A Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban (EPP), ha a pártcsalád tovább tolódik balra hagyományos értékeinek képviselete helyett.

A Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban a Fideszre és az EPP-re utalva úgy fogalmazott,

szétköltöztünk, de még nem váltunk el.

Az MTI szemléje szerint Novák azt mondta, hogy nem érdemes ultimátumokról beszélni az EPP döntésével kapcsolatban,

nem vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással. Ezért is mondtuk ki, hogy akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni

– folytatta Novák Katalin, majd rámutatott,

Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve.

A Fidesz alelnöke azt mondta, nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni, Manfred Weber frakcióvezető és bizottsági elnökjelölt feltételeiből ugyanakkor a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Kijelentette, a CEU-t nem tekinti olyan kérdésnek, amely sorsdöntő lenne az EPP és a Fidesz kapcsolatában, de ott is megvizsgálják az elhangzott javaslatot.

Egyébként nem vizsgálóbizottság érkezik Magyarországra, amely hoz egy egyoldalú döntést, hanem párbeszédet fogunk folytatni

– fogalmazott, példaként említve,

a helyzet olyan, mint egy házasságban, amikor a kapcsolat olyan pontra érkezik, hogy végig kell gondolni, hogyan tovább.

Novák Katalin beszélt arról is, Varga Judit uniós kapcsolatokért felelős államtitkárral és Szájer József fideszes EP-képviselővel azért segítik majd a néppárti bölcsek tanácsát, hogy végre tényeken alapuló állásfoglalás fogalmazódjon meg, ne a nyugati liberális médiából, hanem első kézből tájékozódjanak.

Novák Katalin: szétköltöztünk, de még nem váltunk el

Elmondta, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Fidesz a néppártban folytatja, nagy kérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy "a tagpártok rádöbbennek-e végre, hogy vesztes pálya a balra tolódás". Hangsúlyozta, a néppártnak csak akkor van jövője, ha jobbközép pártszövetség marad, ha pedig tovább tolódik balra, akkor a Fidesznek nincs helye benne.

Novák Katalin tényként említette, hogy nem minden – hagyományos besorolás szerint – tőlük jobbra álló erő elfogadhatatlan és szélsőséges, ezt szerinte egyenként lehet felmérni.

A kormánypárti politikus feltette a kérdést: miért hagyták, hogy

ma Európában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság. Ez egy vesztes játszma, de még jól ki lehet jönni belőle, ha kellő időben visszatalálunk a saját értékeinkhez

– tette hozzá.

A Fidesz alelnöke reményét fejezte ki, hogy mostantól a néppárt többi tagja sem rájuk mutogat, hanem a választókhoz szól, és elmondja, milyen Európát szeretne, igent vagy nemet mond a tömeges bevándorlásra, családra, kereszténységre.

Cikk- és címlapkép: MTI/Illyés Tibor

(MTI)

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Katika, ezt, amit te csinálsz, hívja a mentálpszichológia a mindenáron való megfelelési kényszernek.
És hallván csordatársaid kinyilatkoztatásait, a jelek szerint abban a kondában ez olyan mint a sertéspestis--egymást fertőzitek vele.
Gyorsan, orvoshoz és védőoltás, ha ez ellen létezhet egyáltalán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Katika, ezt, amit te csinálsz, hívja a mentálpszichológia a mindenáron való megfelelési kényszernek.
És hallván csordatársaid kinyilatkoztatásait, a jelek szerint abban a kondában ez olyan mint a sertéspestis--egymást fertőzitek vele.
Gyorsan, orvoshoz és védőoltás, ha ez ellen létezhet egyáltalán.
volvós
Katika !! Ird le 100 szor büntetésből, hogy :
SZOPOK, NYALOK, GOMBOT VARROK !!!
...és persze nem otthon !
kereső
Katalin, aranyvirágszálam! Mi az amit ebből nem fogtatok fel. Ez nem "tárgyalásról" szól- hogy majd ti magyarázzátok a bizonyitványt a másik három "bölcsnek"- mert ha erről szól, akkor a néppárt nem a kútba,csak a kávájára.Erről lenne szó-
"A bölcsek tanácsa azt vizsgálná, hogy a Fidesz betartja-e Manfred Weber frakcióvezető kéréseit – ne legyen EU-ellenes kampány, és a CEU maradhasson Budapesten – és hogy a Fidesz politikája megfelel-e a Néppárt novemberi kongresszusán elfogadott nyilatkozatban foglaltaknak. Ez a nyilatkozat, amit novemberben a Fidesz is megszavazott, azt is tartalmazza, hogy az Európai Néppárt büszke rá, hogy az Európai Unió a liberális demokráciában gyökerezik."

Szó nincs ebben egyezkedésről, meg tárgyaló partnerekről.
Nessy
Hát, ha tőletek tájékozódnának az uniós "bölcsek", akkor nem sokat tudnának meg a tényekről!
Nálunk ki is sajátította ki a "nemzet, haza,család, biztonság" fogalmakat?
Szerinted a szélső jobb, szerintünk pont a fidesz! Sikeresen le is járatja azokat! Vagy már a fidesz a szélső jobb?
Rockxy
Vájjatok má el rendesen, ne égessetek éngemet!
cikicakk55
Van pofája ennek a libának ilyet leírni. " ma Európában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság" Katika Drága! Bizony akkor ti vagytok a szélső jobboldal,mert ti is mindig ezzel jöttök,miközben pont a nemzetet, a hazát a családokat( nem a sajátotokat,hanem a népét) és a biztonságot köpitek pofán. Ebben az országban pont erre tojtok magasról. Ne ti osszátok már a bölcseknek az észt. Örüljetek inkább,hogy csak felfüggesztettek benneteket és nem kizártak. Azt csak ti akarjátok elhitetni a saját média birodalmatok biztos tudatában,hogy ti döntöttetek úgy,hogy kéritek a felfüggesztéseteket. Szerencsére a bölcsek nem olyan idióták,mint vezéred,így bízunk benne,hogy végre lapátra teszi az egész Fidesz Bagázst. Majd akkor kiderül,hogy mennyire vagytok hűségesek a mini dúcéhoz,mikor nem kaptok milliárdokat. .
Eladott Ország
Ez a nő sikeresen vette az akadályt, csípőből lenyomta a kuszafogú senatorasszonyt, a mérhetetlen ostobaságokat rikácsolás vetélkedőjében. Selmeczi művésznő legalább elintézte egy szóval (csak) azt, amit Novák elvtársnő kurva hosszú, és degecikínos nekünk bullshit cunamival tud csak abszolválni. Mennyire kell valakinek hülyének lennie ahhoz, hogy az államtitkárelvtársnőasszony baromságaihoz még tapsoljon is? Aki emlékszik a Brezsnyevi korszak kommünikéire, annak nagyon ismerős a szöveg. Novák Katalin meg sem született még, amikor Brezsnyev elvtárs múltidő lett, mégis úgy szövegel, mintha a moszkvai foximaxin képezték volna simabeszédűvé.
youtu.be/TPxX9RwdX4E
Cicamama55
A mi bölcs asszonyunk...Ehhez nem ész, hanem pofa kell! :((((((
Sámannus
Néktek a párbeszéd az, hogy elnyomtok mindenkit, aki nem ért egyet veletek,kirekesztitek a közmédiából, félremagyarázzátok a szavaikat elveszitek a javaikat kirakjátok az utcára kiüldözitek az országból elzavarjátok az oktatásból, és megvonjátok a humánus ellátást az emberektől. Késő rakod szét a lábad, már a fogaidat is megszámolták a vizsgálaton.
Jozefina
"A Fidesz alelnöke azt mondta, nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni, Manfred Weber frakcióvezető és bizottsági elnökjelölt feltételeiből ugyanakkor a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Kijelentette, a CEU-t nem tekinti olyan kérdésnek, amely sorsdöntő lenne az EPP és a Fidesz kapcsolatában, de ott is megvizsgálják az elhangzott javaslatot."
És akkor még hol van a jogállamiság, a demikrácia, a sajtószabadság, a szabad igazságszolgáétatás és és és...???
Ennek a három "bölcs" embernek semmit nem kell vizsgálnia, hiszen számos jelentés, tanulmány fekszik az EU asztalán, amiket az, vagy az a estület már elfogadott!!! Maximum össze kell fésülni azokat!!!
Sámannus
@Jozefina: A magyar tudomány bedarálása is a hatalombitorlás része.
papa.49
Novák szatyor ,,ezt elkúrtad, nem kicsit nagyon,, van egy döntés amit frakció hozott igen beszédes számmal 190:3 ezt lehet nézegetni, és TUDOMÁSUL VENNI, HOGY NEM KÉRNEK A TI UGATÁSOTOKBÓL, MEG AZ ÁLLANDÓ KIPOFÁZÁSOKBÓL SEM !!!
kereső
"A kormánypárti politikus feltette a kérdést: miért hagyták, hogy

ma Európában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság. Ez egy vesztes játszma, de még jól ki lehet jönni belőle, ha kellő időben visszatalálunk a saját értékeinkhez"- Jézusom, Novák Katalin a "haza bölcse" bevallotta, hogy a fideSS szélsőjobboldali párt! Mi lesz ebből Katalin?
kakaósbögre
ezen a faszkalapon mindig visítok a röhögéstől.
Commenter
@papa.49: Leforrázza majd őket ez a válás tök kopaszra...
kereső
@Jozefina: 2013 Tavares jelentés, 2018 Sargentini jelentés- mindkettőt szép számmal megszavazták az epp képviselői is! Ha ezekkel ellentétes lenne a hármak vizsgálatának eredménye- akkor krach a néppártban.Azóta is történt egy-két dolog, amely tovább rontott a demokrácia, a jogállam állapotán.
kissé felnőttem
A népet értelmesebb dolgokkal etessétek.
aki elköszönt volt e hozzá jogosultsága a párt alapszabálya szerint ???
egy két kérdés csiklandós ám. Kató néni ez a dakota ló az amiről leesett a lovasa
A szerecsent meg kár mosdatni. Időhuzás semmi más. egyszemélyi időhuzás az etetésünkre,
ez a HIR 5 másodperc alatt max. körbejárja a világot. Hazudni meg itthon már felesleges.Ma már a német kabaré is ezzel foglalkozorr főleg a pénztelenséget emlitették , EUS pénz nélkül kisfiu lesz , a NÉP meg csóró
Peller Anikó
"A Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban" Pont.
Lepényleső
Páros lábbal való kipenderítés,mióta szétköltözés? Mint gondűzőből a kidobás,ha valaki nem
érti meg,mi a közösségi elvárás?
csipetke
"akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni,vagy kizárni",mondja orbán kesztyűsbábja. Nem értem,mitől vannak még mindig ennyire elszállva maguktól?Egy ekkor zakó után az lenne a normális,hogy behúzzák fülüket-farkukat,és kussolnak.Ehelyett még mindig arrogánsan,és pökhendien hülyeségeket nyilatkoznak.
csipetke
@Eladott Ország: 15:44 Még az is lehet,hogy novák Brezsnyev elvtárs reinkarnációja.A szemöldökét ahogy elnézem...:)
papa.49
@csipetke: Főleg akkor fog jól kinézni mikor a vöröshangyák lehordják a háta közepére )))))))))))))))))))))))
moareka
Katika édes, el tetszett tájolódni, a három bölcs nem olyan hülye, hogy a kegyed barna csábos mosolya megbabonázza őket, mert esetleg beszélnek értelmes emberekkel is...
terlasz
" akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni"

A ti akaratotok nem a többség akarata. Ez is mutatja, hogy tagadjátok a demokrácia szabályait, ezért aztán nincs helyetek a demokraták között. Lehet odébb tolni a bicajt!
Desischado
novák jól ki lett képezve, hgy kapitális hülyeségeket mondjon. Csak hogy nem ti fújjátok a passzátszelet, novák szatyor! És hiába akarjátok szépíteni ordas hazudozással, a nagy harci helyzet az, hogy csúnya sallert kaptatok! És ti mentetek házhoz érte!
Grafix69
Szeretném megkérdezni , csak azért ,hogy jól gondolom -e ezt a fogalmat . A FIDESZ elkötelezett a keresztény demokrata értékek megőrzése mellett . Legalább is ezt szónokolják mindenhol . Na most akkor a a demokrata az az egyenlőség és a mindenkire érvényes jogállamiság ( demokratikus ) népi egység többségi akarat nyilvánítás megvalósulása az eszköze , tehát mint ilyen mindig elkötelezett az egyén jogainak támogatására vélemény különbségének kinyilvánítására és a többségi akarat érvényesítésére a társadalmi megelégedettség okán . Na eddig rendben vagyunk . A keresztény értékek a következők , minden ember egyenlő , a szerénység és a jótékonyság a szegények felé , a könyörület a másik ember iránt Isteni szeretet jele amit a keresztény emberek elhívatottan élnek és szorgalmaznak , tanítanak másokat is erre az életvitelre . Ez is rendben van . MELYIG IGAZ EZEKRE aA BÜDÖS BUNKÓKRA ?
papa.49
@Grafix69: Nehezet kérdeztél erre a jobbegerek nem fognak még válaszolni se ...
Kookas
@Peller Anikó: de itthon se és a hívei se!!!
kokopelli
@papa.49: ...az lesz rá a luvnya válasza a,mint az öcsémnél volt mindig ovis korában:
"IGEN,DE..."! A csodagyerek csajnak is annyi esze volt már ötéves korában mint most!? (;-))
magyarbakancs
Mi van ha a Fidesz tolódik a szélsó jobb felé.,
És a keresztény értékek mikkor volt fontos a Fidesznek akkor mikkor térdre imára szólította fel Giczy György egykori KDNP képviselőt?
papa.49
@magyarbakancs: Arra már nem is emlékszik ...
papa.49
@kokopelli: Ez a picsa csak olyan mint a ,,kiflicsücsök hercegnő,, volt KORLÁTOLT, ÉS BORZALMASAN SÖTÉT !!!
magyarbakancs
@papa.49: Az egész Fidesz mentalitás egy szar.
A benne lévő emberek megtestesítik mind azt ami udoritó a Magyarban.
Pofázunk állandóan de a markát tartja.
Eladott Ország
Aki emlékszik a Brezsnyevi korszak kommünikéire, annak nagyon ismerős a szöveg. Novák Katalin meg sem született még, amikor Brezsnyev elvtárs múltidő lett, mégis úgy szövegel, mintha a moszkvai foximaxin képezték volna simabeszédűvé.
kokopelli
@papa.49: ...miért? a "kiflis naccsága" megvédte a nyugdíjakat!
Tuggyátok mek hoty hálátlanok fagytok! "...Tonnerfetter noámol!"
papa.49
@kokopelli: Azért kijár neki némi nyakravaló, engem már nem érintett, de a 4 gyermekem kb. 3 milliót veszített rajta !!! Az egyik fiam 870 ezret, a lányunk meg 97 ezret, a másik két fiunk is a középsőhöz hasonló mértékben bukta a magánnyugdíját !!!
namihami
@papa.49: Én és a nejem kb. 4 millát. Ezt szántuk a nyugdíj melletti házrezsi-pótlásnak, hogy az unokáink a ház árából majd ODAKINT tsnulhassanak. Mert ami addigra ITT oktatás címén megmarad az max. a három elemihelesz elég. Annyi kell majd az Orbán-földeken való kapálás után a kommenciósbér felvételéhez. Sőt, több tudás még akadálynak fog számítani. Hát, a Füsti/Kifli/Fidedz-trió nem könnyítettete meg a MI (és persze a köz) életét. De , hát a céljuk nem is ez.
Akinek véletlenül mégis magasabb végzettsége lesz, az vagy kint fog élni vagy fideszes csordataggá válik
papa.49
@namihami: Akikabban az időben aktívak voltak mindenki bukott ki kevesebbet, ki többet !!!
Nekem az volt a szerencsém, hogy már a korom miatt nem kellett belépnem ...
tudode
Nem a NÉPPÁRTNAK az országnak kellene/kellett volna már rég MEGVONNI a bizalmat ettől a rablógazdálkodást folytató KÖZSZOLGÁK aljától, és a cini, cini, cini tsaitól!
.
KÖZSZOLGÁT ennél nagyobb szégyen nem érheti még a MEZEIEKET sem!
.
A MEZEI közszolgákat bezzeg INDOK NÉLKÜL vágják ki, mint a macsKÁT!
Eriksson
@papa.49: Már miért bukták volna? Az az összeg átment a Nyufi kasszájába, ezáltal biztosítva a jogfolytonosságot az állami nyugdíjhoz.
namihami
@Eriksson: Ez, az általad leírt formában olyan Fidesz-igazság.
Nekem a munkáltatóm a 6% mellé még plusz 4-et. Aztán a 7% mellé még 3-at tett hozzá.
Az a pénz sosem volt a Nyugdíjalap pénze. A 7-re és a 6-ra se mondhatta volna, hiszen az is az én nyugdíjam, de a munkáltatóm befizetése semmiképp nem az àllamé.
És most a beugratókérdés:: Szerinted erről a befizetésről és arról egy tételes elszámolást kaptam-e az évek során?
Hol a pénzEM? Amihez àllambácsinak kozzászagolni se illett volna!!
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 11:05; Téves lájkolás. A nyugdíjkaszát ellopták, nem ment az állami nyugdíjhoz.
Eriksson
@namihami: @Eladott Ország: Ennek a témának utána kellene néznetek. Mit gondoltok, mi alapján fogtok nyugdíjat kapni, ha azt ellopták volna?
Az az összeg ami magánba ment, hiányzott az állami intézményi ellátáshoz. S mivel a magán csak sok év múlva kezdett volna visszafizetni, igencsak szükségszerű volt az államosítás.
Ám ez a pénz nem vész el, mert amikor esedékes lesz számotokra a nyugdíjfolyósítás, a kifizetések kezdetüket veszik.
Eriksson
@namihami: Nem tudom, kellett volna -e tételes elszámolás a befizetésedről. Valszeg van rá lehetőség, ha kéred.
Én soha semmikor nem kaptam ilyesmiről értesítést, de gondolom van olyan hely ahol számontartják. Különben mi alapján számították volna ki a nyugdíjalapomat?
papa.49
@Eriksson: Erre a válasz NEM MENT SEHOVÁ a fiaim ,meg a lányom nyugdíj alapja ettől nem lett több !!!
Ezen kár rugózni mert ez a meztelen valóság !!!
Eriksson
@Eladott Ország: Neked ez a meggyőződésed? Vajon honnan merítetted? A hangok sugallták?
Eriksson
@papa.49: És te ezt honnan tudod ilyen biztosra? Azok a tőlük visszavett összegek biztosítják a mostani nyugdíjasok járandóságát, mint ahogy az ők gyerekeik, unokáik befizetése fogja az övékét.
papa.49
@Eriksson: Onnan hogy utána lett nézve az Ügyfélkapun keresztül !
namihami
@Eriksson: Nem valószínüleg kellett volna, hanem kötelezően, hiszen a Füstösék BEigérték a tételes elszámolást. Azt megkaptad? Mert én nem.
A pluszban átutalt nemnyugdíjalapot-illető összeg pedig a mai napig a Kiflisgabik és hasonlók zsebében alakultak énpenzemből őpénzükké. És főként kőbányává és asszonyszőlővé. Aztán idővel a dolog még fel is gyorsult.Arra ugyanis se Te, se ők nem adtak választ, hogy mi lehet ezzel a pénzzel. Vagy nevezzem egyszerűen fideszlopásnak? A bevált rutinjuk megvan hozzá. Ha eddig bármely kormány nem így, de nagyságrendekkel kisebb mértékben lopta volna az állami pénzeket, akkor a "Szabadságtériszabadságharcosok"" (copyright by Echo Tv), Parlament körüli "" körülszarók"" és hasonló állatfajtáik már az országot gyújtották volna fel.
Eriksson
@papa.49: Akkor jó.
De mit gondolsz a te nyugdíjad a saját befizetett megtakarításodból van? Hamar felélnéd, ha csak arra hagyatkoznál.
papa.49
@Eriksson: Főleg úgy hogy a ,,kiflicsücsök hercegnő,, is besegített !!!
Eriksson
@papa.49: Hagyd már azt a szerencsétlen némbert. 3000 milliárd igencsak nagy falat lett volna neki egymagának, nem gondolod?
papa.49
@Eriksson: Ha esetleg nem emlékeznél rá mire is költötték a pénzt javaslom néz utána itt a neten, volt ott Malév kivásárlás, meg egyebek !
Eriksson
@papa.49: Emlékszem. MOL részvények a ruszkiktól.
Eriksson
@papa.49: Most csak az a kérdés, hogy azok hogy kerültek oda? Kik adták el, hogy vissza kellett vásárolni?
papa.49
@Eriksson: Azt a megmaradt ,,készenléti hitelből,, ami 2010 bent volt az mnb. ben
papa.49
@Eriksson: Soha nem állítottam hogy akik 2010 előtt vezették az országot különbek lettek volna !!!
Miért is mert EGY TŐRŐL FAKADT MIND KÉT CSAPAT !!!
Csak ezt már sokan elfeledték, egy különbség akadt csak köztük senki nem épített 18 stadiont a 2000 falábúnak, meg senki nem szórta a pénzt a vakvilágba mint most !!!
Kórház Vietnam ba, meg Afrikába, meg Szíriába !!!
Eladott Ország
Kampányolni? Eredményeket kellene felmutatni, programokat kellene bemutatni te ocsmány lotyó b@zdmeg, ez lenne a kampány nem amit ti csináltok! fideszesek bölcse, a közös értékekhez értékek kellenének. Az uszítás és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás nem az. Szuverén országokat szeretnének EU-s integráció nélkül. Az EU-t leépítenék pusztán gazdasági érdekközösségek szintjére ahol nyugat idehozza a gyárát, Orbán meg biztosítja az olcsó munkaerőt a kormány által alacsonyan tartott bérekkel amit szintén mesterséges rezsicsökkentésekkel ellensúlyoz és rendszeres krumpliosztással. Te dagadt geci, méltó párja vagy a másik dagadt gecinek...
uploads.disquscdn.com/images/b2175ff07f66d1a56ddd00affedde7e5c9923ceecb1edac6302b8f105406c4fe.gif?w=600&h=398
Eriksson
@papa.49: Erre akartam kilyukadni, hogy az előzőek sem voltak különbek, s az utánuk jövők sem lesznek azok.

Én a stadionokat sosem szoktam leszólni, mert legalább van látszata az elköltött pénzeknek. Még mindig jobb, mintha magán offshore számlákon pihenne valahol Cipruson, vagy a Kajmán szigeteken.
A kórházak nemzetközi humanitárius összefogás keretében épülnek. A mai világban szükségszerű az összefogás a háborús övezetek áldozatainak megsegítésére. Amerika és szövetségesei pusztítanak, a világ többi része meg mentené a még menthetőt. Egyik kézben a korbács, másikban a kalács.
namihami
@Eriksson: Jelzel nekem statisztikai kimutatásokat. Amire ugyebár van néhány visszajelzés.
Pl.:: "" Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítok."" vagy:: "" Van kishazugság, nagyhazugság és statisztika."", stb.
De a lényeg megiscsak az, hogy akit nem sikerült átb@szni a fiúknak, azok igencsak jópénzeket nyertek a bennmaradáson. Volt veréb, aki kilépett (én is) és rá is b@sztunk. Köszönet a Füstösse..űnek.
De a cégespénzemről Te se tudsz érdemlegest írni. Persze, nem is tőled várnám. Ahhoz pénzhez, mivel a cégem nem a Nyugdíjalapnak adta, hanem nekem, mégis, kinél kellene landolnia? Mett a jelek szerint évek óta még mindig a Posta hozza. Csak lassan...
Eriksson
@namihami: Most ezen én nem akarok vitatkozni, de az a helyzet, hogy a magán nyugdíjkezelők egyelőre még csak magukat látják el busás fizetésekkel, meg székházakkal, meg mindennel, ami az olyan kiváltságosoknak jár, akik a mások pénzét kezelhetik. Egyelőre csak befektetnek, tőzsdéznek, gyűjtenek, még nemigen kezdtek visszafizetni. Élvezik a mások pénzén való jó sorsukat. Mire oda kerül a sor, hogy kötelezettségeik lesznek, lehet, hogy el is folyik a tagok által befizetett összeg.
Az állami attól biztonságosabb, hogy arra mindenkori garancia van, mindegy, hogy milyen hatalom van kormányon. A kötelezettség kötelezettség marad.
Eladott Ország
Igazi suttyóirodalmi allegória, hogy a fidesz kb. egyetlen nőtagja a családpolitikát viszi, a pártok kapcsolatát házassághoz hasonlítja, és úgy általában úgy viselkedik mint egy házsártos feleség. A néppárt úgy fütyült, ahogy a fidesz táncolt.
Kedves Katalin, közös értékeitek nektek Putyinnal meg Erdogannal vannak, és ezt akarjátok az európai parlamentben meggyökereztetni. Ezt most alkalma volt minden európai választónak alaposan végiggondolnia, és sok (nagyon sok) néppárti szavazó annak alapján fog a jelöltjeire szavazni, hogy azok rólatok mit gondolnak/mondanak. A felfüggesztés értelmében pofád befogod, mert -pont ezért- elég volt belőletek.
uploads.disquscdn.com/images/4b64ff1cf549112f1892052f59f74efa6fddbd16ad7db9e788dc26eca0965c78.jpg?w=600&h=446
Mindig van egy nő, akit Orbán előretol (Pelczné, Hoffmann, Czunyiné), de ezek a "hölgyek" nagyon gyorsan elkopnak a túlhasználatban. Egyre többet kell önmaguknak ellentmondaniuk, hazudozniuk, és végül ők bűnhődnek meg a tévedhetetlen vezető tévedéseiért. Ha Novák olyan okos lenne, már felismerte volna ezt a mintázatot, és óvakodna az új tótumfaktum szerepétől. De nem, ő a Nagy Családmentő Program arca és végrehajtója mellé gond nélkül bevállalja a fidesz alelnökséget; ha küldik, az EU-ba utazik mosdatni a főnököt; beáll a három magyar bölcs közé; harciasan viszi a választási kampányt... Nem lesz szép a vége.
namihami
@Eriksson: Bocs, de megint trrelsz. A kiegészítésről nemcsak Te (neked nem is feladatod), de az is hallgat, akinek vissza kellene NEKEM adnia. És sumákolnak hosszú-hosszú ideje. Pedig, szerencsére nem kenyérre kellene, de nem jönne rosszul.
arcmás
Novák Katalin, büdös a pinád?
Fehérfolyásos büdös, csípős érzés?

Tudod, a férfiaknak nem elég, ha leszopják őket, ha nem szagolhatják, nyalhatják a nunit, akkor oda a varázs.

Tudod, az igazi nagy baj azzal van, hogy ha minden össze is jön, ez csak test.
Az ember - bár testi -, de igazából szellemi lény.
Ezt te nem érted.
Ezért fogsz tudni Isten ellen támadni, és Armageddon háborújában elpusztulni.

De mondom a jó hírt, ti gyalázatosak: fel fogtok támadni.
És mondom a rossz hírt: aztán mentek a levesbe végleg.

Mit lehet kezdeni ekkora ismerettel?
Kussolni?
Vagy hülyén ráönteni az igazságot a népekre?
Már tényleg nem tudom melyik a jobbik.
arcmás
Ki bassza Novák Katalint?
És miért?
Seggbe is?
Élvezi a seggbaszást Novák Katalin?
Novák Katalin beszélnél arról, hogy milyen jó neked, amikor seggbe basznak?
arcmás
Az emberek misztifikálják ezeket a gennyládákat, de semmi misztikus nincs bennük.
A büdös magyar parasztokban semmi misztikus nincs.

Van egy dizájn baltám, és amikor eljön az idő, akkor akkor aktivizálom.
Ennyit ígérhetek.
Eriksson
@namihami: Ennyire tellett tőlem. De mindegy is, semmi értelme nem volt az eszmecserénknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.