Letartóztatták azt a férfit, aki az M5-ös autópályán, Gyál térségében menet közben rálőtt egy kisteherautóra – közölte a Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály szerda délután az MTI-vel.

Levillogott, büntetőfékezett, majd lőtt a türelmetlen autós az M5-ösön – bűnhődhet
Fotó: rendőrség

A közlemény szerint a gyanúsított, egy áporkai férfi március 24-én a késő esti órákban az M5-ös autópályán Gyál térségében a belső sávban haladt személygépkocsijával Budapest felé. Előtte egy kistehergépkocsi haladt. A gyanúsított a sértett mögé ért,

többször felvillantotta reflektorát, hogy a jelzéssel rábírja, hogy a külső forgalmi sávon közlekedjen.

Amikor szabaddá vált a külső sáv, a sértett ki is húzódott oda. A gyanúsított ezután a sértett autója felé rántotta a kormányt, majd megelőzte őt, a külső sávba áttérve pedig indokolatlanul lelassított előtte.

A konfliktus folytatódott, a gyanúsított egy

házilag – elemlámpából – kialakított úgynevezett tollpisztolyból egyszer rálőtt a sértett járműjére. A lövedék a kisteherautó hátsó ajtajába csapódott.

Mint kiderült, a gyanúsított vezetői engedélye 2014. augusztus 18-án lejárt, továbbá az általa vezetett gépjármű nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással.

A dabasi nyomozók azonosították az elkövetőt, akinek az áporkai házában később lőfegyvert, lőszert és riasztópisztolyt is találtak.

A tollpisztoly lőfegyvernek minősül, amelynek tartásához a gyanúsítottnak nem volt engedélye, ahogy a lőszerek tartásához sem.

Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, de a bűnügyi nyilvántartás adatai alapján már kétszer is állt bíróság előtt, utóbb lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett – írták.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mondjuk ilyen naponta előfordul ( sajnos ) de mi van olyankor, ha a kisteherautó vezetője előhúz egy gépkarabélyt, és szarrá lövi a g...cit ??? Jogos önvédelem ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@1magyar: Igen. Ilyen paraszt valóban van. De ez nem náció, hanem bunkóság kérdése.
Ugyanezt tapasztalhatod pl. egy BMW vagy hasonló méretű autósok 90%-ánál. Terepesekre ez 99%-ban áll. Országmatricától függetlenül.
namihami
@1magyar: Ja, magyar vagyok, nem szlovák rendszámmal, mint fideszes vezetőink zöme.
kokopelli
...igen román volt!Miért is ne!Ha valaki akarja,akkor imigráns volt "Áporka"-romám faluból!! (;-))
KisGenyo2
"Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, de a bűnügyi nyilvántartás adatai alapján már kétszer is állt bíróság előtt, utóbb lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt."
Ha azokat megúszta akkor vannak összeköttetései, nem lesz bántódása, pont úgy, mint a molnárricsinek...
wpym
@Szeparepa2: Ezt én sem tudom mire vélni: nem old meg vele semmit, inkább tovább rontja a helyzetet.
Lepényleső
Nagyot álmodott,csak hozzá megfelelő párttámogatást nem kapott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.