Angela Merkel és Emmanuel Macron nemzetállamok elleni nagy tervének nevezte Orbán Viktor az uniós hatervédelmi szervezet, a Frontex megerősítését – amit hétfőn kormánya képviselője is támogatott.

Itthon kígyót-békát kiabált a kormány a tervre, Brüsszelben csendben megszavazta

A magyar kormány brüsszeli állandó képviselője hétfőn jóváhagyta az európai határ- és parti őrség (Frontex) megerősítését. Ekkor szavaztak az uniós kormányokat az EU-ban képviselő nagykövetek a javaslatról, amely szélesebb jogkörrel ruházza fel az EU határőrizeti ügynökségét, a Frontexet.

Erről a tervről tavaly ősszel – és azt követően is – Orbán Viktor azt mondta: ez valójában a nemzetállamok elleni támadás, mivel így akarják kivenni tagállami hatáskörből a határvédelmet. A kormányzati kommunikáció a Frontexet gyakorta vádolta bevándorlásszervezéssel. A kormányhoz ugyancsak közel álló Alapjogokért Központ pedig úgy vélte: "félő, hogy az azonos sztenderdek kialakítására azért törekszik az EU, hogy a nemzeti intézkedéseket ellehetetlenítve megkönnyítse a csatlakozást az ENSZ globális migrációs csomagjához."

Mindezek ellenére a magyar kormány is jóvá hagyta hétfőn a terveket. Ezek szerint a Frontex személyi állományát 2027-ig fokozatosan tízezer főre bővítenék, a költségvetését 2021 és 2027 között közel megháromszoroznák, a szárazföldi határok védelmére járműveket, a Földközi-tengeri határ védelmére hajókat, a kitoloncolt menedékkérők visszaszállítására pedig repülőgépeket szereznének be. A Frontex együttműködne a Európai Unió Menekültügyi Ügynökségével (EASO), amelynek az a feladata, hogy segítse a tagállamokat a menedékkérelmek elbírálásában.

Extrém bevándorlási nyomás esetén a Frontex segítene a nemzeti határőrségeknek a menedékkérők fogadásában, a kérelmek elbírálásában, és a védelemre nem jogosultak visszaküldésében.

Kétségtelen: a kormányzati kommunikáció nem verte nagy dobra, hogy folyamatosan támadott tervre adta áldását.

Forrás: index.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Pávatánc, a szokásos. Hazudunk éjjel nappal, semmi szokatlan ettől a mocsok bandától.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Van 2db. alig használt A 319 a menekültek visszaszállítására !!!
cikicakk55
Ez a kétszínüség egyáltalán nem meglepő a kormánytól.2015-ben ugyan ezt csinálták.itthon azt hazudta orbán,hogy nem fogadja el a kötelező kvótát,ami szerint Magyarországnak 1900 embert kéne befogadni.Vehemensen tiltakozott,hogy Ő soha nem megy ebbe bele..Erre mi derült ki? Természetesen már ott,akkor aláírta a kvótát és nem sokkal utána igaz lopva és sunyin,behozott az országba 2500 migránst. Mi nem tudtunk róla,mert a média ezt nem adta le,az ellenzéki média( akkor még volt,bár fogyóban) nem tudott róla. Még is kiderült és Lázárnak kellett beismernie a kormányinfón. Mennyit hazudhatnak,ha ilyen kiderült.Mi lehet az,amit majd csak ezután fogunk megtudni,mert előbb-utóbb mindent megtudunk,hisz nem atomtudósok a minisztereink és a kormány politikusai.
Nessy
Általában ilyenkor másról szólnak a győzelmi jelentések. Most a "családokat védik", és a határvédelem megszavazása nem olyan horderejű O.V. szerint. Így a hívek csak arra emlékeznek, hogy O.V. körömszakadtáig védte a népnemzeti szuverenitásunkat, identitásunkat, az összes határokat még az Üveghegyen is túl ahol a kurta farkú malac túr.
tudode
Van aki BÉLYEGET gyűjt, van aki BETONTEKNŐKET a nélkülöző gyermekek etetője elől:
.
Dicsekedett ŐFNESÉGE már a PanchoKÁJA tetejéről is szesztestvérKÁJÁNAK:
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--lhOxbtXv--/6yZq9ArjKQ4ZCG83s.jpeg
.
Könnyen szerzett JÓSZÁG könnyen vész el, mert a TISZTELETDÍJA lenne az amellyel rendelkezik, a többi CUCC, amiről asziszi az ővé, K I N C S T Á R I, csak átmenetileg birtokolhatja, aztán NYUSZI csuka, egy hátizsákocsKÁVAL!
.
A "falusi vér" nem vész el, GYÖNYÖRKÖDIK abban, amit nem ŐRABLÓkája vetett, de ARATNI azt RABLÓ meló!
arcmás
Pávatánc.
Csak a szokásos...
Csak az együgyűeknek szokása beszopni ezt!

Magyarországnak annyi, mert túl sok a rohadék ebben az országban - zsidók, cigányok, parasztok, nácik, kommunisták, köpönyegforgatók, anyjukat pénzér eladók, árulók, naplopók, lusták, funkcionálisan analfabéták, hülyék, gecik, patkányok, nyomorultak, istentelen papok, romlott erkölcstelen korrupt vezetők, anyabaszók, szociopaták, pszichopaták, notóriusok... és az összes többi agyalágyult rohadék.

Magyarország egy lepratelep - egy leprateleppé tették az idióták.
Csak nézd meg a celbjeit ennek az országnak, és majd rájössz, hogy "de tényleg"...
Desischado
Pávatánc, a szokásos. Hazudunk éjjel nappal, semmi szokatlan ettől a mocsok bandától.
Gauntlet
Mindig ezt csinálják! Ettől a sok kikövéredett mosolygós fidesz arc !!!
nezelodo
Na ugye, hogy kettős személyiség, amit ott a hegyek közt sem sikerült kiszerelni belőle! Itthon harcos oroszlán, hergeli az arra alkalmas IQ bajnokait, odakint meg megint ő lesz az ügyeletes húsvéti nyúl! Jaj de kár, hogy nem plakátolta tele ezzel a háborújával is az országot, végtére is van rá pénzünk, nem?!
justhpeter
O1G csak azt hozza Brüsszelben, amire a birkái vevők voltak 9 évig. Egy szinten vannak, együtt bégetnek.
kereső
Felénk az ilyet nem "pávatáncnak" hijják- hanem egyszerűen csak seggszájnak.
papa.49
@Horizont: Ők is tudják milyen csak ,,nekik jól esik ,, tudod mint a viccben )))))))))))))))
,,szoptatnak anyám, tudom fiam engem is, csak nekem jól esik,,
human
Azt még valahol megértem mikor a fideszesek tapsolnak, ha hazudik a kormány az ellenzéknek. A fideszesek ezt egy legitim eszköznek tekintik. De mikor Orbán a fideszeseknek hazudik azt hogy interpretálják maguknak? Az is legitim eszköz? De kivel szemben? Saját magukkal szemben?
balos
@human: Tudod arról ismerszik meg az 01geci szavazója,hogy nem elég a kalap szar a fején,még a szájába is kéri!
Aki Én
Minden kvótával kapcsolatos szart is aláírt, behozott több ezer migránst, több tízezret kötvénnyel, és állandóan migránsozik a szektájának.
Csak egy buta kretén hisz neki.
kokopelli
@Aki Én: ...az a karzatnak szól,mint a művészeknél!..csak a "demizsonja" miatt nem tud hajlongani)
nevemnick
Érdekes, hogy a MOL a kormány hozzájárulásával háromezer külföldi munkást telepít be, javarészt az unión kívüli országokból, gondolom afgán, szír, afrikai építészmérnökök érkeznek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.