Vágó Gábor szerint az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy "a Fidesz a fakivágások pártja lett".

Vágó Gábor: a Fidesz a fakivágások pártja lett

Az LMP európai parlamenti listavezetője csütörtökön a debreceni Református Nagytemplom előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, zöldebb Debrecent és zöldebb Európát szeretnének elérni.

Az ellenzéki politikus szerint jelenleg

folyamatosan irtják a zöldfelületeket, egyre szorulnak vissza a városi zöld területek, aminek egyik eredménye a légszennyezettség.

Magyarországon évente 30 ezren vesztik életüket közvetlenül a légszennyezettség miatt. Ez Debrecenben is kiemelt probléma: az ország második legnagyobb légszennyezettségű városa – mondta.

Példaként a debreceni Csemete és Hajó utcákat említette, ahol szerinte egészséges fákat vágtak ki, ami, mint hozzátette, tűrhetetlen.

Vágó Gábor szerint "a Zöld Debrecen program alatt valójában fakivágások folynak", és tarthatatlan, hogy nemcsak gyérítés folyik, hanem egészséges fákat vágnak ki.

A politikus miután szóvá tette a debreceni Nagyerdő száradását, kitért a balatoni természetvédelmi területeken folyó fakivágásokra is, ami miatt feljelentést tesznek.

Az LMP azt szeretné elérni, hogy a légszennyezettség csökkenjen, ennek érdekében "konfliktusokat kell vállalni a legnagyobb szennyezőkkel".

Vágó Gábor kifogásolta, hogy

a kormány az Európai bíróságon támadja azt az irányelvet, ami a légszennyezettség csökkentését érné el". Szerinte "a kormány a légszennyezők érdekében lép fel (...) és inkább a profitot vállalja az emberek helyett.

Az LMP, ha az emberek érdeke kerül szembe a nagyvállalatok profitjával, mindig az emberek mellé áll – jelentette ki Vágó Gábor Debrecenben, aki azt mondta: két mandátumra számítanak az európai parlamenti választásokon.

Hozzátette: a "nemzetközi zöldekkel" kiváló a kapcsolatuk és úgy tűnik, a zöldek előretörésével a mérleg nyelvét jelenthetik az új Európai Parlamentben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Biztos úgy gondolják, hogy majd a 2/3 leszavazza a légszennyezettséget, morcosbajsz meg betiltja a szálló port...
Nessy
@Qqberci: De az is lehet, hogy valamelyik fidesz potentát fejre esett az eperfáról kiskorában, és azóta utálja a fákat!
Arról nem is beszélve hogy O.V. imádja a beton borzadályokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.