A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz korlátozni akarja és akár meg is szüntetheti a parlamenti képviselők azon jogát, hogy szabadon bemehessenek közintézményekbe és ott információkat kérhessenek az intézmény működéséről.

DK: a Fidesz korlátozná a képviselői jogokat

A párt frakcióvezető-helyettese, aki kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülése közben tartott sajtótájékoztatót, azt mondta: a testület ülésének napirendjén szerepel egy olyan javaslat, ami felülvizsgálná ezt a jogot. Arató Gergely hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők tavaly decemberben, illetve idén év elején "több alkalommal is éltek ezzel a jogukkal".

A beterjesztés azt is jelzi, hogy az ellenzéki képviselőket jogtalanul dobták ki a közintézményekből és jogtalanul korlátozták az információhoz való hozzáférésüket, hiszen ha nem így lenne, akkor nem kellene törvényt módosítani – jelentette ki a politikus.

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@papa.49: még nem ég Pest mert a mostani ellenzék nem a csuti, a balközép, kubatov a fidesz és az akkori? jobbik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Skandalum az ellenzéki képviselők élni akarnának a ,,TÁKOLMÁNYBAN,, rögzített jogukkal NAHÁT !!!
Még nem ég Pest ???
MIÉRT ???
Commenter
@papa.49: még nem ég Pest mert a mostani ellenzék nem a csuti, a balközép, kubatov a fidesz és az akkori? jobbik.
Csizmás Kond
Ismét összekavarták a szart a májjal...nem ellenőrizni mentek, hanem jogellenesen követelőzni.
Klubtag
No ezek a fidesz-kdnp semmihez sem fogható értékei, ezt akarják Európával elfogadtatni, hisztiznek a tiszteletért és ezt kell megvédeni a migránsoktól...röhej...
papa.49
@Eladott Ország: Az utolsó kép kurvára találó ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Eladott Ország
Magyarország valódi no-go zónája, ahova a rendőr sem teszi be a lábát, az MTVA székház. A bírói függetlenség felszámolása minden túlóratörvénynél veszélyesebb. A csúti suttyó bűnöző cigány és bandája a rabszolgatörvény, a közig. bírósági törvény megszavaztatásával már átlépett az autokráciából a diktatúrába. A képviselői jogok megnyirbálásával, pedig tovább combosodik a diktatúra.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: A törvénymódosítás után még ellenőrizni sem mehetnek be, a módosítás előtti törvény szerint bemehettek a TV székházba, nem volt törvénytelen.
tudode
Az ellenzéki képviselők PÁR MILLIÓ választó képviseletében még mindig megtehetnék, hogy NEM SZÍVNAK EGY LEVEGŐT ezzel a HOGY IS HÍVJÁK gyülekezettel!
.
A képviselő fején találta a szöget azzal, hogy ennyi BŰNÖZŐ ELŐTT MÉG NEM BESZÉLT, amelyet a házmester nagyon zokon vett

--- Jakab Péter: A lopott pénz visszajár, ugye? (2018.06.04)
.
www.youtube.com/watch?v=xx6hcDbhxW4&t=249s

"Világos" a sötétségben!!!
solidedge
Gondolhatna arra a Fidesz hogy ellenzékben nekik is nagyon fognak fájni a korlátozó intézkedések. Habzó szájjal fogják követelni azok eltörlését.
CsipkeRózsa
@solidedge: Már belopta magát a diktatúra, most csak tovább fokozzák.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Szerintem ezután is bemehet aki illetékes, pl a képviselő, de nem követelőzhet, hogy most neki mit sugározzanak...mert erről van szó...tehát amit tettek az törvénytelen volt, és aki a törvénytelenséget akarja törvényre emelni a szerinted kicsoda ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Az többnyire Orbán szokott lenni, ő emeli mindig törvényre a törvénytelenséget.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...most a déká teszi...bocsi...szeretné tetetni.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...és ha már itt tartunk mondanál egy törvénytelenséget amit a fidesz emelt törvényre ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: A gazdasági területet érintő törvényei, mind elősegítik az ország kirablását.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...szűkebben és konkrétabban...mert így érthetetlen.
görbetükör
No, akkor ezzel a korlátozással elismerték, hogy eddig nem lett volna szabad akadályozni a képviselők jogát a TV bejutásához.
Ettől kezdve a törvényszegés az akadályozás miatt teljesen nyilvánvaló. Meg az is, hogy következmény nélkül marad.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Annyi időm nincs, hogy kigyűjtsem neked, ha még ott tartasz, hogy itt minden rendben van.

Pl.: a családnak, a közelieknek, a strómanjainak az érdekében tett lépések, a közbeszerzések kiírása általi programok odaítélése által. A parlamenti szavazással elosztott pénzek helyett a személyes osztogatás a kiszemelt személyek részére, vagyis beállt a kormányzati elosztásba, azt is saját személyében képviselve teszi. Az emberi jogok az emberek hátrányára, a sztrájkjog kialakítása, ami telesen megszünteti az ahhoz való jogokat.
Az általa "nem szeretett" emberek, cégek adózási rendje, ill. az általa kívánatos területen az adókedvezmények adása.
A többit szedd össze sajátkezűleg.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Azokat a lépéseket bárki megléphette, mert nincs olyan törvény hogy csak strómanoknak vagy családtagoknak szólna...
Az osztogatás szintén kérelmek és indokok alapján történik...
Sztrájkolni is van joga bárkinek csak nem biztos megéri...
Adózni is mindenkinek kell...
...másvalami ?
Jozefina
Diktatúra! Diktatúra! Diktatúra! (Szabad országban mindenki azt tehet, amit szabad)
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Mindegyik válaszod sántít, abbahagyom a vitát, mert elfogult vagy, a szemmel látható, füllel hallható disznóságokat sem ismered el.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Nézd, itt nem kampányolni akarok hanem a száraz tényeket megvitatni. Azokat amit ma elművel nem csak ez a kormány minden uniós államban ugyanezt csinálják, csak nekünk azért feltűnő mert most másztunk fel a falvédőre...nálunk parancsuralom volt és idegen az ilyen demokratikus tolvajlás.
Amikor nem ez a kormány lesz, de a zuniós helyzet nem fog változni akkor a másik kormány is ugyanígy fogja csinálni.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Még egy olyan korrupt és minden tekintetben rossz kormány nem lesz, nem is volt, mint az Orbán kormányok
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Azt ha megérjük még beszélünk erről, de visszatérve a témához, szerinted egy képviselő kötelezhet-e egy tévé vagy rádióadót, az önszereplésre ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Nem vagyok szakértő ebben (sem), de az ottani bánásmód a TV részéről törvénytelen volt a képviselőkkel szemben.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...ha annyira dékás lenék mind te én sem mondanék választ :)
vacsi
@CsipkeRózsa: Azért én Gyurcsányt és bandáját, meg a libás Bajnait jobban utáltam! A jobbikról nem is beszélve, de ők veszélyesek is! Az LMP meg buta. Szóval, kire szavazzunk majd?
CsipkeRózsa
@vacsi: Te is felsoroltál néhány pártot, kinek melyik tetszik jobban, de még több párt létezik.

Én arra szavazok, akik ellenzéki összefogással választanak jelöltet. Vagy, akit Csizmás Kond ajánlott az előbb.
magyarbakancs
Minden Kelet-Európai demokrácia miért akar menni a diktatúra felé?
Miért érezzük mi Magyarok akkor jól magunkat ha találunk egy segget amit nyalhatunk?
Desischado
Itt lassan már levegőt sem lehet venni. De ezzel elismerték, hogy az ellenzéki képviselők jogosan jártak el! Ezt kellene Strassbourg-ig elvinni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.