Nem lehet bírni az ellenzékkel – Kövér László már megint kénytelen volt megvonni a szót egy ellenzéki képivselőtől, mert olyat mondott, ami nem tetszett a házelnöknek. Napirend előtti felszólalások a T. Házból.

Kövér már másodszor borult ki az ellenzéken – és még alig múlt dél

Az LMP-s Schmuck Erzsébet azzal vádolta a kormányt napirend előtti felszólalásában, hogy nem érdekli a Föld sorsa, nem foglalkozik a klímavédelemmel, sőt a német autógyárak érdekei miatt akadályozza a szigorú európai klímavédelmi terv megvalósítását.

Az EP-választás igazi tétje, hogy olyan Európai Parlament és Európai Bizottság jöjjön létre, amely képes prioritásként kezelni a klímaváltozást.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelem igenis a kormány egyik legfontosabb feladata, ezért is ratifikálta Magyarország az elsők között a párizsi klímamegállapodást. Jelezte: a kormány a szakemberek jelzése alapján észlelte az aszály mezőgazdasági hatásit, ezért döntött az öntözés időtartamának bővítéséről.

Az államtitkár közölte, a magyar kormány támogatta azt az uniós tervet, hogy 2030-ra a gépjárművek károsanyag-kibocsátása 30 százalékkal csökkenjen, azonban ezt az EP 37,5 százalékra változtatta, aminek nem igazolta a teljesíthetőségét.

Hazárdjátékként is felfogható egy ilyen jellegű célkitűzés.

"Béruniót vagy Szovjetuniót?" – ez a kérdés a májusi EP-választáson a jobbikos Brenner Koloman szerint. A Fidesz egy orosz titkosszolgálati hátterű bankot tesz törvényen felülivé, "Putyin elvtárs" pedig a diplomáciában szokatlan gyakorisággal látogat el Magyarországra, azonban a legnagyobb probléma az, hogy a magyarok az európai uniós bérek átlag egynegyedét keresik.

A Fidesz egyszerre tette Magyarországot a kivándorlók és a bevándorlók országává, hiszen 86 ezer migránst engedett be, miközben 2010 óta 6-700 ezer magyar hagyta el hazáját. A Fidesz Európai Néppárton belüli "önfelfüggesztése" oda fog vezetni, hogy Orbán Viktor és pártja kivezeti Magyarországot az EU-ból.

Ha a Jobbiknak fontos a magyarok bére, akkor támogassa a kormány politikáját – reagált Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára, aki válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2019 januárjában már 343 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, 10,6 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

Az államtitkár hamisnak nevezte a 86 ezer bevándorlóról szóló állítást, a 12 hónapnál hosszabb tartózkodási céllal beérkező külföldiek száma 2015-ben 25 ezer, 2017-ben pedig 36 ezer fő volt.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta: ma szavaz az Országgyűlés a családvédelmi akcióterv megvalósulásáról, amely az eddigi legnagyvonalúbb támogatást adja a családoknak.

Szerinte a családnak nincs alternatívája, sokan mégis keresik azt ideológiai alapon, a KDNP viszont az emberi természetbe írt törvényre hivatkozik. A család intézménye védelmet érdemel.

Az ugyancsak KDNP-s Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta: a magyar kormány a családokat, míg Brüsszel a migrációt támogatja.

"Új vallások, új inkvizítorok" jelentek meg Európában, "genderisták" és "migrációhívők". A magyar kormány megküzd és a magyar emberek érdekeit képviseli ezekkel az "új inkvizítorokkal szemben", akik el akarják vonni a Magyarországnak törvényesen járó támogatásokat, és azt mondják, hogy nem vagyunk civilizált politikusok, ha migráció ellen szólunk.

A szocialista Tóth Bertalan az elmúlt hetek történéseit úgy értékelte: a Fidesz és a kormány elveszítette érdekérvényesítő képességét az EU-ban, pont akkor, amikor a következő uniós költségvetésről döntenek. A Fidesz kisodródik a fő vonalból azzal, hogy az Európai Néppártból ki fogják zárni.

Elmondta, a kormánypártok által Magyarországon kiépített rendszernek semmi más célja nincsen, minthogy a fideszesek az uniós támogatások jó részét hazahordják és a háttérben diktatúrát építsenek. Szerinte a kormány történelmet hamisít: egy nyíltan antiszemita rendszert dicsér.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára rögzítette, komoly közéleti szereplő nem kérdőjelezi meg Magyarország uniós tagságát, de a kormánypártok másképp képviselik az ország érdekeit.

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány "játszani próbál a történelemmel". Azt nem állítja, hogy a magyar kormányfő ki akarja vinni az országot az EU-ból, de szándékától függetlenül ez történhet, ugyanis régóta nem ura európai politikájának. A magyar kormányfő veszélyezteti 28 ország békés együttműködését.

A hazafiság küzdelmet jelent, hogy a gyermekeinknek jobb élete legyen, ezt pedig nem lehet máshogy megcsinálni csak a többi európai nemzettel közösen.

Dömötör Csaba válaszát azzal kezdte: amikor Gyurcsány Ferenc a demokráciáról szónokol az olyan, mintha a farkas papolna a vegán étrendről. Kifogásolta, hogy a DK a múlt héten Brüsszelben elfogadott egy olyan állásfoglalást, hogy az Afrikából érkező bevándorlók legalizálhassák a státuszukat és hogy valamennyi migráns számára meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét.Párbeszéd: május 26-án választani lehet Magyarország és Európa között

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, milyen jövőképek között kell választani az EP-választáson. Elmondta, a kormány 300 venezuelai menekültet fogadott be úgy, hogy többségük "kanyi szót nem tud magyarul". Nem az a gond, hogy őket befogadták, hanem az, hogy miközben Orbán Viktor végighazudja a médiát a bevándorlókról, az itthoni rászorulóknak nem segítenek.

Május 26-án választani lehet a Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politika vagy a demokratikus mindenki jólétért küzdő közösség között. Ugyancsak választani lehet Európa és Oroszország között.

Méltatva a Párbeszéd EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek a tevékenységét, közölte:

ilyen emberekre van szükség az EP-ben és nem olyanokra, akik két forintért "az anyjukat is eladják".

Ekkor Kövér László elnémította a mikrofonját és azt mondta, szégyellje magát a képviselő és válogassa meg a szavait, a parlamentben van és nem a kocsmába.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Szívet melengető látni, hogy honatyáink és honanyáink teljes létszámban megjelenve mennyire szívükön viselik az Ország sorsát! Vagy a lógás is benne van a munkaköri leírásukban? És ezeknek van képük "munkáról" papolni! Arra nem képesek, hogy a feneküket bent tárolják az ülésteremben!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Esetleg idegorvosi kezelés. Grazban már jó a hírünk!
justhpeter
@advocat: Ja ! Orbán visz magával még egy embert Grazba, biztosan árengedményt kapnak. Ha a házmestert is tisztességesen megvizsgálják, lehet, hogy még ingyenes sürgősségi ellátást is.
Manhattan
Amikor az ellenzék kér szót, Kövér feszeng, billeg a székében. Tiszta ideg! :D
Princess Leila
@Eladott Ország: De legalább ő bent van!!!
qxy
@Szeparepa2: Csak már ott lennénk. azonnal szabira megyek és irány haza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.