A Fidesz kezdeményezte tagsága felfüggesztését az Európai Néppártból (EPP), mert úgy gondolja, el kell gondolkodni a közös jövőn – közölte a nagyobbik kormánypárt külügyekért felelős alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: a Fidesz kezdeményezte néppárti tagságának felfüggesztését
Fotó: Illyés Tibor/MTI

Novák Katalin azt mondta, el kell gondolkodni azon, milyen Európában szeretnénk élni, és azon is, hogyan tudja a Fidesz képviselni a magyarok érdekeit, mert fontos, hogy az Európai Unión belül a magyarok megmaradhassanak magyaroknak.

A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud

- hangsúlyozta.

Az alelnök úgy fogalmazott, az Európai Néppárt vizsgálata alatt Magyarország célja, hogy eloszlassa "az álhíreken alapuló legendákat", amelyeket Magyarországról szőnek, ezért első lépésként a néppárt által létrehozott, három EPP-képviselő alkotta "bölcsek tanácsának" egy 130 oldalas dokumentumot küldenek, amelyben pontról pontra cáfolják a vádakat.

A fő feladat azonban nem a védekezés, hanem a jövőről való gondolkodás – emelte ki.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról beszélt, a Fidesz és az Európai Néppárt nem ért egyet a családi értékek és a keresztény kultúra védelmének fontosságában, valamint a bevándorlás kérdésében sem. Ezekről az értékekről azonban nem szabad, és a Fidesz pedig nem is fog lemondani – közölte.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
14:33 Orbán Viktor: "Nem engedhetjük meg a felfüggesztést!"
16:10 Gulyás Gergely: " Felfüggesztés esetén biztos, hogy kilépünk a Néppártból!"
18:20 190-3 arányban a Fideszt felfüggeszti a képviselőtestület.
19:15 Orbán Viktor: "Felfüggesztettük magunkat".

...arról nem is beszélve, hogy a felfüggesztést is előbb meg kellett volna szavaztatni a fidesz közgyűléssel... de ezek még a saját szabályaikra is magasról sz@rnak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Na ugye... És még megkérdőjelezik, hogy miért ő a FIDESZ egyik bölcse...
magyarbakancs
"Fidesz képviselni a magyarok érdekeit, "
És mi a Magyarok érdeke, ezt te tudod mint Fidesz?
"A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud -"
Kettős mércéről beszél az a párt ahol a magyar törvényeket sem tartja be a Fidesz közeli gazdasági szereplők.
Mi a keresztény kultúra ?
Mit takar ez?
Pedofil papokat?
RonaGyuri
a Fidesz pedig nem fog lemondani!!!
Nem fog elmondani egyetlen ellopható vagyonról sem
s egyébként is maga szokott kezdeményezni!!! =))
eszegfu
Ha annyira elégedetlen volt a Fidesz, hogy a Néppárt "nem ért egyet a családi értékek és a keresztény kultúra védelmének fontosságában, valamint a bevándorlás kérdésében sem.", akkor miért nem függesztették már előbb fel a tagságukat? Miért akkor hozakodnak elő ezzel az "önkéntességgel", amikor a Néppárt csak ezért hivott össze "megbeszélést", hogy döntsenek a Fidesz kizárásáról, felfüggesztéséről?!! Savanyu a szőlő!:))
volvós
Katibaba !! Ahogy növekszik a testsúlyod és a korod, úgy csökken az agyad...
dehát még mindig ott van az ov(r)ális szoba, csak szerezz be egy pár térdvédőt... :-)))
desiro
No katika elmondtad a heti mantrát, mehetsz vissza a bolondok közé.
advocat
Bocsánat! Valaki hazudik. Vagy Weber, vagy Katika. El kellene dönteni, mert így aggályaim vannak.
tudode
Ez már tragédiosz, hogy még Weber is hazudik:
.
Közzététel: 2019. márc. 23.
.
------ „A Fidesz fel van függesztve” 19-03-21
,
www.youtube.com/watch?v=U9MwZTvAbZA
.
Aztán mégsem, mert
.
A Fidesz néppárti felfüggesztése nem érvényes a néppárt frakciójában
.
Az Európai Néppárt parlamenti képviselőcsoportnak is megvannak a maga szabályai, ott pedig senki nem kezdeményezett eljárást a fideszesek ellen.
.
A sarokba állításkor a MINDENRE HATÓ jobb kezében volt a Néppártból való kilépésről szóló papír, azzal együtt, hogy 2011 óta NEVELDÉNEK TEKINTIK az EU-t!
.
Tehát a PAPIROK BESZÉLNEK, a kutyák pedig UGATNAK!
nemfideszes
"A Fidesz kezdeményezte tagsága felfüggesztését az Európai Néppártból (EPP), ..." majd a 12 fidióta képviselő meg is szavazta 190:3 arányban...:):):):)
nemfideszes
14:33 Orbán Viktor: "Nem engedhetjük meg a felfüggesztést!"
16:10 Gulyás Gergely: " Felfüggesztés esetén biztos, hogy kilépünk a Néppártból!"
18:20 190-3 arányban a Fideszt felfüggeszti a képviselőtestület.
19:15 Orbán Viktor: "Felfüggesztettük magunkat".

...arról nem is beszélve, hogy a felfüggesztést is előbb meg kellett volna szavaztatni a fidesz közgyűléssel... de ezek még a saját szabályaikra is magasról sz@rnak...
relatív
Ezek hazudnak reggel, meg este, és hazudnak mindig, ha kinyitják a szájukat !

A felfüggesztésüknek azért volt előzménye, mert nem viccből függesztik fel egy párt jogait. Alapos okból, és csak a végszükség esetében, amikor már nem lehet tűrni - szégyenkezés nélkül - a megengedhetetlenül működő pártot !!!

A felfüggesztett párt szégyenkezhet ezután !
kissé felnőttem
Én is ezzel mosakodnák ennyi ésszel.Etetitek a csapatot ezzel a blőd mesével hát már ők sem hiszik ne fáradj katónéne
kokopelli
@kissé felnőttem: Orbán úrék(?) egy új fogalmat akarnak a Fidesz nevével a történelembe meg-meghonosítatnai! A "Fidesz eljárás"-t!
"Egy felfüggesztés (ill.akasztás) előtt joga van az elitéltnek magát felfüggeszteni ill., felekasztani"!
...egy forradalmi megoldás!
tulipan
Mit vannak ezek úgy oda, hogy még a "népesedésre" szakosított rondaságot is bevetik? Hiszen ez a "gesztus" immár 9. éve csak idő kérdése volt, t.i., mikor unják meg végre, az Únióban végleg valakik, a narancsos haramiák végletekig pimasz gorombaságát, miközben a pénzüket nagyon is csapolja a Dagadék!!!
tulipan
@nemfideszes: Nagyon jóóóóóó! :))))))
Qqberci
@nemfideszes: "19:15 Orbán Viktor: "Felfüggesztettük magunkat"."

Jobb lett volna akasztani...
libellle
"A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud" Akkor a fidessnek el kell hagynia Europát ugyanis MINDIG is volt bevándorlás. Nem autolso években hanem utolso paar ezer évben.
babp1982
Óóó egy 130 oldalas kamu gyüjteményt küldenek?-:))) Ezek kacsafarmon nőttek fel, hogy így tudnak hazudni? Ki fogja akár egyetlen szavukat is elhinni?
babp1982
@libellle: ha szigoruan vesszük akkor mi magyarok is bevándorlók ( migráncsok)vagxunk-:)))))
libellle
@babp1982: valamilyen modon mindannyian bewandorlók vagyunk
kereső
@libellle: tegnap 18:42, "A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud"- és ahol orbán mondja meg, hogy milyen a "keresztény kultúra",-és mit mérhetünk mégis kettős mércével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.