A Stop Soros törvénycsomag miatt indított kötelezettségszegési eljárás valószínűleg az Európai Bíróságon végződik, mert a magyar kormány továbbra sem akar bevándorlást a parlament jóváhagyása nélkül, és büntetendő marad a migráció törvényellenes támogatása – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Esztergomban.

Völner: a Stop Soros továbbra is Brüsszel bevándorláspárti terveinek útjában áll

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Völner Pál kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció során a válaszadók 99 százaléka támogatta a kormány álláspontját, és korábban az Alkotmánybíróság is megerősítette a meghozott döntések törvényességét. Ezen a fórumon az ellenzéki erők és a civil szervezetek támadták meg a törvénycsomagot.

A politikus emlékeztetett: a kötelezettségszegési eljárás során a kormány megválaszolta Brüsszel aggályait, ezt követően indoklással ellátott véleményt tartalmazó levelet küldtek, amire Magyarországnak márciusban kell válaszolnia.

A válaszban kiállunk az alaptörvény módosítása mellett, valamint kifejtjük az álláspontunkat, hogy nem akarunk bevándorlást a magyar parlament jóváhagyása nélkül, és továbbra is büntetőjogi tényállás a bevándorlás törvényellenes támogatása

- mondta Völner Pál.

Az államtitkár úgy vélte, mivel Brüsszel álláspontja nyilvánvaló, valószínűleg az Európai Bíróságon végződik az ügy. A magyar álláspont jogilag alátámasztott, megfelel a genfi egyezménynek, valamint a schengeni és a dublini egyezmény előírásainak – szögezte le.

A politikus újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy az érintett országok és Brüsszel a kötelező betelepítési kvóta témáját nem fogják elengedni, mert ezzel próbálják az ottani közvéleményt mások ellen hangolni, a saját hibájuk miatt.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mi van az újabb baromságok közül egy sem ugrott be???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@csak úgy...: nem én! Csak úgy !!!eszembe jutott.
Mary
A lényeg, hogy a kötvényesekre, venezualiakra, Gruewszkire a törvények.nem.vonatkoznak
Nessy
@Mary: A fidesz törvényei arra valók, hogy rájuk ne vonatkozzon!
Ki is plakátolták, hogy "ha idejössz, be kell tartanod a törvényeinket"!
Kivéve Putyin bankját! Ja, az nem volt a plakáton!
papa.49
Ez a majom is az apját szopta az anyja helyet, azért ilyen !!!
karma1
Most mar nem is marad semmi sem hatra, csak a puhosnak valahogy meg kellene magyaraznia, hogy annakidejen miert is irta ala siman a felteteles kvotaegyezmenyt, ami ellen most kezzel-labbal kapalodzik az 1294 regisztralt menekultrol? (Mikozben azert a hatso ajton suttyomban be is engedte oket).
Ezek a pici tenyek kurvara nem zavarjak ofeneseget...:o((((
A hivek mindent becumiznak...
desiro
"nemzeti konzultáció során a válaszadók 99 százaléka támogatta" az a birka kb 1 millió. A többiek kb 9 milla kibaxta a kukába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.