6 év után hagyta ott a testületet, és bár a munkáját imádta, úgy gondolja: már nem kedvező a rendőri pálya.

A rendőrség reklámarca felmondott, mert nem tudott megélni a fizetéséből

Fotó: Zsaruellátó / Facebook

A Zsaruellátó Facebook-oldalán jelentette be, hogy otthagyja a rendőrséget az a fiatal rendőr, aki korábban a BRFK toborzóplakátján a rendőrség reklámarca volt.

Posztjában ezt írta:

"6 év után én is elhagytam a testületet. Nagyon sok mindent köszönhetek a rendőrségnek, mert itt lettem az a személyiség, aki ma vagyok.

Már fiatal korom óta tudtam, hogy rendőr akarok lenni, ezért is vegyesek az érzéseim, mert a munkát és a helyet, ahol voltam, a vízirendészeten, imádtam, csak sajnos a járőri fizetésből nem lehet megélni, főleg úgy, hogy előreláthatólag 5 évre előre nem is tudtak volna magasabb beosztásba tenni, mert nem volt üres hely. Meg aztán nem látom azt, hogy bármi javulás várható lenne.

Ironikus, hogy rajta voltam a toborzón, aztán most lelépek, de sajnos ki kell mondani, hogy már nem kedvező a rendőri pálya. Köszönöm a lehetőséget, az eltöltött éveket, a sok élményt és a sok havert, ismerőst, akiket itt ismertem meg. Sok sikert mindenkinek!" – írta posztjában a rendőr.

Az Index korábban arról írt, hogy az országos és a megyei kapitányok körlevélben kértek kitartást, elismerve azt, hogy a jelenlegi fizetésekkel nehéz boldogulni.

Szeretlek Magyarország

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.