A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz korlátozni akarja és akár meg is szüntetheti a parlamenti képviselők azon jogát, hogy szabadon bemehessenek közintézményekbe és ott információkat kérhessenek az intézmény működéséről.

DK: a Fidesz korlátozná a képviselői jogokat

A párt frakcióvezető-helyettese, aki kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülése közben tartott sajtótájékoztatót, azt mondta: a testület ülésének napirendjén szerepel egy olyan javaslat, ami felülvizsgálná ezt a jogot. Arató Gergely hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők tavaly decemberben, illetve idén év elején "több alkalommal is éltek ezzel a jogukkal".

A beterjesztés azt is jelzi, hogy az ellenzéki képviselőket jogtalanul dobták ki a közintézményekből és jogtalanul korlátozták az információhoz való hozzáférésüket, hiszen ha nem így lenne, akkor nem kellene törvényt módosítani – jelentette ki a politikus.

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@papa.49: még nem ég Pest mert a mostani ellenzék nem a csuti, a balközép, kubatov a fidesz és az akkori? jobbik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Nem vagyok szakértő ebben (sem), de az ottani bánásmód a TV részéről törvénytelen volt a képviselőkkel szemben.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...ha annyira dékás lenék mind te én sem mondanék választ :)
vacsi
@CsipkeRózsa: Azért én Gyurcsányt és bandáját, meg a libás Bajnait jobban utáltam! A jobbikról nem is beszélve, de ők veszélyesek is! Az LMP meg buta. Szóval, kire szavazzunk majd?
CsipkeRózsa
@vacsi: Te is felsoroltál néhány pártot, kinek melyik tetszik jobban, de még több párt létezik.

Én arra szavazok, akik ellenzéki összefogással választanak jelöltet. Vagy, akit Csizmás Kond ajánlott az előbb.
magyarbakancs
Minden Kelet-Európai demokrácia miért akar menni a diktatúra felé?
Miért érezzük mi Magyarok akkor jól magunkat ha találunk egy segget amit nyalhatunk?
Desischado
Itt lassan már levegőt sem lehet venni. De ezzel elismerték, hogy az ellenzéki képviselők jogosan jártak el! Ezt kellene Strassbourg-ig elvinni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.