Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Július 1-jén indul a falusi csok
Fotó: MTI

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint összesen 2486 ötezer lélekszám alatti, csökkenő lakosságszámú települést érint a program, amely a tanyákra teljes egészében, országosan kiterjed.

A falusi csoktól azt várják – mondta a miniszter –, hogy

segítse a vidék népességmegtartó erejét, hogy ne néptelenedjenek el a falvak.

A támogatás legmagasabb értéke 1 gyermeknél 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermeknél pedig 10 millió forint, ami lakásfelújításra, használt és új lakás vásárlására egyaránt igénybe vehető. Vásárlásra – új lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható.

Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat – követve ezzel az általános csok szabályait –, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos – a legmagasabb támogatási összegnél kétéves – biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni – ismertette.

A takarékszövetkezetekre kiemelt partnerként számítanak a falusi csok folyósításában

- tette hozzá.

Tudatta továbbá, hogy a falusi csok igénybevételéhez a bankok más szolgáltatás igénybevételét nem írhatják elő.

A Miniszterelnökség vezetője az aszályhelyzetről is beszélt – mint a mezőgazdaságot idén leginkább érintő kérdésről –, kifejtve, hogy az elmúlt időszak csapadékszegény időjárása miatt a termelők idén eddig mintegy 550 aszálykárt jelentettek be körülbelül 24 ezer hektárnyi területre. A gazdáknak az Agrárminisztérium agrárkárenyhítési rendszere nyújt segítséget – közölte, miután Nagy István agrárminiszter tájékoztatta a kormányt.

Hangsúlyozta, az agrártárca felkészült arra, hogy mindent megtegyen a kárenyhítés érdekében.

Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban beszámolt az öntözési idény meghosszabbításáról – így

a gazdák hosszabb időn át juthatnak kedvezményesen öntözővízhez –, jelezve, hogy a kormány hosszú távon is egy olyan öntözőrendszer kialakítását szeretné támogatni, amely lehetővé tenné, hogy az időjárás kisebb hatással legyen az agráriumra.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szólt továbbá arról, hogy az aggodalomra okot adó európai gazdasági adatok ellenére a magyar gazdaság alapjai stabilak, és a gazdasági növekedés tartalékai biztosítottak.

Közölte: bár tapasztalható egy megtorpanás a világgazdaságban, főleg az európai gazdaságban, az eurózónában, a magyar gazdaságnak vannak növekedési tartalékai, így a gazdasági válság elkerülhető, illetve Magyarország ebből kimaradhat. A magyar gazdaság egyelőre dinamikusan nő – tette hozzá.

Elmondta: gazdasági akcióterv is készül, konkrét bejelentések, programok lesznek, amelyek a magyaroknak is megtakarításaik szempontjából kedvező lehetőségeket tartogatnak.

A gazdaságpolitikai intézkedéseket illetően meg kell fontolni, hogy az építőiparban igényel-e állami beavatkozást az a helyzet, hogy a kapacitás elmarad a megrendelésektől, késések vannak, telített a piac – jelezte.

A Népligetben építendő kézilabdacsarnokról a miniszter azt a tájékoztatást adta, hogy 42 millió euróért vették meg külföldi tulajdonban lévő gazdasági társaságoktól a területet, egy részét pedig a IX. kerületi önkormányzat adja ingyenesen állami tulajdonba.

A zuglói parkolási botrányról azt mondta: nem kell az egész fővárosra vonatkozó következményeket levonni az ügyből. Szerinte Zuglóban a legrosszabb a parkolási helyzet, megmagyarázhatatlan, ami Karácsony Gergely polgármestersége idején történik a parkolás kérdésében, és most a polgármester kommunikációs és politikai ámokfutásba kezdett, valótlanságokat állít. Indokoltnak tartja, hogy vizsgálóbizottság álljon fel az ügyben.

A kémüggyel kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott: politikai szempontból fontosabb, amit a bíróság tényállásként megállapított, mint hogy megállapította-e a vádlottak bűnösségét. E szerint pedig a Gyurcsány-kormány idején az oroszoknak szinte szabad bejárásuk volt a titkosszolgálatokhoz – jelentette ki.

A miniszter a szocialista kormány egyik legsúlyosabb bűnének nevezte a ferihegyi reptér értékesítését, megjegyezve, hogy visszavásárolni ma nagyon drága lenne. Közölte: a kormány minden szempontból elégedetlen a reptér működtetésével, csak minimális fejlesztések történtek. Ha van lehetőség hatósági fellépésre, élnek azzal – tette hozzá.

A kórházi adósságállományt firtató felvetésre a tárcavezető azt közölte: 29 kórházban áll elő az adósságállomány jelentős része. A probléma megoldásához szerinte a gazdálkodás jogszerűsége mellett a célszerűségét is meg kell vizsgálni, és a finanszírozási rendszert ugyancsak át kell tekinteni: ahol strukturális hiány keletkezik, ott vagy a pontrendszeren kell alakítani, vagy plusz juttatást kell megállapítani. A 2020-as forrásokat firtató kérdésre úgy reagált, a pénzügyi tárca május 28-ig nyújtja be a költségvetés tervezetét.

Az idegen országok himnuszának eléneklését korlátozó szlovák szabályozást Gulyás Gergely elfogadhatatlannak nevezte, hangsúlyozva, hogy ezt emberi jogi kérdésnek tekinti, majd közölte, hogy a külügyminisztérium lépéseket fog tenni. Hozzátette, európai emberi jogi fórumokhoz kell fordulni.

Április 4. lévén megkérdezték a minisztert a Szabadság téri szovjet emlékműről, amire azt válaszolta: nemzetközi jogi okok miatt szinte lehetetlen az eltávolítása orosz beleegyezés nélkül.

Gulyás Gergely egy másik kérdésre elmondta, hogy Orbán Viktor áprilisban Kínába utazik, és több kétoldalú megbeszélést is folytat majd.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"A falusi csoktól azt várják – mondta a miniszter –, hogy segítse a vidék népességmegtartó erejét"
Tudok olyan - egyébként gyönyörű - falvakat, ahol 2-3 millióért szép, lakható házat lehet venni. A gond nem is ezzel van, hanem a munkával - és a munkába járással. Emellett gond az oktatás, az orvosi ellátás, a postaszolgálat, a bank, ahova ma már mindent utalnak - szóval, a megélhetés jóval nehezebb, és drágább. Semmiképp nem azoknak a családoknak való, akik kénytelenek ilyen falvakban házat venni, mert nagyobb településen levőre nem futja!
papa.49
Dudadani becsokolhatsz a barnamedve odvasába, ha hagyja !!!
CsipkeRózsa
Nincsen nap, és cikk, ahol Ne Gyurcsány ellen szövegelnének a kormány és sajtójuk. Leálltak Sorossal, most Gyurcsány a soros.
namihami
Pár év és a falusi kilakoltatott hajléktalanok szâma is ugrásszerűen nőni fog.
Először munkahelyek (bérek) kellenének, amire hitel lehetne felvenni. Addig oroszrulett...
vacsi
"A falusi csoktól azt várják – mondta a miniszter –, hogy segítse a vidék népességmegtartó erejét"
Tudok olyan - egyébként gyönyörű - falvakat, ahol 2-3 millióért szép, lakható házat lehet venni. A gond nem is ezzel van, hanem a munkával - és a munkába járással. Emellett gond az oktatás, az orvosi ellátás, a postaszolgálat, a bank, ahova ma már mindent utalnak - szóval, a megélhetés jóval nehezebb, és drágább. Semmiképp nem azoknak a családoknak való, akik kénytelenek ilyen falvakban házat venni, mert nagyobb településen levőre nem futja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.