Tizenegymillió forintos adatvédelmi bírságot rótt ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Demokratikus Koalícióra (DK) – tájékoztatta március 21-ei döntéséről a hatóság hétfőn az MTI-t.

Tizenegymillió forintos adatvédelmi bírságot kapott a DK
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Azt írták: a hatósághoz tavaly augusztusban érkezett közérdekű bejelentés arról, hogy

a párt által üzemeltetett honlaphoz köthető, személyes adatokat tartalmazó felhasználói adatbázis nyilvánosan elérhető az interneten.

Az adatbázis tagok, támogatók és szimpatizánsok nevét, e-mail címét, felhasználói nevét és titkosított formában a belépéshez szükséges jelszavakat tartalmazta.

Az adatbázis a hatóság szerint úgy kerülhetett nyilvánosságra, hogy egy ismeretlen támadó – aki erről blogbejegyzésben beszámolt – a párt honlapjának sérülékenységét kihasználva hozzáfért, és feltöltötte az internetre.

A hatóság a bírság kiszabásakor

súlyosító körülményként rótta fel azt, hogy politikai véleményre vonatkozó különleges személyes adatokról volt szó, elavult titkosítási technológiát használt a párt, valamint azt is, hogy a DK bár tudomást szerzett az incidensről, nem tett bejelentést, és nem tájékoztatta róla a mintegy hatezer érintettet.

Enyhítő körülménynek tekintették, hogy azonnali intézkedéseket tett a párt a kiváltó okok megszüntetésére.

A hatóság határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, de közigazgatási perben megtámadható.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
azért érdekes ítélet, hogy meglopták őket - cui prodest? -, s most ez az ócska pártkatona meg is bünteti!!! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
azért érdekes ítélet, hogy meglopták őket - cui prodest? -, s most ez az ócska pártkatona meg is bünteti!!! =))
papa.49
@RonaGyuri: A péterfalvi nem véletlen a kisbetű !!!
Jozefina
Annál többen fognak a DK-ra szavazni!!!??
verőce21
Hadd szokják!
Majdcsak megtanulják egyszer a honlapot kezelni a prímszámokkal együtt.
nezelodo
Már azt hittem, ezek is használták a Kubatov listákat, pedig csak egy vélhetően beépített fideszes informatikust alkalmazhattak, hogy olyan jó munkát végzett.
kereső
Ügyes hackerek az oroszok.Az "adatvédelmi hatóság" lépett már ez ügyben? Felgöngyölitette ,hogy kik követtek el bűncselekményt?Mert, a magánszemélyek adatainak nyilvánosságra hozata egyértelműen bűncselekmény. Nyozom már az NNI?
Madácsi Pali
@RonaGyuri: az UD Zrt miatt is a megkárosítottakat itéltette el a fideSS.
szaboria1
Kinek is égett le az irodája 2018.novemberében? Akkor megsemmisült egy csomó anyaguk. Valaki már előtte ellopta az adatokat és pofátlanul fel tette az internetre.
namihami
Az ÁLLAM által üzemeltetett hasznàltautó-adatbázisból szintén adatelfolyás történt. Vevő, eladó, tanú, érdeklődő adatai kerültek ki.
Tehát: ha ezért a DK 11 millát kell, hogy fizessen és 30 napon (választás előtti hír), akkor ez a malőr mennyibe fog az államnak, persze tudom-nekünk, kerülni? És milyen határidőn belül?
CsipkeRózsa
@Madácsi Pali: Sőt, az UD Zrt még kártérítést is kapott, talán jó hírnév megsértése miatt.
CsipkeRózsa
A betörőt pedig már jogszerűen már lelőni is lehet, vagy nem jól tudom?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.