Egyértelműen kiderült, hogy a terroristavezérek is használhatják a migránskártyákat, ezért a Fidesz szerint azokat meg kell szüntetni – közölte Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: terroristavezérek is használják a migránskártyát
Fotó: Mészáros János/MTI

Halász János elmondta: az elmúlt napok híreiben látható volt, hogy Ferihegyen lebukott Hasszán F. terroristavezér, akit a magyar hatóságok fogtak el.

Ügyvédje nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy a terroristavezérek is használhatják a migránskártyát

- mutatott rá a fideszes politikus.

Szerinte ezzel az is bebizonyosodott, hogy a migránskártya óriási biztonsági kockázatot jelent – tette hozzá.

Többek gyanúja szerint az Európai Bizottság migránskártyájával ez a szír terroristavezér szabadon "jött, ment" Európában, és Brüsszel még pénzelte is.

Hány terrorista jutott még ilyen kártyához és hány terroristának utalhat még pénzt Brüsszel? – tette fel a kérdést a frakciószóvivő.

A kormánypárt álláspontja nem változott: meg kell szüntetni a migránskártyát, mert az pénzmosásra és terroristák bejuttatására is alkalmas lehet – jelentette ki Halász János. Hozzátette: Brüsszel a migránskártyával veszélyezteti Európa és az európai emberek biztonságát.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Kinél találtak migránskártyát, tán, Zaid Naffánál, vagy Gruevszkinél, vagy más orbánbarát terrorista maffiózónál? De akkor minek rinyálnak mint egy fürdőskurva.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Terrorista vezérek vettek letelepedési kötvényeket úgy ,hogy senki nem ellenőrizte a TEK részéről..
Meg Kínai,Orosz,Szerb,Albán,Arab maffiózók.
Mi a gond Halász úr?
Madácsi Pali
Hogy is volt ez Pharaon "professzorral"? Ja ő csak a miniszterálnokkal és családjával üzletelt, és nem is egyszerü terrorista volt, hanem egy fövezér.
tulipan
Honnan a francból tudják, ezek az okostojások? Látták személyesen???
kereső
Ez a hazug halász!fidess! A kártyát csak és kizárólag Görögországban használhatják a menekültek. A görög hatóságok hibáztak, hogy menekült státuszt adtak a Magyarországon elfogott ISIS-es sziriainak. A kártyát is ezért kapta- amin a havonta feltöltött összeg nem haldja meg a 150.000.-Ft nyi EOR-ót, amit a menekült lakbérre,a lakás fenntartására és élelmiszerre fordithat.
A magyar hatóságok IS! csak a belga hatóságok jelzésére tartóztatták le a sziriait- ők sem tudták,hogy ISIS terorrizmussal gyanúsitható. Erről ,ha hallhatnánk egy kicsit többet- miért nincs együttműködés az Eu-s tagállamok hatóságai között, miért is utasitja el az orbánkormány=fidess az Eu-s külső határok védelmének, a Frontex-nek a megerősitését? Talán ,mert abban érdekelt putxin cáreviccsel együtt, hogy minél tovább fenn lehessen tartani a migrációs nyomást -és a hozzá kapcsolódva a hazugságok garmadáját, az Eu gyengitését.
tulipan
ez a hülye narancsos horgász csócső, egy, fontos mondatot nem olvasott el!

"A kártyahasználat feltétele, hogy a tulajdonos Görögországban maradjon!"

merce.hu/2018/11/24/mi-az-a-migranskartya-es-miert-csinal-belole-ekkora-felhajtast-a-kormany/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.