Lényegesen enyhítette négy tolvajkergető büntetését a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú, jogerős döntésében: a korábban, első fokon kiszabott letöltendő szabadságvesztést felfüggesztettre változtatta, a felfüggesztetteteket pedig próbára bocsátásra.

Itt a jogerős ítélet Tomcat és a tolvajkergetők önbíráskodási ügyében
Fotó: Youtube/Tolvajkergetők

Az eljárás adatai szerint a magát tolvajkergetőknek nevező csoport tagjai a biciklilopások ellen kívántak fellépni oly módon, hogy

mozgásérzékelővel felszerelt, "csali kerékpárokat" hagytak közterületen, és megpróbálták leleplezni azokat, akik ellopták, illetve továbbadták azokat.

2015 áprilisában a Széna téren hagytak egy nagy értékű kerékpárt, amikor pedig azt ellopták, a négy vádlott a tolvaj – jelen eljárás sértettje – után eredt. Napokkal később sikerült a négy vádlottnak sikerült megtalálnia egy fiatalembert, akinek köze volt a lopáshoz. A csapat vezetője, a Tomcat néven ismert Polgár Tamás elsőrendű vádlott ekkor többször is provokálta a tolvajt, előbb szóban, majd tettleg, például pofon ütötte. Amikor pedig a tolvaj visszatámadt, Polgár Tamás két társa lefogta a fiatalembert, felsőtestét előredöntötte,

Polgár Tamás pedig acélbetétes bakancsával egyszer, közepes erővel fejbe rúgta a sértetett.

Az ügyészség önbíráskodás miatt emelt vádat, a vádlottak tagadták bűnösségüket.

Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék tavaly nem jogerősen súlyos testi sértés és garázdaság miatt 2 év letöltendő börtönre ítélte Polgár Tamást, három társa esetében pedig egy év körüli felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki.

Az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetések súlyosítása érdekében fellebbezett, a védők felmentésért, hatályon kívül helyezéséért, illetve enyhítésért.

Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet minősítésének változatlanul hagyása mellett lényegesen enyhítette a szankciókat.

Polgár Tamás esetében letöltendő helyett másfél év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, a másik három vádlott esetében pedig a felfüggesztett szabadságvesztések helyett a büntetés kiszabását 2 év próbaidőre elhalasztotta.

(Ebben az ügyben büntetést csak akkor kaphatnak, ha a próbaidő alatt más bűncselekményt követnek el.)

A tábla szóbeli indoklásában többek között rámutatott arra, hogy ami történt, az a biciklitolvaj vonatkozásában "messze nem nevezhető tettenérésnek", sokkal inkább arról van szó, hogy a tolvajkergetők egy konkrét esetben megkísérelték igazolni gyanújukat. Továbbá

nem merülhet fel a védelem által emlegetett jogos védelem, hisz Polgár Tamás provokálta a sértettet, s ez vezetett a verekedéshez.

Ugyanakkor a tábla azt is hangsúlyozta: a vádlottak már a rúgás előtt hívták a rendőröket, utána pedig tőlük telhetően megpróbálták elhárítani tettük következményeit, ellátták a sérültet és hívták a mentőket.

A büntetések enyhítése kapcsán a tábla rámutatott: az elsőfokú ítélet eltúlzott volt.

Polgár Tamás a büntetőper tárgyalásain nem jelent meg, ismeretlen helyen tartózkodik, már az első fokú ítéletet is a távollétében hirdették ki, ellene több elfogatóparancs van érvényben. A tábla tanácselnöke közölte, hogy

az enyhítés nyomán haladéktalanul intézkedik az elfogatóparancsok visszavonásáról.

Az eset kapcsán egy másik eljárásban a megvert fiatalembert is felelősségre vonták a bicikli ellopása miatt. Ráadásul egy harmadik eljárásban elmarasztaltak egy rendőrt is, aki elmulasztotta az intézkedést, mikor a verekedés előtt értesítették a tolvajkergetők.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Ebben az a gusztustalan, hogy aki elkapja a tolvajt, azt akarják leültetni...a tolvaj pedig kapja a 300 Forint pénzbüntetést... No comment !
rokker33
@volvós: @Shikari: Én végig néztem az összes részt ami a youtube on van és le a kalappal előttük!!! Sok profi tolvajt és amatőr csibészt buktattak le a kivitelezés is jó volt csak hát Magyarországon a bűnözőket védik sajnos! Akiket lebuktattak azok vagy nem kaptak semmit (Kb 99%) vagy egy apró pénzbüntetéssel megúszták!!
szep napot
Vedjuk a tetves ciganyokat. Szerintem amelyik bicajt lop annak meg a segiilykejet is emeljuk meg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.