Kovács László korábbi külügyminiszter, uniós biztos, az MSZP volt elnöke szerint a mostani Fidesz már nem az a párt, amely annak idején csatlakozott az Európai Néppárthoz (EPP), Orbán pedig, ki akarja kényszeríteni pártja kizárását.

Kovács: nem ezt a Fideszt vették fel egykor a Néppártba

Kovács László szerint egyáltalán nem meglepő, ami történt a Fidesz és az EPP viszonyában, hosszú ideje látszódtak bizonyos erre utaló jelek. Nem hiszem, hogy napirendre tűznék a mostani Fidesz néppártba történő felvételét.

Ha a mai Magyarország jelentkezne az Európai Unióba (EU) csatlakozásra, "nevetnének egyet rajta" a demokrácia, a szabadságjogok és jogállamiság teljesítményét tekintve, hiszen ezek alapvető feltételek az unióhoz való csatlakozásnak.

Hol van az az Orbán Viktor, aki annak idején az emberi jogok, a szabadságjogok, a demokrácia mellett érvelt? – tette fel a kérdést Kovács László, majd azt mondta: "ez az Orbán Viktor (...) Putyin ölében" van, és nagyon jól érzi magát diktátorok társaságában.

A Fidesz néppárti tagsági viszonyának felfüggesztése azt jelenti, hogy a kormánypártnak tulajdonképpen úgy kell viselkedne, mintha nem is lenne tag – mondta.

A Fidesz sorozatosan megsértette az EU alapelveit és az EPP értékrendjét, továbbá szerinte "csak olaj volt a tűzre", hogy fideszes politikusok arról beszéltek, csak a pártjuk egyetértésével lehet kizárni vagy felfüggeszteni őket. Elmondta azt is, az az érzése Orbán Viktor viselkedése alapján, hogy tulajdonképpen ki akarja kényszeríteni a Fidesz kizárását.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Laca! Laca! Te sem vagy már a régi!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
TASzSz
Laca! Laca! Te sem vagy már a régi!!!
Klubtag
"Kovács: nem ezt a Fideszt vették fel egykor a Néppártba"
Az önmagában nem volna baj, ha egy párt keresztül megy változáson, fejlődésen, és arról is már közmegegyezés született (jobb körökben), miszerint nem az fontos honnan jössz, hanem, hogy merre tartasz. Ennek függvényében nem sok keresnivalójuk van bármelyik - a demokrácia értékeit valló - pártcsaládban.
CsipkeRózsa
A fidesz a Liberális Pártban kezdett, majd jött a Néppárt, következő állomás a szélsőséges jobboldaliak, Marine Le Pen Pártja.
Eladott Ország
Úgy tűnik, Orbán Viktor diktálja a feltételeket, aki ismételten hülyére veszi az EP legnagyobb pártjának vezetését. Gulyás Gergely szerint itt már nem csak a Fideszről van szó, hanem egyúttal az ország méltóságáról is, ezért ha a pártot felfüggesztik, a fidesz azonnal elhagyja a Néppártot. Orbánisztán nem egyenlő Magyarországgal ezt kellene a világnak megérteni! Miféle méltósága lehet egy velejéig romlott,hazug,tolvaj rablóhordának? Elsősorban az ország méltósága az, aminek az eljátszását nem bízták külső hatalmakra, pártokra, gondos gazda módján megtették ők maguk. Köszönjük meg szépen a Bécsben a magyar autókra ragasztott cetliket, továbbá azt is, hogy Európa civilizált felén úgy néznek az emberre mint valami furcsa kis állatra, ha megtudják, hogy magyar. Európát meg nem ártana megkonzultáltatni, hogy vajon akarják-e azt a „megtiszteltetést” maguknak, amit Orbán és csürhéjének megvédése jelent számukra. A kitől, és a mitől? Szánalmas.
Eladott Ország
@CsipkeRózsa: Orbán, Salvini és Le Pen bizonyos kérdésekben egy platformon állnak: mindannyian jó kapcsolatot tartanak fenn az oroszokkal és osztják az euroszkeptikus nézeteket Brüsszel döntéshozatalával kapcsolatban. Sok más kérdésben viszont nagyon is különböznek: a migráció kérdésében például éles ellentét van Salvini és Orbán elképzelései között, a keleti tagállamoknak juttatott több támogatást pedig sem a francia, sem az olasz politikus nem nézi jó szemmel. A gerinctelen, pávatáncos, öntelt, cinikus, fidesz politikusokra ők sem tartanak igényt.
tudode
Van olyan érzése az embernek, hogy egyre elkeseredetten keresi a helyét az UTCAI HARCOSOK csúfja, mivel valami konferencián önkritikátlanul ELPANASZOLTA ŐFÉNYESSÉGE, hogy
.
---- Orbán összerakta: a civilek, az egyetemek és a média miatt olyan rossz a megítélése Nyugat-Európában
.
444.hu/2019/03/23/orban-osszerakta-a-civilek-az-egyetemek-es-a-media-miatt-olyan-rossz-a-megitelese-nyugat-europaban
.
Felvetődhet a kérdés, hogy az ÉRTELMISÉG miért róKÁZIK tőle amiatt, mert nem tartott senki még VÍZIPISZTOLYT sem ahhoz, amelyet a NYAKÁN hordoz, hogy a POFAKARATÉS jogÁSZ diplomája mellé 30 év alatt felvegyen egy kis ÁLLAM-, és KÖZGAZDASÁGI ismeretet, belátva azt, hogy POFAGOLÁSBAN, cselszövésben .zabrálásban. u t á n o z h a t a t l a n!
.
A XXI. században már egy UTCASEPRŐNEK sem lehetne leragadnia a XIX. századnál!!!
Csizmás Kond
Orbánnak abban van igaza, hogy a mai nyugati demokrácia a burzsujok zsebétől és hajlandóságától függ. Soros sem a sokszínű európáért és annak értékeiért küzd, hanem azért mert a milliós menekültek hasznot hoznak a tőzsdei spekulációinak...persze attól még mindenkinek bármilyen érzései lehetnek...
almalibre
Lehet, hogy "mostani Fidesz már nem az a párt, amely annak idején csatlakozott az Európai Néppárthoz", viszont az Európai Néppárt biztos, hogy nem az, amihez a FIDESZ csatlakozott...
Eladott Ország
@Pegero: Bizony elég szomorú, hogy hazánk az Unió második legszegényebb országa. Van mire büszkének lenni, ennek a rohadt fidesz bűnöző bandának. Nem sok idő kell hozzá és mi leszünk Európa Balkánja, de szerintem már most is azok vagyunk.
uploads.disquscdn.com/images/332c40a637c9d29de11aef5562b1e723d19b6e138642241b020ef704399def06.jpg?w=600&h=478
TASzSz
@Mirabilis: Miért kell mindent valaki / valami ellenében (ellensúlyozásaként) értékelni! Ez nálad esetleg fóbia??? Kovács Lászlót önmagához képest értékeltem...
TASzSz
@Mirabilis: Kovács Lászlót önmagához képest értékeltem!!!
Sámannus
Mondjuk a fidesz mindegyik pártból kilóg, nem kicsit nagyon. Talán a háború előtti rendszerben jutna nekik egy széljobb hely de ott is tisztába kéne őket rakni. Már Horthy is csinyát békeszerződést azokkal akiket később megtámadott. Ilyen szószegő a mai troll birodalom.is.
TASzSz
@Mirabilis: 19.33 Mit kell ezen még ragozni??? Önmagához képest!!!
TASzSz
@Mirabilis: 21.15: 2 sz-szel írom, tehát?!
MINDENKINEK! Mirabilis egy lelkes aktivista, aki gyakran összekeveri a szezont a fazonnal!!! Ha-ha!
TASzSz
@Mirabilis: TOSZni szoktál?! Persze, alapvető emberi jogod!
TASzSz
@Mirabilis: Ha már listázol, írd oda, hogy te meg akkor az @Eladott Ország, @arcmás, stb. kategóriába tartozol! Tudod, így korrekt! TASZ-nál ezt tanultad, azééé' dolgoztok 1994-óta... csak nehogy te is az idegosztályon köss ki!
TASzSz
@Mirabilis: Ha gondolod, megbeszélhetjük privátban! Ne fáraszd itt a többieket, nem kiváncsiak az agyament ötelteidre... Logikából elégtelen (1) neked!
TASzSz
@Mirabilis: "Az ember olyan előszeretettel részrehajló, és képes olyan elvont következtetésekre, hogy szándékosan eltorzítja az igazságot és letagadja a saját érzékszerveivel tapasztalt valóságot, csak azért, hogy igazolja saját logikáját."

Fjodor Dosztojevszkij

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.