Sajtótájékoztatót hívott össze Úri utcai lakása elé Bayer Zsolt, hogy megmagyarázza lakásszerzésének és -bérlésének körülményeit.

Mint megírtuk, Bayer mindössze havi 32 ezer forintért bérel lakást a Várban, ami a piaci ár töredékét jelenti.

A Fidesz-közeli publicista a sajtótájékoztatón azt mondta, 

a „legelképesztőbb és legaljasabb rágalmak jelentek meg önkormányzati lakása megszerzésének körülményeiről”,

de a 24.hu tudósítása szerint semmit nem cáfolt érdemben.

Bayer arra hivatkozott, hogy lakáscserével jutott a budai lakhoz, és élt azzal a lehetőséggel, hogy ekkor úgynevezett költségelvű lakbért kell fizetni, ami a budai Vár kiemelt övezetében, mint a Mátyás Templom környéke – ahova Bayer is költözött – négyzetméterenként nettó 510 forint.

A korábban általa emlegetett tízmilliós felújítási költség mára ötmillióra redukálódott – írja a 24.hu.

A publicista egy listával is készült a tájékoztatóra arra vonatkozóan, hogy kik laknak még rajta kívül a Várban, és javasolta, hogy mindenkitől kérdezzük meg, hogyan szerezte a lakását. Felsorolása szerint a Várnegyedben lakik

Baráth Etele, aki MSZP-kormányok minisztere volt,

E. Vámos Ágnes, aki szerinte a Horn Gábor-féle Vendel-kör tagja,

Tamási Miklós, aki a CEU Open Society Archives vezetője volt,

és Bakró-Nagy Ferenc, az Index munkatársa, aki részt vett a sajtótájékoztatón.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@verőce21: Jól látod te is, a trágya már a lovagkeresztig ér amit a nyakában hord. Szerencsére értjük egymást nem ma születtünk.
verőce21
@Sámannus: Szeszélyes, néha ugrik egyet. Ez a sajtótájékoztató is...? Ártani nem használt...
Sámannus
Én is lehettem volna ott, és mutathatnám mit újítok fel nem harmincöt rongyért és nem a várban. Csaxóltam nem vagyunk egyformák, és ki honnan indul, és milyen alapon mond véleményt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.