Megújul a debreceni Zsuzsi erdei kisvasút, a rekonstrukciós munkákhoz 771 millió forint támogatást adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből – közölte Debrecen polgármestere szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Kormányzati forrásból megújul a debreceni Zsuzsi kisvasút

Felújításra váró dízelmozdony és gőzmozdony a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. fűtőházának udvarán Debrecenben 2019. március 20-án. A debreceni erdei vasút 771 millió forintos támogatást kapott a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből. A fejlesztés részeként megújul egy hétkilométeres pályaszakasz, két mozdony, a személyszállító kocsik egy része, valamint a fűtőházakat is felújítják. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy 2012-ben a regionális operatív program keretében elnyert 400 millió forint forrásból már megújult a 17 kilométeres pálya 10 kilométeres szakasza és néhány vasúti kocsi.

A mostani beruházás során további 7 kilométeres pályaszakaszt rekonstruálnak, felújítják a Zsuzsi vonat gőzmozdonyát és két diesel mozdonyát is – tette hozzá a polgármester.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Félreértések elkerülése végett. Nekem (és szerintem a többieknek sem) a turisztikai és szórakoztatási célból felújított berendezésekre való pénzek kiadása ellen van szavunk. A gondot a "" családfő"" gyerekkori álmának megvalósítása céljából és a kert végébe épített kisvasút (csónakázótó, kishíd és társai), ráadásul előre tudhatóan csak veszteséget termelő hobbiberuházások ellen van. Ha nem előre mondta volna mindenki, hogy ez csak pénznyelő lesz, egy szavam nem lenne. Gazdasági tévedésbe minden kormány beleszalad. De amikor erre a figyelmeztetésre csupán annyi a reakció, hogy akkor a Holdig építjük, akkor ez a köz totális lesz@rásának minősül. És ez teszi presztízsberuházássá. A "" csakazértis"" mentalitás.
papa.49
Kérdés, MIKOR FOGNAK FELTŰNNI FELCSUTKÁN ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.