Neveléstudományi kutatóközpont alakult a Debreceni Egyetemen. Az intézmény létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást szerdán tudományos konferencia keretében írták alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az intézet és az egyetem képviselői.

Megalakult a Debreceni Egyetem neveléstudományi kutatóközpontja
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Beneda Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára egyedülállónak nevezte az intézményes kapcsolat kialakulását a tárca családügyi háttérintézménye és a "családbarát" Debreceni Egyetem között.

"Nincs vagy kevés olyan magasztos eszme létezik, mint a családok segítése"

- mondta, és meggyőződésének adott hangot, hogy a kutatóközpont munkája is hozzájárul a kormány családpolitikájának megvalósításához, amelynek két pillére a munkára épülő társadalom és az, hogy "a megerősödő családok erős szövete viszi a nemzetet előre".

A helyettes államtitkár szerint

a jelenlegi az első olyan kormány, amely "érdemben igyekszik foglalkozni a magyarság sorskérdéseivel", köztük a családok helyzetével.

Beneda Attila felidézte, hogy a 2010 óta megvalósuló családpolitikai intézkedések évről évre új ágakkal bővülnek, idén ez a családvédelmi akcióterv. A nemzetközi érdeklődés azt mutatja: "a külföld leesett állal hallgatja, hogy ez a kis ország miket tud tenni a családok érdekében" – fűzte hozzá.

Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese szerint az új neveléstudományi kutatóközpont is hozzájárul ahhoz, hogy a családkutatások javát mielőbb átültessék az oktatásba.

Bács Zoltán, az egyetem kancellárja kiemelte: az egyetemen folyó munka minden szegmensének – oktatás, kutatás, gazdaságépítés, nevelés – a középpontjában az ember áll, és ebben rendkívül fontos a családok szerepe.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke mások mellett névadójukat, Kopp Mária professzort idézte: "szülessenek meg a kívánt és tervezett gyerekek", és azt mondta, intézetük szakpolitika-orientáltan segíti a család- és népesedéspolitikát.

Rendszeresen rendeznek KINCS-estéket, amelyek a "szellemi holdudvar számára" biztosítanak találkozási lehetőséget. Áprilisban Családbarát fordulat Európáért címmel rendeznek nemzetközi konferenciát, júliusban pedig

a Család- és Népesedéstudományi Tudományos Tanács is megalakul.

Engler Ágnes, a KINCS neveléstudományi kutatóközpontjának vezetője kifejtette: a család minden társadalomtudományi vizsgálatban megkerülhetetlen tényező.

Kutatásaik fókuszában a családon belüli informális nevelés, az intézményes nevelés és oktatás, a család és az iskola együttműködése, a családi életre nevelés, és a családbarát szemlélet a társadalomban és a gazdaságban témakörök állnak – jelezte a kutatásvezető.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.