Az októberi helyhatósági választásokon Pécs 18 egyéni körzetében egy-egy közös képviselőjelöltet indítanak az ellenzéki pártok – jelentette be az együttműködésben részt vevő DK, MSZP, LMP, Jobbik és Momentum.

Pécsett megvalósult a teljes, ellenzéki összefogás

Kunszt Márta, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője közölte: a körzetenkénti egy-egy önkormányzati képviselőjelölt állításának ügyében a pártok "koordinálni" fognak egymással.

Fogarasi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta, az érintett pártok egyetértenek a város érdeke szempontjából legfontosabb célok és elképzelések tekintetében, ezek mentén jött létre ez az együttműködés.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta: pécsi illetőségűként személyesen is mindent megtesz azért, hogy az idei önkormányzati választáson megbukjon a Fidesz a megyeszékhelyen. Szerinte a Fidesz csaknem tíz éve tartó városvezetésének legsúlyosabb következménye, hogy 13 ezer ember volt kénytelen elmenni a baranyai megyeszékhelyről megélhetési problémák miatt.

A Fidesz bukásának biztosítása érdekében az LMP is hajlandó választókerületi szintű koordinációra más ellenzéki pártokkal – mondta, hozzátéve, hogy pártja "részvételi programalkotási folyamatot indít".

Gulyás Emil, az MSZP önkormányzati képviselője jelezte: az ellenzéki pártok pécsi vezetői abban is megállapodtak, hogy megteremtik a szavazatmaximalizálás feltételeit.

"Ha ez létrejön, nagy valószínűséggel győzni fog az ellenzék Pécsett" – mondta.

Péderi Tamás, a Momentum pécsi elnöke közölte, leginkább a fiatalokat érinti "Pécs rossz városvezetése", ezért egyik elsődleges céljuk e korosztály megszólítása, a közéletbe való bevonása, "valós alternatíva" felmutatása.

A lehetséges közös polgármesterjelöltre vonatkozó kérdésre válaszolva Keresztes László Lóránt azt mondta: pártjuk részéről ez még nyitott ügy, de szerinte szükség van olyan jelöltre, aki valamennyi ellenzéki párt támogatását bírja.

Az LMP-s politikus egyetért Mellár Tamással (Párbeszéd) abban, hogy az ellenzéki jelöltek "transzparens eljárásban" tegyék világossá programjukat és városvezetési elveiket.

Gulyás Emil közölte: az MSZP, a DK és a Momentum továbbra is Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatójának jelöltségét támogatja a pécsi polgármesteri posztra. Hozzátette, bíznak abban, hogy jelöltjük megkapja majd a többi párt támogatását is.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
...ha csak Páva vízműve el nem indítja a táborozók alatt a szökőkutat. :D
www.youtube.com/watch?v=W80VcNxR4kY
Mobil123
@sokanvagyunk: meg felveszi azt a 8 milliárd hitelt...
Egyébként haláli mert megemeltettem a víz átalányt és erre küldtek ki szerződést ami értelmetlen papír és posta ktg. Sztem ennyit a gazdálkodásukról. (PÉTÁV-nál ez simán megy ...)

Örülök hogy végre összefogtak Pécsen is az ellenzékiek Pécsért !!!
sokanvagyunk
@Mobil123: Mivel ő hitelképes... :DD - csak tudnám, kinél még.
Maxipocak
@Shikari: NEM IS RÓLAD SZÓL A CIKK, HANEM A PÉCSIEKRŐL.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te már nagyon beteg? Pécs a kultúra városa és nem a taplóké!
tudod,hogy hány "migráncs" tanul a pécsi egyetemen? ...na látod!
rokker33
@Shikari: Tudod ezeket a polgármesternek nevezett fideszes rabló bandát már réges régen lekellett volna váltani!!Amelyik városb5 fideszes vezető van ott nincs komolyabb újítás csak a lopás és uralkodás! Nézd meg Ózdot ahol a romáknak is (végre) dolgozni kell és épül szépül a város vagy Kazincbarcika ahol MSZP S polgármester van a városért tevékenykedik! Ahová a narancs tolvajok beteszik a lábukat ott mindent ellopnak ami csak mozdítható!!
desiro
@csak úgy...: Honnan tudná ez a faragatlan tuskó.
Maxipocak
@Shikari: attól tartok hogy etr elgombáztad. Amúgy azt hiszel amit akarsz
qxy
Látom minden oldalon basztatják ezt a Fideszes nyaloncot Nem is tudom kan é e vagy nyőstény. nincs megadva. Vagyis akkor ez egy senki? Nem tudom rá ismer e magára.Nem is írom ki a nevét.
Mobil123
@sokanvagyunk: Olvass lejjebb és ott a válasz :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.