A szegediek többsége szerint Ujhelyi István szocialista politikusnak be kell mutatnia házfelújításának számláit – közölte a Fidesz szegedi alelnöke pénteken a Tisza-parti városban. Ujhelyi István perrel fenyeget. A SZEVIÉP korábbi vezetője ugyanis azt állítja, hogy 38 millió forintért egy másik cégen keresztül ők finanszírozták a szocialista politikus vidéki házának felújítását.

Tápai Péter sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, a Szeviép Zrt. egyik korábbi vezetője arról beszélt, hogy az építőipari vállalat finanszírozta – egy másik cég közbeiktatásával – Ujhelyi István szeged-szőregi házának és Badacsony környéki nyaralójának felújítását.

A szegedi Fidesz az ügyben háromezer szegedi megkérdezésével telefonos közvélemény-kutatást végzett.

Ennek eredménye szerint a válaszadók 64 százaléka luxusnak tartja Ujhelyi István házában a jakuzzit és a kondigépeket, 68 százaléka szerint pedig az európai parlamenti képviselőnek be kell mutatnia a felújítás számláit

– közölte a politikus.

Az alelnök szerint, amennyiben Ujhelyi Istvánnak fontos az ország, és fontos, hogy tisztán kerüljön az Európai Parlamentbe, nincs más választása, mint hogy nagyon gyorsan tisztázza a helyzetet. Ennek a leggyorsabb módja, ha saját maga bemutatja a számlákat – tette hozzá.

Ujhelyi perrel fenyeget 

Továbbra is perrel fenyeget mindenkit Ujhelyi István, aki kérdést tesz fel házfelújításának finanszírozásával kapcsolatban – írja a hirtv.hu.

A SZEVIÉP korábbi tulajdonosa ugyanis azt mondta, hogy 38 millió forint értékben egy közvetítő cégen keresztül ők fizették a szocialista politikus ingatlan fejlesztését.

Ujhelyi István múlt héten személyesen körbevezette az újságírókat szőregi házában, amelyben van jakuzzi, szauna és kerti tó is, azonban a szocialista politikus szerint ez nem luxusszínvonal.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az ingatlan nem ér 30-40 millió forintot, amennyit a Szeviép egyik vezetőjének állítása szerint a cég 2008-ban a felújítás finanszírozására fordított – közölte korábban az MTI.

Ujhelyi István elmondta, 2002-ben feleségével költöztek az 1980-as években házgyári technológiával épült szőregi házba. Az épület földszintje 80 négyzetméteres és ugyanekkora területű a beépített tetőtér.

A politikus leszögezte, a Szeviép vezetője által elmondottakból egy szó sem igaz, mivel a ház felújítása évekkel korábban történt meg, a rekonstrukció költsége pedig töredéke volt a 30-40 millió forintos összegnek.

Az épületet, amelyet mint mondta, még túlozva sem lehet luxusvillának minősíteni, 2004-ben újították föl, ekkor kicserélték a nyílászárókat is.

Később az épület külső hőszigetelést kapott, a melléképületet is kifestették, újraburkolták és az elektromos rendszerét is kicserélték – közölte a politikus, a munkákról 300-600 ezer forint közötti számlákat bemutatva.

Közölte, a házhoz nem tartozik wellnessközpont, sem medence, sem konditerem, a melléképületben van egy évekkel ezelőtt elromlott pezsgőfürdő, amelyet drága lenne kibontani, egy szauna és két kondigép. A telket – ahogy a városrészben sok más területet – egykor rózsakertészek használták, így a kert végében van egy az öntözővíz tárolására használt kisebb tó, a kertet ma is ebből locsolják – mondta Ujhelyi István.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, 18 éves kora óta a nyilvánosság előtt végzi munkáját, soha nem kellett elbújnia az emberek elől, országgyűlési képviselőként azok között élt, akik megválasztották.

Hozzátéve: egyetlen egyszer sem vádolták meg azzal, hogy korrupt politikus lenne.

Ujhelyi István természetesnek nevezte, ha politikai tevékenysége miatt támadják, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy házában gyermekeiről az ablakon keresztül vagy drónnal felvételeket készítenek, ezért felszólította az újságírókat "álljanak le családja zaklatásával".

Forrás: MTI, Hír TV

Címlapi kép: Facebook

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tiborcz Istvánt egy minimum 50 millió forintot érő Mercedesben fotózták le. Hogy ez mégis mennyi pénz? Annyi – sőt több – mint amennyibe az utóbbi napokban sokat támadott Ujhelyi István teljes háza kerül. A vitatott – állítólagos – felújítás pedig az egykori Szeviép vezér szerint 30-40 millió forint volt, amely még ha igaz lenne is, 10 millió forinttal kevesebb, mint Orbán Viktor vejének autója. A sajátláb család úgy gazdagszik ebben a szerencsétlen országban, mint a legutolsó afrikai diktátorok csemetéi. Milliós órákkal és táskákkal rohangásznak, miközben azt hazudják, hogy ezért a pénzért ők keményen megdolgoztak.Tiborcz felesége, Orbán Ráhel Kötcsére több tízmillió forintos felszereléssel érkezett: vadiúj BMW terepjáró, sokmilliós karóra, Gucci cipő, Louis Vuitton táska.
kep.index.hu/1/0/2722/27225/272259/27225963_ae3fb3d08f95f73966eef4d0a2f4a78d_wm.jpg
kep.index.hu/1/0/2102/21020/210200/21020000_18a94cb7508fd4fa4b62a8d03d285acc_x.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@moareka: Lefoglalták a csődbe ment Szeviép vezetőinek magánvagyonát. A szegedi építőcég 11 milliárd forinttal tartozik hitelezőinek. A NAV csődbűntett gyanújával nyomoz.
444.hu/2013/10/08/lefoglaltak-a-csodbe-ment-szeviep-vezetoinek-maganvagyonat
terlasz
Bármit mondhatnak, mert tudják, hogy ezt a videót nagyon kevesen nézik meg. Ha netán belebotlanának némi pervesztésbe, akkor sincs semmi probléma, mert kifizetik a pénzünkből. Így könnyű aljas eszközökkel tönkretenni az ellenfelet.
evacica
A fidesz élén Orbánnal az emberek lejáratásában azaz a karakter gyilkosságok nagy mesterei! Persze jobb volna ha a fidesz először nagy vezérük és annak családjának gyarapodását vizsgálgatná, lenne mit, hogy pl a saját lábán álló Ráhelnek és a nemzet vejének miből telik kastélyokra, palotákra na meg a kedves papa és testvérkéknek hogyan is áll a tollasodása, arról nem is beszélve, hogy a nemzet gázszerelőjének, aki ugyan okosabb a Zukkerbergnél is/bocs ha rosszul írtam a nevet/ honnan lett ekkora vagyona, még ha nem is mind az övé!?Meg megnézhetnék a Matolcsy maffia vagyoni helyzetét is! Szóval volna hol vizsgálódni a fidesz maffiának!
bencemacska
@papa.49: ápr. 5, 09:57
El lehet hinni az eredményt, mert ők nem reprezentatív mintával "dolgoznak", hanem a legszűkebb "csókosok telefonkérdezésével.
Jó lenne látni a módszertant is.
Bár meddig tart a visszaküldött "konzultációs" levelekből a megfelelőket felhívni (főleg nem saját pénzen!)!?
bencemacska
@eszegfu: április 5, 13:00
A SZEVIÉP vezetője ezzel beismerte, hogy ő tényleg csalt, lopott, hazudott. Ha a megrendelő nem fizetett neki, azért, ha keveset fizetett, akkor meg azért.
Valahova csak el kellett számolni az elvégzett munkát, valakinek ki kell fizetni!
Ha adott számlát, kell lenni másolatának is! Ha nem adott, akkor meg ő vesztegetett.
Ő most ismerte be azt, hogy jogosan ítélték el. Ezek után nem kerülhet elő olyan bíró, aki enyhíthet az ítéleten! (A Polt max visszavonhatja a vádat!) De ha Újhelyi nem kapott számlát, azért is a SZEVIÉP vezetője ő felel, mert a saját cégén túl az államot is becsapta, min. az ÁFA-val!
eszegfu
@bencemacska: tegnap 15:32 Pontosan!!! Én is hasonlókra gondolok! Egyetértek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.