Ötfős kommandó szállt ki a tett színhelyére.

Két, a helyiek által jól ismert arc, Dani és Bence akciózott a Kazinczy utcában szerdán. A fiatalemberek a kamu drogkereskedésre és a turisták lehúzására, átverésére akarták felhívni a figyelmet azzal, hogy angol nyelvű feliratokat festettek a járdára.

A Kazinczy utca nevű Facebook-oldal beszámolója szerint a rendőrök bevitték Daniékat a kapitányságra. A fotón az intézkedés pillanatai láthatók.

Az Index úgy tudja, a rendőrök a Szimpla két alkalmazottját vitték be. Molnár Bencét, a hely kommunikációs vezetőjét, valamint a bulinegyed éjszakai életének rendbetételéről szóló Night Embassy of Budapest projekt vezetőjét, Német G. Dánielt. Egyébként kréta alapú festékszóróval akcióztak.

A rendőrség az esettel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki:

Több mint 50 helyen rongálta meg festékszóróval a járdát Erzsébetvárosban két férfi szerdán; az elkövetőket elfogták – közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az erzsébetvárosi térfigyelő központba 11 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy két férfi festékszóró flakonnal a VII. kerületi Kazinczy utcában több helyen is angol nyelvű feliratokat fújt a járdára.

A rendőrök a két férfit tetten érték, elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket és kezdeményezték bíróság elé állításukat. Rongálás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. A két férfi szabadlábon védekezik.

A feliratokkal okozott kár értéke csaknem 500 ezer forint

- közölte a BRFK.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Lehet, hogy beszámít a károkozásba, hogy hiteles fordítást kért a közeg a feliratokról, bár nekik is kötelező volt a nyelvvizsga a diplomájukhoz, vagy nem? Esetleg a lehúzós cégeknek, és a drogdílereknek okozott kárt téríttetik meg a a rend őrei? A főnökeik tényleg háttal ülnek a moziban!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Lehet, hogy beszámít a károkozásba, hogy hiteles fordítást kért a közeg a feliratokról, bár nekik is kötelező volt a nyelvvizsga a diplomájukhoz, vagy nem? Esetleg a lehúzós cégeknek, és a drogdílereknek okozott kárt téríttetik meg a a rend őrei? A főnökeik tényleg háttal ülnek a moziban!
desiro
A sintér sanyi megmondta 2 hét alatt rendet tesz, csak azt nem mondta, hogy a jó szándékú embereket fogják rabosítani.
desiro
"Kirúgták A tanárból, Amerikában futott be"
mé vazze terhes vót vele? Hogy lehet ilyen címet adni egy cikknek?
desiro
Laszlo Jager
BRFK szerint a járdarongálók komoly károkat okoztak a járdákban!!!
Elvonták az emberek figyelmét és ezzel balesetveszélyt idéztek elő!!!
Ez pedig büntetést érdemel
a járda nem játszótér!!!
barátilag
J.L.
Azé esett el a marsi is, de lehet hogy csak részeg vót.
nezelodo
Az ilyen kalózkodó egyedeket a védelmi pénzt szedő maffiózók szokták megszorongatni! Ugye neeem???!!!
Ludas Matyi
@desiro: nagyobb gondot okoznak a vendeglatosok, akik atvagjak a touristakat! Hallottam, hogy a legnagyobb Disco is elado lenne, de azt valaszoltak a külföldiek, hogy ott nem hajlandok investalni, ahol a legnagyobb nemet Auto gyar elnöksegi tagjat minden indok nelkül a felfujt Security köcsögök fel holtra vertek. Igy is mar a magyarok a legbutabb Balkan orszagok köze van sorolva. Szegyen, hogy sem a rendörseg, sem a TEK nem tud abban a büdös barlangban rendet tartani! Minel vastagabb a boritek, annal elöbb jatszak meg a harom majmot?
egyember
@desiro: Nemrégiben én is jártam arra. Akkorát botlottam egy(NAGY) a-betűben, hogy majdnem kiestem magamból.
görbetükör
és akik átverik a turistákat, vígan bratyiznak a rendőrökkel???
Lepényleső
Eddig abban a hiszemben voltam (talán nem egyedül),hogy a turisták lehúzása (is),
bűncselekmény,a kamu,és a valós drog árulásával egyetemben. Emlékeim szerint
akinek tudomása van bűnelkövetésekről,s azt a hatóságok elől elhallgatja,bűnrészes-
séggel vádolható. Innen nézve nem úgy néz ki,mintha hatósági védettséget élveznének
a bűnelkövetők? Lehet,hogy ez a rendszer mindig azokat bünteti akik szeretnének
igazul élni? Példának legszebb esete lehet annak a fiatalnak,aki a bkk figyelmét
felhívta,hogy csalássorozatnak van kitéve,az új okos jegy rendszere?
terlasz
Az lenne meglepő, ha nem vernék át a turistákat. A rend őrei pedig azokat üldözik, akik erre felhívják a figyelmet. Ez teljesen természetes, mert nekik is élni kell valamiből, ha már a fizetésük erre nem elegendő.
Egyébként, gyalázat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.