Élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértések miatt két Békés megyei húsüzem működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az eljárások folyamatban vannak, a vállalkozások több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak – közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A Nébih közölte, hogy a Megyer Vágóhíd Kft. pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut előállító létesítményében súlyos higiéniai szabálytalanságokat tártak fel az ellenőrzés során. Az üzem által gyártott húskészítmények és fellelt élelmiszerek közül több mint öt tonna nem nyomon követhető, illetve lejárt tételt vontak ki a forgalomból és semmisítettek meg.

A feltárt élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt

a hatóság az egység vágási és élelmiszer-előállító tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hibákat az üzem az azóta tartott ismételt hatósági ellenőrzésekre sem tudta kijavítani, így továbbra sem folytathatja tevékenységét

- tették hozzá.

A hivatal szakemberei a Benkó Hús Kft. húskészítmény-előállító létesítményében szintén erősen kifogásolható higiéniai körülményeket találtak. Azonnali hatállyal felfüggesztették az egység húskészítmény-előállító tevékenységét és elrendelték a fellelt 2,6 tonna nem nyomon követhető, lejárt, illetve penészes termék forgalomból való kivonását, valamint az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését. Az üzem a hiányosságok kijavítása után, a hatóság ismételt helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét – közölte a Nébih.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@Horizont: talán még Afrikában sem folytathatnák! Örökre be kellene zárni, és húsipari tevékenységgel az üzemeltető soha többé nem foglalkozhatna. Micsoda kosz, mocsok, és fertő. Egy szeméttelep tisztább.Így kinézhet egy húsüzem a 21. században egy EU tagországban? Szerintem nem!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
@Horizont: talán még Afrikában sem folytathatnák! Örökre be kellene zárni, és húsipari tevékenységgel az üzemeltető soha többé nem foglalkozhatna. Micsoda kosz, mocsok, és fertő. Egy szeméttelep tisztább.Így kinézhet egy húsüzem a 21. században egy EU tagországban? Szerintem nem!
qxy
Nem értem ezeket a szakembereket ha azok. de nem hiszem.
Én is vezettem húsüzemet.
Hozzám jöhettek és nem kellett rettegni hogy mit találnak. Rend volt, tisztaság és higiénia.Igaz durrogtak is néha a dolgozók hogy " megint?? Igen megint és minden nap. Ha nem tetszik el lehet menni de itt biztos a jövedelem. amott, talán. Lehet választani.
N
solidedge
Piszok patkány megeszi előlünk. A kész feldolgozott húst gyorsabban kell kiszállítani, így nekünk jut a több.
qxy
Én is azért hagytam ott az üzemet, mert jött a Polgár Jenő úr és hozott sertés fejet. De büdös is volt meg ragadt is.
szupikám csinálj gyorsan virslit azt mehet a boltba gyorsan gyorsan.
,.- Bocsi főnök, de a szerződésbe az áll hogy " az én általam kiválasztott húsból. Nem abból amit a szemétből szedsz ki. Azt mondta, ,. Veled nem lehet pénzt keresni. .- De lehet, csak én a vekkerre szeretek ébredni nem a rendőr veri az ajtót, ra. Mondtam neki, ha vállalja a felelősséget én meg csinálom de egye meg ő a családjával. . Azt mondta ő aztán nem. Na akkor viszont látásra.
simmering73
Nincs itt semmi különös. A magyar ember már csak ilyen patkányszeretö. Elég ha csak a Kossuth térre pillantunk.
CsipkeRózsa
A patkány utáni maradékot ki kapja meg?
1magyar
Ezekben a legbosszantóbb,hogy a NÉbih nem mondja meg melyik húsüzem és hol, együk csak a fertőzött szarokat.
Fel kéne jelentse valaki ezért a Nébih-et, hogy nem tájékoztatja a fertőről a lakosságot!
ila51
@CsipkeRózsa: 17:33 ...abból lesz a töltelékárú
Sámannus
Szerintem csak egyetlen bajuk van a patkánnyal, hogy nem böjtöl. Amúgy egész évben haver.
papa.49
A csutitetű sonkáját is megrágta ???
Sámannus
@Pegero: Amióta Bábolnát elhajtották a fővárosból nagykanállal esznek mindenfelé. A lopás szakértelme nem terjed ki a szakszerű munkára Pontosan ahogyan már facsemetéket is irtanak, nem csak fákat. akik ilyet tesznek a társadalmunk pusztulására tör.
Sámannus
Tőled még ez is hízelgő, de én a pohost jobban okolom a patkányok szaporításáért. Ez ugyanis az elmútnyócév óta van így. Sajnos ma már csak azért nem sikerül ezt megvilágítani, mert a valóságot elfedik a hozzád hasonlóak, akik bér ökörködésből tömik a bagólesőjüket, nem számolva azzal, hogy a nagyvárosokban mekkora veszélyt okoznak ezek az állatok. Ti szándékosan keltitek az undort minden húsvétkor és karácsonykor. Ezzel is próbáljátok a disznóhúsról leszoktatni a magyarokat, Csaxólok, hogy a patkányok a muszlimok eledelébe pontosan úgy belerondít, mint a disznóba.
Ha valamire szeretnéd felhívni a figyelmet segítek. A birkahúst is szeretik, és a csirkét is. Sőt a pálinka cefrét is szereti, a sört pedig még inkább. Megrágja a te füledet is és a farkadat is ha alszol. Utálhatod még magadat is ezek után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.