A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Fidesz nyerte meg a néppárti csatát, olyan jó kompromisszum született, amely az Európai Néppártot (EPP) segíti.

Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta: az EPP "bevándorláspárti ága" és a Soros György által támogatott baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt, így sikerült megőrizni a néppárt egységét.

A Fidesz javaslatát fogadták el végül, amely szerint létrejön a vizsgálóbizottság, a magyar kormánypárt pedig önkéntesen nem gyakorolja tagsági jogait a néppártban – tette hozzá.

A Fidesz még mindig kitart amellett, hogy ők ajánlották fel az EPP-tagságuk felfüggesztését

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

"Egyébként én úgy látom, hogy magyar szempontból az európai parlamenti párttagság az sosem cél – mindegy, hogy ez melyik pártnak a tagságát jelenti –, hanem egy eszköz, amin keresztül a kormánypártok és a kormány Magyarország érdekeit tudja az Európai Parlamentben képviselni" – mondta.

Tehát a vita kimenetele attól függ, hogy Magyarország milyen konstrukcióban tudja hosszú távon az érdekeit képviselni, milyen konstrukcióban tud szövetségeseket találni az európai keresztény értékek védelmére és a migráció megállítására – fűzte hozzá.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában a pénteken a Várkert Bazárban kezdődő migrációs konferenciáról azt közölte, itthon még nem volt és Európában is csak ritkán szerveznek ilyen nagyszabású rendezvényt.

A magyar migrációs politikának van egy "intellektuális, szellemi gravitációs ereje", tehát egy igazodási pont. Azok, akik aggódnak az illegális migráció miatt, akik a határok megvédésére, a nemzetállamok továbbélésére szeretnének fókuszálni – legyenek azok politikusok vagy szakértők –, azok számára Magyarország jó referenciává vált, és őket hívták a konferenciára – tette hozzá.

(MTI)

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Hazudjatok csak, a kurva anyátokat!!!Kaptok ti még ennél nagyobb pofont is!!!A hazugságotokat lassan már a fityfasz birkák se hiszik el!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyember
@1magyar: Már amennyiben mind a kétmillió egy harmincezres (kis)városban kíván letelepedni. Természetesen Orbániában. Különben 200 "keresztény gyökerű és kultúrájú" EU állampolgárra "esik" 1 db. más kultúrájú a "csőcselékből" (a szó pontosan fejezi ki, hogy mi az a "keresztény" kultúra és szellemiség, amit ti és elvtársaitok szavaltok folyamatosan). Amennyiben ez az 1 képes lenne átformálni 200 másikat, akkor az 1 vagy egy új Krisztus, vagy a 200 ... mi is lehet?
Különben: a törökök másabbak, mi csak tudjuk, 150 évig éltek nálunk, nagy barátságban, felvirágoztatva az országot.
A "csőcselék" olyan helyről jött, ahol munkahelye, lakása, rokonsága, barátai stb. VOLTAK. Ma már nincsenek, Putyin és barátai földig rombolták mindezeket, mint egykor Drezdát a szövetséges légierő. Érdekes, hogy a legújabb felmérések Bécset a legélhetőbb városnak találták (ahol Lázár borzalmas állapotokat "talált"). Persze, az is lehetséges, hogy Soros (Gyurcsány és a többi bolsilibsi) felkérésére) -viktor és jani bosszantására- pénzeli ezeket a megállapításokat közzétevőket. A munkaerőgondokra meg ott van a Vezír új csodafegyvere, a népességpolitika. Már amennyiben sikerül megoldani azt, hogy az anyák úgy szüljenek, hogy az újszülöttek azonnal munkaképes és szakképzett egyének legyenek. De ezt Kásler biztosan meg fogja oldani forradalmi változtatásaival.
"Gondolkozz Szása, gondolkozz!"
1magyar
@egyember: Szása! Inkább arról mesélj ilyen hosszan hányan dolgoznak a németeknél ezek szegény muszlimok" már ha a terrortól van idejük!
1magyar
@egyember: Ja és én még emlékszem arra az időkre amikor a németek a török szállásait gyújtogatták fel, annyira szerették őket, pedig azok még dolgoztak is anno.
Na és Gyurcsány amikor a migricsaládot befogadta az otthonába az milyen bemutató volt?
kokopelli
@egyember: ..honnan van neked annyi türelmed ilyen "agyamputáltakkal" vitatkozni?Életében
nem látott egy törököt sem,de pár forintért itt ugat és kioktatta már azokat is akik kint melóztak
tak a törökökkel is!Ne ereszkedj le a szintjére! Én ezt a "harcot" családomban is megvívtam,de
sajnos a magyar EÜ utolsó négy éve elvitte őket! Azért foglalkoznak pl. M.o.-gal,mert a magyar
helyzet lassan a vicc kategóriájába tartozik!
Csizmás Kond
...gondolom készült felvétel az ülésről...na elő vele és ott a bizonyíték.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.