Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén: az adóforintok az egyházaknál vannak a legjobb helyen

A Semjén a felújított tisztabereki görögkatolikus templom felszentelése alkalmából tartott ünnepségen elmondta: az egyházi fenntartásban lévő iskolák és szociális intézmények minőségi feladatot látnak el, egy olyan pluszt adnak az oktatáshoz, a szociális ellátáshoz, illetve a kultúrához, amit más nem tud adni.

Az egyház a szoros értelemben vett hitéleti feladatának ellátása során "mindannyiunk lelkét emeli fel és mindannyiunkat jobb emberré tesz", az állam célja pedig az, hogy az emberek olyan minőségi életet tudjanak élni, ami az országnak is a javára válik, ezért az állam és az egyház együttműködése a járható út.

Akkor tud épülni az ország, ha mindenhol megújulnak az épületek, a templomok és a települések, vagyis ami jó az egyháznak, az jó az országnak, ami jó az országnak, az jó az egyháznak.

Forrás: MTI

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Meg a ti zsebetekben, te szarházi szálkeresztes ingyenélő, . Csak azért nem függesztették fel a KDNP-t (is), mert nem vették észre őket. Nyálkás csúszós ezért nincs gerince. uploads.disquscdn.com/images/e889ff0bab650287f7475f872111df76796c8e50854fa91c1ae305dcf1bd46f0.jpg?w=600&h=598
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yeromos
Zsóti szerintem főnököd OG1 ezzel nem ért egyet szerinte mészáros, orbán család és tettes társainál jobb helye van az adó forintjainknak. de azért nyugodj meg mert a seggnyalóknak is jut mindig belőle.
volvós
Plusz az anyád bankszámláján...stücivadász !!!
Commenter
ja. onnan hozzád kerülnek az orvvadászataidra is. Álkeresztény szennyláda.
papa.49
Te viszont a bitófán lennél JÓ HELYEN !!!
Commenter
@papa.49: vagy egy helikopterből kilógatva, kilökve. Hogy rimánkodna már ez a szaros életéért...
papa.49
@Commenter: Az biztos ezek mind gyáva szarok nem egyebek !!!
Commenter
@papa.49: És az a háziszarvas csak egy volt a sok közül. Gondold meg, hány lakás árát vadászta el. A svéd kormány lépett, feljelentést tett, ez a rohadt bűnöző pedig büntetlenül lop még az egyházakon keresztül is!
Eladott Ország
Meg a ti zsebetekben, te szarházi szálkeresztes ingyenélő, . Csak azért nem függesztették fel a KDNP-t (is), mert nem vették észre őket. Nyálkás csúszós ezért nincs gerince. uploads.disquscdn.com/images/e889ff0bab650287f7475f872111df76796c8e50854fa91c1ae305dcf1bd46f0.jpg?w=600&h=598
kamazuka
Semjén Úr!
Nézzük más szemlélettel az egyházat,mint intézményt.
És ha innen nézzük megállapítható,hogy globális szinten az egyik,ha nem az első MÚLTI.
A termékek és szolgáltatások melyekett kínál,mára oda segítette,hogy saját bankja,biztosítótársasága,néhánynak hitelintézete van.
Nagyon remek,hogy Pénz ömlik nekik.Szükség van a tevékenységükre.Csak egyetlen helyen hibádzik a történet.
A perselynél...Én bevezetném a NAV-hoz bekötött pénztárgépeket az egyház világába.

Mielőtt a vérlázító,és eretnek szavakat elmantrázod,álj meg egy pillanatra.Nagylevegő s Te magad is belátod.
Az egyházi szertartás,és a biztosító között nincs is külömbség.
Mindkettő úgy tevékenykedik,hogy a semmit úgy adja el,hogy aki fizet érte az, azt érezze,kapott valamit.
Ha idevesszük még a költségvetési pénzek beáramlását,akkor miről beszélünk?

/Hogy a malac kapjon a fa...ra Benneteket!/
Commenter
@Eladott Ország: kidobni együtt fogják őket remélhetőleg.
vacsi
@kamazuka: Nagyon jól összefoglaltad a lényeget!
Nessy
tessen mondani, miért kötelező annak is eltartani az egyházakat, aki nem vallásos, vagy a katolikus egyházat egy izraelitának. Miután nektek csak a katolikus egyház egyház, meg még valahol messze a református!
Ismered az egyházi szociális otthonokat? Tudod mennyit kérnek az "ellátásért"? Nem az átlagnyugdíjat! De az se gond, ha a javukra végrendelkezel! Igaz, hálából a szentbeszéd ma már fidesz kampányszöveg!
Szakadjon rád az ég!
bencemacska
Én is befektetnélek a Csillag legmélyebb pincéjének, leghátsó sarkába, 1oo olyan éhes patkánnyal, mint te vagy.
Csizmás Kond
Az oktatás nem attól kitűnő hogy azt vallási vagy civil alapon végzik, hanem attól, hogy az adott helyen milyen igények vannak rá.
Eladott Ország
@Commenter: ma, 14:52; A fideszt nem is szabad visszavenni a Néppártnak, ha demokratikus európai pártnak vallják magukat. A fidesznél, még a Kádár rendszer is virágzó demokrácia volt. Ez a rohadt tróger fidesz banda már azt csinálhat amit csak akar! Börtönben a megérdemelt helyük!
namihami
A hely jó, csak az összeg kevés.
Ha mondjuk a háromszorosára sikerülne az állami apanázst emeltetni, akkor a sz@r házivadrénszarvas helyett még elefántra is futná abból a pénzből. Ezért kénytelen a mi szegény Zsótink azzal a nyomorult házivaddal beérni.
És ha a pluszpénz bejönne, akkor ahelyett a közönséges helikopter helyett talán egy Apache is beleférne a keretbe.
bencemacska
@Csizmás Kond: Fújhatod az igényeket, ha analfabétákra bíztad a tanári kar kinevezését és vezetését!
Commenter
@Eladott Ország: az érdekek és nem az értékek mentén folyik már rég ez a politika. A felfüggesztés és a bölcsek tanácsa még egy utolsó utáni kísérlet a fidesz és a nyúlványpárt a KDNP benntartására. Ha mégsem dobják ki őket végleg, akkor hosszútávon szét lesznek ők is verve, és megnézhetik magukat. Szerdán még meghunyászkodott orbán ma már újult erővel páros lábbal rúgott beléjük. Azonnal ki kellene őket rúgni a mai nyilatkozata alapján. Hazudik, megint.
Csizmás Kond
@bencemacska: ...hogy érted, hogy bíztad ,...szerintem ha nincs igény a tanításra úgy a jó tanárra sincs...és ez egyik a másiknak az ellensége.
Ma nem parancsra és állami fizetésre tanítanak, hanem ott ahol megfizetik...és ahol megfizetik ott van igény és van tanár is.
Nessy
Ameddig csak és kizárólag egyen tankönyvből egyen tananyagot lehet oktatni, ameddig tilos a renitens diák bárminemű fegyelmezése addig sok esély nincs a szinvonalas tudásra,
Természetesen akinek van pénze, az megoldja!
Tudomásul kellene venni, hogy más indulásnál hátrányt szenved az a diák, még ha okos is, akire Dante kötet helyett pálinkásüveg esik a polcról. Ezért orbitális hiba az egyen tananyag, és az egyen oktatás!
Úgy mellékesen az egyházi iskolák válogatnak a diákok között, és nem a problémás gyerek a nyerő.
Grafix69
A büdös paraszt formádat , az adó forintoknak az alattvalóknál van a helye méghozzá a szolgáltatások minőségi megjelenítésében , a közlekedés fejlesztésében , az egészségügy magas szintre emelésében . Az alattvalók öregségi biztonságának a fejlesztésére , a nyugdíj minőségére , az inflációra . Az egyháznak meg ott van a persely, ha a hívek mint te is, ha adakozni akarnak akkor megtehetik,de én még nem hallottam arról ,hogy egy ilyen büdös bunkó mint te Semilyen Zsót , hogy adakoztál volna bármilyen jó célér , köcsög állkeresztény mocskos megélhetési parazita .
tudode
A "nemzet vadásza" festi a haját, a góréKÁNAK pedig a sok, sok HADICSEL következtében kiszűrkűlt a kukkantóKÁJA, vagy klónozza EZEKET az imádkozó sásKÁKAT!
lusta
@Commenter: Na most lesz majd egy jó kis dilemma. A mínusz 10 százalékos támogatottságú KDNP a Néppártban marad, míg a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk meg kiebrudalódik.
Rockxy
Semjénkám, egy ház is sok lenne a néphülyítéshez.
A keresztény szektákat meg kéne adóztatni, nem pedig pénzelni őket.
bencemacska
@Csizmás Kond: Nagyon elbeszélünk egymás mellett, mint általában!
Én igény alatt a gyerekek és szüleik igényeit értem. Lehet nekem igényem, ha elérhető távolságban csak lekopott, lepusztult iskola van, és nincs pénzem nagyobb távolságra, jobb iskolába elvinni a gyereket.
Figyeld meg, hogy a jobb iskolákban jobbak a körülményeken kívül az oktatók is! Ezek az iskolák nem a kis településeken, vagy a nagyvárosok külső - ipari - területein vannak.
Hogy ilyen iskolába kis településről eljuss, ahhoz az akaraton kívül sok pénz is kell
A "bíztad" , abból következik, hogy én mindig abból indulok ki, én hogyan cselekednék az adott helyzetben , és ezt feltételezem másról is.
bencemacska
@Rockxy: ma, 16:08
Igazad van!
Mennyi adót vetnél ki Orbán Gazsira???
Gauntlet
@bencemacska: az pénzmosás volt, Pervol-al !
Gauntlet
@lusta: most magam elé képzeltem hogy Semjén odasunyol Daul-hoz vagy Weber-hez és megkérdi: - Ugye ránk ez nem vonatkozik? :))))
Csizmás Kond
@bencemacska: ..szerintem én is arról beszéltem...ugyanis az igény ma az, hogy mindenkiből jogászt meg mittudommit neveljenek és lehetőleg minél közelebb az otthonához, viszont se szülő se gyerek nem gondolja meg, hogy esetleg majd a kutyának sem kell a tudása...mert ugymond még a nyugati robotdemokráciának is már csak kisegítő személyzet kell ...itthon meg nincs igény csak tüntetőkre...
lampa laz
...adóforintok az egyházaknál vannak a legjobb helyen + mészáros lölönél + a ti zsebetekbe, te patkány.
Mennél inkább haza a pcsába medvékre vadászni, mert fölzabálják a szavazóitokat...
kereső
Meg a drága jó anyukád büdös pichája, te szarházi ingyenélő.
csak úgy....
ott,baxmeg! ..., föleg, ha van engedélyetek ,hogy turkálót csinálhattok a persejpénzbü is...
a jó isten már alig vár benneteket a mennyekben,hogy a pokolra legyetek irányítva,de
ha igaz a hindu elmélet,akkor szaporodni fognak a szarkák és patkányok.
RonaGyuri
ja úgy egyébként minek a tudományra, a kultúrára, az oktatásra, egészségügyre meg egyéb ilyen marhaságokra pocsékolni az egyházaknak kell adni! Ők majd mindennek feladják az utolsó kenetet!!! =))
csak úgy....
@RonaGyuri: emeletet a templomokra és stadionokra! követeljük,hogy egy foci bíró is adhasson utolsó kenetet ...
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...mongyuk azt sem illik elfeledni hogy a tudományt, a kultúrát, az oktatást és még egyéb marhaságokat is az egyház indított útjára...
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmi! magyarországon az egy före jutó jogászok száma kettö...,miröl nyávogsz,hogy nyugaton ...stb?
ti az ,orbánoddal csak egy kelés az alvégen.
csak úgy....
@Csizmás Kond: csak nem a tüzbementekröl mesélsz ,cirmi ? látszik,hogy te is nagyon KISZ tag vótá...
RonaGyuri
@Csizmás Kond: ezt hol olvastad??? A szaros fityesznyikeknek már ezt tanítják??? =))
kissé felnőttem
egy háznál igen de nem az egyháznál, a perselypénz már akkor nem is kell? itthon meg nagyobb lassan a vagyonotok mint a pápáé.aztán a kiállitásra is szórjatok mert orvosra ápolóra nem jut csak 10 parancsolat .Ezzel menjetek ti is szuperkórházba. imára .
kissé felnőttem
a családokkal tőrődtetek 20 évig ? leszartátok, úgyhogy magyarul fogd be mit igértetek ??
és mi lett koldus nagyhatalom.
konzultációra hivatkoztok álszent képmutatás volt semmi más.kitalálójával egyetemben
. de azért lassan neked is letellik . mész a feledés homályába mint a tőbbi.
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...szóval te nem is hallottál erről ?...szerintem téged a gólya költött :)
kereső
@bencemacska: Nem sajnálom,-bár a beszélgetőtársaktól elnézést kérek- nem igen szoktam ilyen alpári lenni.- mert ha csak meglátom ezt a státuszkeresztényt,már hányok. Vérlázitó amit mond!
RonaGyuri
@Csizmás Kond: nem csak nem egy sötét bunkó vagyok, s például nem befolyásol bugyuta vakhit. S nem gondolom, hogy a kultúra és a tudomány terjesztése felnégyelés, keresztre-feszítés, máglya esetleg száműzetés vagy börtön útján történt! =))
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ---ja..felnégyelés meg minden...és atombomba meg vegyifegyverek...mert ugye a tudomány az csak ilyen...
...és nem mondtam hogy sötét bunkó vagy de akinek fogalma sincs ahogy honnan indul a tudomány az biztos az.
RonaGyuri
@Csizmás Kond: nagyon úgy tűnik, hogy nálad lényegesen jobban!!! =))
kakaósbögre
aztán meg megy a csodálkozás hogy miért mi vagyunk Európa második legszegényebb országa...
csipetke
Miért vagyunk ilyen szerencsétlenek ezzel a kormánnyal?Az egyik százmilliárdokat cseszett el a hobbijára,a focira,ez a másik idióta meg az egyházaknak adná a közpénzt.Miért nincs ebben az agyalágyult kormányban olyan ember is,aki az egészségügyre is adna legalább annyit,amennyit az üres stadionokra sz@rtak el.Épp most hangzott el a híradóban,hogy Európában nálunk költik a legtöbb pénzt sportra,és vallásra.Eközben kásler szerint több,mint 24 ezren haltak meg a lepusztult egészségügy miatt.
RonaGyuri
@Csizmás Kond: talán ha olvasnál, nem, csak hinnél, pl. az ókori tudományokról egy keveset, majd az egyház vandalizmusáról a középkorban, s később! =))
csak úgy....
@Csizmás Kond: te vidéki ? nagyon vidéki? bányakecós bumfurdi ? mikor az öseid , még a fán lógtak az araboknál már volt kórház!? itt a tavasz,ha hozni szeretnéd a kúrmányföladatot,akkor holnaptól jobb ha bagzani mész ,mert nélküled, ha nem dugsz rendszeresen,akkor kiürül az ország . itt nyávogni könnyü...
csak úgy....
@Csizmás Kond: baxod tibi,te mindíg magyarázatra szorulsz ,nem unod még?
evacica
@csipetke: Mi vagyunk a hibásak, mert hagyjuk és nem zavartuk már rég el a büdös fenébe őket!
evacica
Világos, meg a ti zsebetekbe, hogy legyen miből vadászgatni, kastélyokat venni és urizálni!Zsoltika Anyukádat!!!
Zeta
kevés ilyen szemét dolog van , mint at egyház!
semmi közük valláshoz , Istenhez.
RonaGyuri
@Mirabilis: eben a mondatban az legszebb, hogy hazánkban nincsenek egyházi fenntartású iskolák, csak egyházi üzemeltetésűek, mivel az utolsó fillérig az adónkból üzemeltetnek, mint az állami iskolák azzal a különbséggel, hogy bőkezűbben kapják a pénzt! =))
RonaGyuri
@Zeta: pont mint Orbán az országgal! =))
egyember
@Gauntlet: A kérdezettek válasza: Persze nem vonatkozik, hiszen a KDNP nem keresztény, nem demokrata és nem párt.
egyember
@Csizmás Kond: Valóban. Akkor , amikor az egyháznak még volt vallási (hit) tartalma is.
justhpeter
Nem értem miért nyilatkozik az a Semjén a keresztények nevében, akinek semmi köze a kereszténységhez. Ócska szégyenkeresztény tolvaj, semmi más.
lusta
@Csizmás Kond: Drága sztrovacse, a diploma egy darab papír. ezt szoktam mondani a diákjaimnak. Mégis nagyon fontos, mert a megszerzése egy nagyobb tudást, más gondolkodást eredményez, ami az életben nagyon jól kamatozik.
Nessy
@fideszes gyökér: Arról nem is beszélve, hogy az egyházi fenntartású intézmények ab start kapnak a az állami kvóta felett kb. 50%-t.
De nekik az Isten pénze nem elég! Kell a mienk is ráadásnak!
csak úgy....
@Zeta: mitü lenne az egyház szemét ? a foglalkoztatottakra gondoltál ? a sok pap meg papina ? ,persze közülük sem mindenki.? szerinted van isten? orbán szerint van? szerintem ,szerinte nincs,neki ez egy pénzmosoda .
emlékszel,csuhások térdre..., most megint átnyergelt a vot komcsi...
Borsodi
Az adó forintok mehetnek oda szerinte a milliók meg az ő zsebükbe landolnak.
www.youtube.com/watch?v=vJgtlX23sFc
Sámannus
@lusta: Jó, jó, de mit kezdjünk azzal aki csak lopva tudja megszerezni, és ő akarja szarni a spanyolviaszt?
csak úgy....
@Sámannus: jó kérdés ! eselleg gondukozni a tehetségin?
csak úgy....
semjénröl jutott az eszömbe a csínom palkó & csínom jankó csontos karabélya ...
azok is kurucok voltak mint a zsolt?
Klubtag
A vallás a tömegek ópiuma, intézményei pedig a hatalom- és a fenyegetéssel kierőszakolt tekintély-mutogatása.
Az igaz hitről a Semjén vezette KDNP-nek halvány lila gőze sincs. Mint ahogy eszük ágában sincs a tízparancsolat szerint élni...Az pedig, hogy kivel/kikkel léptek tartós szövetségre - arról tanúskodik, hogy nem jobbak a fidesznél - hazug, csaló, rabló, aljas, antihumánus banda, semmi Istenes nincs bennük.
Csizmás Kond
@RonaGyuri: Ókori tudományok...
A tudomány és minden ami a tudással, a civilizálódással összefüggésben született legelősször a beszéddel kezdődött majd folytatódott a jelírással. Az ilyen műveleteket pedig mindig a törzs vagy csoport sámánjai, vallási papjai végezték, nem azért mert azt törvény írta volna elő, hanem mert mindenhol olyan embert választottak oda akiknek volt hajlama, fogalma na meg ideje az ilyesmire. A vallás, vagyis valamiféle istenben való hit az emberrel egyszerre fejlődött és abból fejlődtek ki a hatalmak...máskor oda kell figyelni az iskolába mert ezt már az elemiben tanítják, és főleg annak szégyen nem tudni ezt aki azt állítja magáról hogy újságíró.
Csizmás Kond
@lusta: Sokakon látszik ahogy az nem tudással szerezte hanem vette.
Csizmás Kond
@egyember: Most is van, csak az a saját tempójában halad nem a mai rohamos naponkénti változások szerint.
Csizmás Kond
@csak úgy...: nem , de szerintem a tanárod unta...
RonaGyuri
@Csizmás Kond: ki beszél itt vallásról??? az egyházakról zagyváltál!!! =))
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...huba...hit nélkül nincs mit vallani és vallás nélkül nem alakulhat egyház...biztos hogy nem vagy ufó ???
RonaGyuri
@Csizmás Kond: Te retardált barom, te tényleg ennyire együgyű vagy?? Ennyire nem érted a dolgokat? Nincs értelme veled szóba állni! =))
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...Gyuri, a retardáltságot és baromságot itt írta le mindegyikünk magáról...
desiro
Ki nem szarja le az egyházakat? Be kellene tiltani az összeset csak, élősködő paraziták!
Eladott Ország
@Commenter: 14:52; Tudom, csak költői kérdés volt. A kdnp csak névleg van, hogy teljesebb legyen az egypárti diktatúra, a bólogató műkeresztény szarháziakkal. Az egyházak támogatása és az üldözött keresztények leple alatt, kiválóan lehet lopni a közpénzeket a haveroknak.
desiro
A semilyen zsótinak meg a börtönben.
Aki Én
@Csizmás Kond: Szerintem nagy butaság a vallás illetve a hit és az egyház közé egyenlőségjelet tenni. Persze ha olyan orbánosan és Semjénesen vagyunk hívők, akkor oké.
Csizmás Kond
@Aki Én: Nem tettem egyenlőséget de egyik a másikból alakult.
Klubtag
Éppen dolgozom és odatévedtem a még működő Echo tv adására...Bayer - Semjén beszélget 10 óráig
Ajánlom figyelmébe az összes pszichológusnak és pszichiáternek...ez a diskurzus ugyanis egy állatorvisi beteg ló, minden rémisztő tünet fellelhető benne...
magyarbakancs
Az egyház ,és az állam elkel választani egymástól.
Gránit szilárdságú alap törvényben is meg vagyon írva.
Csizmás Kond
@Mirabilis: Az állami iskolák azért sorvadnak el, mert elméletileg nincs igény rá. Az állam hiába taníttat közpénzen szakembereket ha azok majd külföldön akarják hasznosítani a tudásokat, és az oktatásért pénzt nem kérhet mert akkor az volna a baj. Az egyházi vagy más magániskolák viszont kérhetnek pénzt és így azoknál nem számít, hogy azután ki hová megy. Az államot pedig törvény kötelezi, hogy a közösből segítse azokat akik tanintézeteket működtetnek.
...persze ezt másképp is el lehet magyarázni de akkor az már kampány .
kokopelli
@Mirabilis: És nyugaton azért "sorvad" el a gazdaság, mert nem egyházi iskolákat támogatnak!? (;-))
A "csuhába-brunzolók" iskolái nevelik az ipar,a természetttudomány stb. területek utánpótlását?..ló-
f@ßt mama! Az egyház is az ipar zsebén csüng,mivel az ideológiával még nem állítottak elő fütyit
sem! Igaz hogy nyugaton nem olyan erőszakosak a "testvérek",mint a volt "szoc.tábor" utódjainál!
(ismerjük az "inga" tulajdonságait!)
kokopelli
@Mirabilis: ott van a negligálás "Lóf@ßt mama"-val!...és mindenhol kérdőjel! Mivel nekem éve-
ken keresztül a műszaki elfoglaltságom mellett még ipari tanulókat is ki kellett képeznem,aminek folyamán megismerhettem a magas követelményeiket! Ott csak "mestervizsgával" vagy szakmai
diplomával rendelkező személyek lehetetnek kiképzők!!
Vedd úgy hogy hsz-t szarkasztikusan írtam! A "csuhábabrunzolók" az egyházi tisztségviselők a né-
pies nyelvben! Csak úgy megjegyzem,hogy az ottani és az itteni kiképzések között ég és föld volt
már akkor! (BRD-HUN 12:1)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.