Ultragyors e-töltőt adott át a Mol csütörtökön Budapesten, az egy hónapig ingyenesen használható eszköz egy időben két elektromos autót tud 20-30 perc alatt feltölteni.

Ultragyors e-töltőt adott át a Mol
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A Mol 2030-as hosszú távú stratégiája szerint a vállalatcsoport még nagyobb szerepet kíván vállalni a közlekedők kiszolgálásában.

Az elektromos töltés részaránya még nem számottevő, de a piac jelentősen nő

- hangsúlyozta Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője az átadón.

Hozzátette: a XI. kerületi Nagyszőlős utcai benzinkúton állították üzembe a Magyarországon egyedülálló töltési teljesítményű eszközt.

Tóth-Fekete Róbert, a Mol-csoport e-mobilitási területének vezetője elmondta: a társaság hét évvel ezelőtt adta át az első villámtöltőket, amelyekből jelenleg hét üzemel a Mol budapesti töltőállomásain, az új ultragyors töltő a nyolcadik töltési lehetőség az elektromos autósoknak.

Felidézte azt is, hogy a Mol csatlakozott a NEXT-E projekthez, amelynek keretében a konzorcium európai uniós támogatással 252 elektromos töltőt telepít 2020 végéig, ezzel létrejön egy töltőhálózat a cseh határtól a Fekete- és az Adriai-tengerig. A töltőkből 141 kap helyet a Mol-csoport töltőállomásain.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kell is az a kis anyagi támogatás szegény villanyautósnak, ha már kénytelen volt ilyen drága autót venni
Majd behozza a MOL a benzin/gázolaj árán. Ha már csóró milliomos rászorul a nagy kiköltekezés miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.