Az M1 aktuális csatorna értesülései szerint "bármelyik pillanatban útnak indulhat a migránskaraván" Görögországból; az illegális bevándorlókat rohamrendőrök vették körül a helyszínen csütörtök délután.

Több tízezres migránskaraván érkezésével riogat a közmédia
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Az M1 helyszíni tudósítója, Muci Attila közölte: az elmúlt órákban folyamatosan nőtt a migránsok száma a tábor mellett, ahol felsorakoztak a rohamrendőrök is. Szavai szerint több száz illegális bevándorló van a helyszínen, egy környező táborból is csatlakoztak hozzájuk, és vannak, akik kifejezetten ezért jöttek Szalonikibe.

A migránsok azt mondják,

el akarják érni a "kritikus tömeget", abban bíznak, hogy ebben az esetben nem tudják őket feltartóztatni. Macedónia, Szerbia és Bosznia irányába, majd onnan az Európai Unióba indulnának

- közölte a tudósító.

Muci Attilának a helyszínen lévő bevándorlók azt is mondták: hiába veszíthetik el a nekik járó juttatásokat, ha elindulnak, az "nem élet", ami a görög táborokban van, hiszen ott vannak évek óta, és nincs előrelépés a menekültügyi eljárásokban. A tudósító elmondta azt is: sok embernek még mindig nincs semmilyen státusza, az eljárás első lépéséhez 2022-es, '23-as vagy '25-ös időpontot kaptak.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-nek nyilatkozva azt mondta:

ha több ezres vagy tízezres tömeg indul el, azt rendőri erőkkel "szinte lehetetlen" úgy megállítani, hogy ne történjenek komoly atrocitások. Az a kérdés, hogy a görög kormány milyen politikai döntést hoz: megállítja-e a karavánt, vagy – ahogy az elmúlt években – "tessék-lássék intézkedések" után gyakorlatilag útnak indítják ezt a csapatot

- tette hozzá.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak információi vannak arról, hogy létezik a migránskaraván veszélye. Nem tudni, hogy ez valósággá válik-e, de ha igen, a magyar határvédelem felkészült és képes megvédeni az országot – közölte.

(MTI)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
...hacsak, hacsak nem szavaz a fideszre.
A fidesz megvéd minket.
Az a fidesz, mely eddig kizárólagosan, ezrével, közakarattal totál szemben migránsok ezreit hozta már ide.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
...hacsak, hacsak nem szavaz a fideszre.
A fidesz megvéd minket.
Az a fidesz, mely eddig kizárólagosan, ezrével, közakarattal totál szemben migránsok ezreit hozta már ide.
tulipan
Naponta?? Mennyi időbe is telik, amig kiszorítanak minket, a narancsos hiénáinkkal együtt, mint a magyarok az avarokat? Kiszámolta már az a fenyegető, vagy csak " blindre" elszórakozik a rettegőkkel? Barmok!
Nessy
Felkészülünk, mint 2015-ben! Külön vonatok, külön buszok Ausztriába!
desiro
A mai napig megy a félelem keltés.
A Mari néni nem lát mást csak a geci médiát.
1magyar
Erről felvételek vannak, nem riogatás. @desiro: Te még ezt is lehazudnád?
Egyébként meg ha nem akarnak Mo-on maradni akkor hagyni kell a hordát átvágni az országon.
Mert ha kilőnék őket a magyar határon a hazug árulóktól jönne a kormányunk lejáratása.
Az osztrákok sem merik őket kilőni tehát hagyni kell őket eljutni a németekhez ahová indulnak.
nevemnick
m1.
Ennyi elég.
Albániában, Montenegróban, Macedóniában is várakoznak még, hatan-heten.
Menjenek a büdös 3.14csába.
tulipan
@durbincs: Mi a heíyzet veled, Te narancsos, vérmeleg seggynyaldosó, szaros pofájú ballonkabát nyitogató, gyerekek réme
Sügér, ott a Ploesti bányákban ahol Ti a narancsos pedofil haverjaiddak is a maxx a lótetemeket mozgattjátok , ti szerencsétlen agyrepedtek? _3003
Aki Én
@1magyar: Láttunk már olyan felvételeket a propaganda médiában, ami 10 éve volt és Dél-Amerikában.
Persze napi európai történésként előadva.
magyarbakancs
"Több tízezres migránskaraván érkezésével riogat a közmédia"
Több tízezres Magyar távozott a hazánkból.
Na ez a gond te
tulipan
@durbincs: Mi a helyzet, te narancsos seggnyaldosó, szaros pofájú, vérmeleg., gyerrmkek réme,szürnyeteg. pedofill Sügér, ott a Ploesti mébyvéfatú bányakecódban, még mindig vedelitel a natrancsos haverokka, a Shikaival, meg a Verőci21-el, liter számra, a saját készítésű bányalóvizetpálaszeteket? A végén, csak berugtom egyszer? S majd ha TI lesz a karón, mint varjak ? akkor meg majd Károgtok is ? _3003
kereső
2015 tavaszán orbán, hazaérkezvén a gazdájától, tele szórta kék plakátokkal az országot- a migráncsok ellen.Pedig akkor még sehol sem voltak- aztán jöttek. Honnan tudta? Honnan tudja most ismét előre? Mit főztek ki a kgb-s boszorkánykonyhában-amibe talán most már besegit még erdogan is?Nem szokott ezeknél "véletlenül" történni semmi.
Na ettől félek én.
kereső
@durbincs: morbid!Csak nem Eu, hanem putyin pénzen gyünnek.Jajj,halfarok nem légy olyan "együgyű",mint orbán.
Jozefina
Nem is értem miért nem költözik az összes migránsrettegő a várba és ott együtt retteghetnének!!!
Kellenek nagyon a szavazatok a fidesz-kdnp-nek azért kapcsoltak újabb rettegésbe!!! De ez már lejárt lemez. A kremlből vezénylik az egészet talán???!!
Yoda69
Igaz a hir. Csak annyi kulonbseggel, hogy a migranskaravan nem az orszagba tart, hanem onnan kifele. Ja es nem arabokbol all, hanem csupa magyarokbol
kereső
@durbincs: én egyedi vagyok,és megismételhetetlen-mint ahogy minden ember az.
desiro
@durbincs: Nekem legalább van mi repedjen, de neked a bogár már éhen halt fejedben.
Köcsög bocskoros orbán bérenc.
kulabombaafityiszre
Ébersegg fityiszes elvársak,ébersegg.
Mi az ,hogy százezres migráncs tömeg.
Már a majom újságja is megírta annó,többmillió.
888.hu/article-tobb-millio-migrans-tervezi-hogy-europaba-jon
kulabombaafityiszre
Sőt most találtam a kokós újságjában.több mint százmillió migráncs.
Azért arra vigyázzatok fityiszes efftársak,többet ne írjatok,mint a föld lakossága.
Tehát kevesebb kokó,több ébersegg.Világos fityiszes efftásak?
www.lokal.hu/2018-03-tobb-mint-szaz-millio-migrans-araszthatja-el-europat/
tulipan
@durbincs: Brancsos seggyaldosó, vlérmkegm gyerekek réme, pesdofil , sazros pofájú. náci félfarok! _3004
Lepényleső
A bán rendelésére,a mi költségünkre? Ahogy Gruevszkit menekítették ide?
tulipan
@durbincs: Te, repedt agyú,szerencsétlen kretén, narancsos seggyaldosó, vérmeleg, gyerekek réme, pedofil szaros pofájú. náci félfaroknyi Sügér! Vedeljétek csak a narancsos brancsotokkal a bányalóvizeletpáleszt! Mást úgyse tudtok, undorm0ány takony, csatornába való, büdös Kulák!!_3005
tulipan
@durbincs: @durbincs: @durbincs: Te, szétrepedt agyú,szerencsétlen kretén, narancsos seggnyaldosó, vérmeleg, gyerekek réme, pedofil szaros pofájú. náci félfaroknyi Sügér! Vedeljétek csak a narancsos brancsotokkal a bányalóvizeletpáleszt! Mást úgyse tudtok, undormány takony, csatornába való, büdös Kulák!,Milyen jót tenne a megrepedt agyatoknak, ha kiállnátok együtt a napra, ami most nincs!!_30012
tulipan
@durbincs: @durbincs: @durbincs: Te, szétrepedt agyú,szerencsétlen kretén, narancsos seggnyaldosó, vérmeleg, gyerekek réme, pedofil szaros pofájú. náci félfaroknyi Sügér! Vedeljétek csak a narancsos brancsotokkal a bányalóvizeletpáleszt! Mást úgyse tudtok, undormány takony, csatornába való, büdös Kulák!,Milyen jót tenne a megrepedt agyatoknak, ha kiállnátok együtt a napra, ami most nincs!!_30013
desiro
3 hete jött 2 vonattal. A birkák meg bégetnek.
tulipan
,@durbincs: Te kretén narancsod seggnyaló, szaros pofájó, bűzös agyrepedt vagy ,ami nem baj - csak állapot L 1 baJ az, AZ,végleg, ÁLLANDÓSULT!!! IGY HÁT NEM CSODA, hogy a szüleid kitagadtak , még mérvadó lenne ?tE NYÁLAS, láncosnyomi ? csak mondogassa egyre hogy fapapucs , italozó, muszlimszakállas, rúzsös ádámcsutkás ? Azt' mond mán',a
Shikartival jól megvagytok, taknyos nyálasan??
tulipan
@durbincs: Há' mi van má megint, te tökkelötütt, hasadt agyú,szaros pofázmányómá, Sügér??? Szokás serint, megint nincs semmi picsognivalód. onnan a messzi román, Ploestiből, a mélyíségbe beásott bányaíkecódból? Há' mé newm nbyalosd akkó némán azt a dagadt seggeket?Erre sem tanítottak meg a drága jó, román szüléid, hogy a pofád zabálásra használd és ne ostoba, neveletlen, pimaszkodó, narancsködös, nyivákolásra! _3017
tulipan
@durbincs: Ugye, TI kretén vén topák, mert megérdemelten, lefalazták már titeket mind a bányába ? veled együtt, @Shikari:@verőce21 @csizmás kond :: ott ültök lent a -13 szinten, Denevérürüléket rágcsálva? meg persze hozzá, a bányalóvizeletpáleszt vedelve ?
papa.49
A hétvégén is NAGY VOLT A TÖMEG A HATÁR TÚL OLDALÁN, K E T T Ő FŐ akart bejönni !!!
kokopelli
@papa.49: Franciaországot keresték,de a hatátőrök csak angolul,németül,hollandul,svédül,
oroszul, és lengyelül tudtak,mire "méregbűl"átmentek a kotonás határőri "trágárba!?
advocat
Majd Viktor elintézi. Vagy nem. De ki az a marha - ha nem Rogán kötvényes - ide jönni? Persze azok is tovább mennek, de van rogáni papírjuk, amihez jár a schengeni vízum. Vagy nem?
tulipan
@durbincs: Hej, te sötét, kretén orbánseggnyaldosó,hasadzt agyú, normális ésszel, nem leget megérteni hogy egy ember, hogy lehet ennyire bután megszállott? Valamikor még a 90-es években én is fideszt éltettem és dolgoztam is nekik, de már 98-ban kínyílt a szemem a sok mocskosságuktól. Csak egy pár dolog Ezüst hajó, Kaja Ibrahim és a többiek. Ők már akkor sem a hazáért hajtottak hanem a saját meggazdagodás érdekelte!
Ez vár rátok és minden aljas, rohadék,különítményeeseitekre, mocsok SEGGNYALÓ ROMÁN! :))))
24.hu/kulfold/2019/04/09/feloszlathat

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.