy ököllel ütött meg egy helyi tanárnőt, az eset során a nőn és a papon kívül az iskolaigazgató is a helyiségben volt. A tanárnő feljelentést tett.

A falu polgármestere szerint a nő és a pap között korábban sem volt felhőtlen a viszony, és nagyon reméli, hogy a veszprémi püspökség végre meghallgatja kéréseiket és áthelyezik valahová máshová a papot, aki jó 20 éve szolgál a településen.

A lap többeket megszólalatatott a faluban, senki sem elégedett a pappal, többek miatta nem járnak misére, volt, akinek a halott édesanyjáért sem akart harangozni.

A Blikk elérte a papot is, aki szerint fals az egész történet, nem úgy történt, ahogy azt hallani lehet. 

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a lap kérdésére azt válaszolta, hogy "az ügy kapcsán feljelentés érkezett könnyű testi sértés és rágalmazás gyanúja miatt. Az ügyet továbbítjuk az illetékes ügyészségnek."

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.