A miniszterelnök felelevenítette, 80 évvel ezelőtt a pesterzsébetiek úgy döntöttek, templomot építenek.

A keresztény kultúra minden erő forrása – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén.

Kifejtette: ma sokan vitatják vagy egyenesen tagadják a kereszténység és Európa sorsának összefonódását. Azonban

mi, magyarok úgy tartjuk, hogy a keresztény kultúra nemcsak egy (...), hanem minden erő forrása, az a szegletkő, amely az európai civilizáció építményét egyben tartja. Nélküle nincs szabadság és nincs európai élet sem

– mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök felelevenítette, 80 évvel ezelőtt a pesterzsébetiek úgy döntöttek, templomot építenek, amivel

elindult egy nagyszerű, szövevényes, felemelő történet.

Úgy fogalmazott:

van úgy, hogy a szép tervek az íróasztal fiókjába kerülnek, rosszabb esetben megsemmisülnek, a nagy vállalkozást pedig fel kell adni, és nem csak épületek juthatnak ilyen sorsra, zátonyra futhatnak így nemzetépítő reformok, tudományos eredmények és még a szellemi-lelki építkezés is.

Orbán egy templomban beszélt a kereszténység fontosságáról

Orbán Viktor a vasárnapi templomszentelést is egy ilyen beteljesedés ünnepének nevezte.

Azt is mondta, hogy az egyházi közösségek támogatása az egész nemzetnek jó gyümölcsöket terem, mert az egyház megannyi szolgálatot lát, amelyek nélkül mindannyian szegényebbek lennénk.

A kormányfő beszédét azzal zárta:

most, amikor hálás szívvel átadjuk a Klapka téri református gyülekezet templomát, úgy érezzük, amíg képesek vagyunk ilyen tettekre, addig mi, magyarok nemzetként is létezni fogunk.

Az istentiszteleten Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke arról beszélt, hogy a Klapka téri gyülekezet 80 éve erőt kapott temploma építésére, ahogyan akkor is, amikor a kommunizmus idején kiszúrták a szemét a semmivel, de a kommunizmus bukása után is kapott erőt ahhoz, hogy felvesse a templomépítés régi gondolatát. A kommunizmusnak csak egyet lehet megköszönni, azt, hogy véget ért – fogalmazott.

A püspök hangsúlyozta: a református ember, amit elkezdett, azt be is fejezi.

Veress Gábor, a Klapka téri gyülekezet lelkipásztora kiemelte, a templomot tervező Szeghalmy Bálint a református templomépítészet legnemesebb hagyományait folytatta.

Hisszük, hogy drága templomunk (...) bástya és menedék lesz

– mondta.

A Klapka téri templom tervének elkészítésére 1937-ben kapott megbízást Szeghalmy Bálint, 1939-ben tartották meg az első "kapavágási ünnepséget", az elkészült alagsort pedig 1940-ben szentelték fel, ám a háború miatt az építkezés abbamaradt – olvasható a gyülekezet honlapján.

A templom befejezési munkálatai 2017-ben kezdődtek el az eredeti tervek alapján. Veress Gábor úgy tájékoztatott, hogy a költségek 375 millió forintot tettek ki, az építkezéshez a kormány és a XX. kerületi önkormányzat is biztosított támogatást.

Cikk- és címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

steve82
Kevés ilyen hazug, álszent, álkeresztény, gerinctelen, megalomán, hatalommániás véglényt hord a hátán a föld. A legrosszabbak közül való, a tapsikoló csicskáival együtt... :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
steve82
Kevés ilyen hazug, álszent, álkeresztény, gerinctelen, megalomán, hatalommániás véglényt hord a hátán a föld. A legrosszabbak közül való, a tapsikoló csicskáival együtt... :(
dr. prédikátor
@steve82: Tökéletesen leirtad az O1G -re jellemzőket!!!
CsipkeRózsa
Orbán már prédikál is! A templom felszentelését is ő végezte?
Nessy
Orbánt és a többi státusz keresztényt Jézus korbáccsal verte volna ki egykoron a templomból!
Ezeknek a kereszténység csak egy most divatos öltöny, amit magukra vettek, de ha kell, holnap lecserélik megint a "csuhások térdre" öltönyre.
Az a szomorú, hogy a papság asszisztál ehhez az Isten káromláshoz!
Nessy
@CsipkeRózsa: Hol stadiont avat, hol templomot! Lényeg, hogy szerepelhessen és mondhassa a magáét!
csak úgy....
KISZ/ kocsma/ templom.
remélem a "térdre csuhások" programját is említette!
nem orbán a hülye , a hívek ...
dr. prédikátor
@Nessy: Csodálom hogy a templomba lévő szentek nem szöktek meg!!!
Nessy
@dr. prédikátor: Református templomot avatott O.V. Náluk nincsenek szentek!
Az ő templomuk valóban puritán. Aztán, ha lehet ne beszéljen ezer évekről, mert a reformáció még nincs annyi. Arról nem is beszélve, hogy elég antagonisztikus ellentét volt, és azt hiszem van még mai is sok helyen (pl. az íreknél) a "pápisták" és a vastag nyakú kálomisták" között. Nem tudom, ma már elfogadják e a katolikusok, ha nem katolikus templomban esküszik egy rom.kat,, és egy ref.. Anno letiltotta a szent áldozást a katolikus egyház.
RonaGyuri
az egész nemzetnek?? ez nálad csak annyit tesz, hogy azt giszed, hogy neked! =))
tudode
Ilyen az, mikor egy POLITIKAI SZÉLHÁMOS szeplőtelenül fogant annak érdekében, hogy ÉLŐSKÖDJÖN mindenkin, aki a közelébe kerül:
.
----- Szeplőtelen fogantatás 1.
.
nol.hu/archivum/archiv-6401-2430
.
""""Stumpf István szerint a budapesti egyetemisták és főiskolások 1981-es tanácskozása (Befőt) volt az első komolyabb kísérlet a KISZ-monopólium megtörésére, ám a Független Ifjúsági Szövetségből, a FISZ-ből fityisz lett. 1982-ben a Közgázon a hallgatói képviseleti rendszert próbálták bevetni a KISZ legyőzésére. A demonstratív politikai akcióért a fehérvári csapatból még Simicska Lajos nevét visszhangozta az egyetem. A szociológus-hallgatók 1984-ben független diákszervezet létrehozását kezdeményezték. Ebből sem lett semmi. A mégis formálódó új politikai elit első fellépése az 1985-ös szarvasi diáktábor volt."""
.
Volt ez a RÉPAISTA szófosó DESPOTA már ifjú korában, csak AKASZTOTT EMBER még nem volt!
Sziszifusz
Orbán Viktor,Isten félő embernek mutatja magát, miközben szavai hazugok, tettei egy valódi hívőhöz képest bűnösök.
Farizeusként mást mutat magáról mint ahogy cselekszik, másképp beszél mint ahogy legbelül érez.
Hatalmát nem a nép javára gyakorolja. Önös céljainak megvalósítása érdekében nem Jézust, hanem a mammont szolgálja.
justhpeter
Azt gondolom steve82nél pontosabban nem tudnám meghatározni azt ami hírrel kapcsolatban Orbánról eszembe jut. Szégyen az egyházra és az országra.
kereső
E miatt már csak hányni lehet.Azt az ájtatos hétszentséget! Hogy fér rá a pofájára ,álkeresztényként káromolja az Istent.
És ez az ember Magyarország miniszterelnöke-ég az arcom,miatta.
csipetke
Na,lehet újraszentelni ezt a templomot.Bakker,és képes volt odaállni a szószékre.A pap se volt normális,hogy felengedte.Bár nyilván ez a templom,vagy gyülekezet is jól meg lett támogatva az adóforintjainkból.Kiváncsi vagyok,hogy a gazsi-gyerek mennyit szakít a közpénzből,legutóbb a Tüskecsarnokban tartottak szeánszot,vagyminek hívják ezek a jöttment szekták az összeröffenéseiket.
Zeta
@csipetke: a hívek, hogy egyáltalán végig hallgatták!
Nem volt egy ember, aki felálljon és otthagyja, jelezvén, hogy sem ő, sem az általa elmondott beszédnek nincs helye a templomban. Neki sincs ott keresnivalója, mert az élete , tettei nem teszik rá méltóvá!
Nessy
@kereső: O.V. és az összes státusz keresztény gondban lenne, ha fel kellene sorolnia a Hét szentséget! :-))
moareka
Most aztán igazán Istennek képzelte magát ez a "géniusz"...
papa.49
@csipetke: Pontosan, lehet újra szentelni mert ez a zahó senkiházi cigány csutitetű megszentségtelenítette a templomot !!!
RonaGyuri
Szakács csak a Kulturkampf-ot hirdette meg

de a pártlap már „a Magyar Nemzet elemzése szerint” irányt is szabott

Maim szerkesztőségi (senki sem vállalja a felelőséget) cikkükben „Formálódik a néppárt alternatívája
AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN EURÓPA-SZERTE MEGERŐSÖDÖTT A NEMZETI MOZGALOM” irányt mutattak.
S nem voltak szívbajosak, kimondták ami lelküket nyomta: „A balra húzó vagy épp a baloldallal együtt kormányzó jobbközép pártok gyengülésével párhuzamosan — a migrációs válság miatt — több országban megerősödhetnek az európai parlamenti választáson a radikális jobboldali és nemzeti konzervatív erők …. A Nemzet és Szabadság Európája és az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciói komoly alternatívát nyújthatnak akár a bevándorláspárti irányba nyitó Európai Néppárttal, illetve a baloldallal kötendő kényszerkoalíciójával szemben”!
Csak az a kérdés, hogy ez is egy test-lufi, mint Szakács akciója???
RonaGyuri
a témához:

Kicsúszott: hiába no; ő „is csak emberből van”

Őfenesége templomot avatott, s bár ő a magyar férfiember egyedülállóan tipikus példája, de érzelgősen reagált

Hogy hiteles legyek „Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén” mondott beszédet, ahol „Józsa Judit kerámiaszobrász alkotásával ajándékozta meg a gyülekezet ”!
Nagy löttyös meghatódásában azt találta mondani, hogy: „az igazság úgy áll, hogy minden egyes jó szóra, biztatásra, és különösképpen minden egyes imára szükségem van ”!
Nos a magyar nyelvben erre mondják, hogy valamit már csak az ima tart meg! =))
1magyar
@steve82: És ti mszlim csicskák hogy tudtatok megtanulni magyarul?
papa.49
Nagy utat tett meg a csutitetű a kisztitkárságtól, meg a besúgóstól mire ide elért, de én nem hiszem, hogy ez lenne a hitvallása, legfeljebb pillanatnyilag, ma már mást mond !!!
steve82
@1magyar: Tipikus fideszes egybites gondolkodás mintapéldája vagy: aki nem orbán se**nyaló, az muszlim csicska, libsi vagy ballibsi, Soros bérenc, bevándorláspárti, migránsimádó.
Ennyit tudtok. De csak szólok, hogy téged is kirabol az a g*ci akit támogatsz...
Aki Én
@1magyar: Amit @steve82: leírt, az tény. Amit te leírsz, az alaptalan (tehát ostoba) feltételezés.
Nem emlékszel, mikor orbán ,,térdre csuhások" -ozott, Vagy mikor a parlamentben rendszeresen beszólt a KDNP- nek?
Ma meg ő a legnagyobb magyarkereszténydemokrata...? Templomokat ad át, és nyomja benne a kommunista típusú, agymosó propagandát? Jól van ez így???
kereső
@1magyar: 07:06, miért lenne "muszlim" csicska @steve82? azért mert pontosan látja,hogy milyen orbán? Ölég baj, hogy,Te/Ti "rettegő"-k nem látjátok. Orbán életében nem volt keresztény,-és semmiféle humánum(emberi) nincs benne. Egy hatalommániás, magát nagy államférfiank képzelő,manipulátor, aki kihasználja az emberek hiszékenységét, tudatlanságát-és visszaél hitükkel.
evacica
A nagy hívő, képmutató álszent ember! Ott nem mondta el, hogy térdre csuhások, mint az 90 táján mondogatta! Na szóval ez Orbán, egy képmutató haszonleső!
1magyar
@kereső: @Aki Én: Európa elfoglalása, muszlimmá tétele minden egyebet alárendel, ez lenne az első és legfontosabb az uniós vezetőknek is, mert azért ette oda a fene őket sok pénzért.
@steve82: Csak szólok,hogy a migránssimogatásod nem ment meg téged sem egy terroristától sem.
Aki Én
@1magyar: Fájóan jó alanya vagy az orbáni agymosásnak.
Commenter
@kereső: orbán iszlámellenes, és xenofób, a hívei el is hiszik azt, hogy mindenki más aki nem keresztény(bár keresztény is sokféle van) muszlim, hindu ,vagy buddhista csicska, pogány, megvetésre méltó hitetlen. Ezt én is megkaptam már többször itt a fórumon. Miközben orbán azt hangoztatja hogy a kereszténység a világmegváltó vallás, rendszeresen uszít minden muzulmán vallású ellen, sőt mindet egy kalap alá véve még le is terroristázza őket, összemosva őket az Iszlám Állammal. Az nem baj hogy Zaid Naffa és a többi, a kormánnyal üzletelő arab muzulmán.
silber13
@durbincs:-)))))))))))))))))))))))))))))
Eladott Ország
Orbánék kereszténysége egy szinkretista tákolmány amely alapjaiban tagadja a kereszténység lényegét az egyetemességet. Tetten lehet ezt érni abban, ahogy a nemzeti hitvallásban a kereszténység lényegeként emelik ki annak nemzet megtartó szerepét. Pedig a kereszténységnek éppen hogy nem az elkülönülés fenntartása a lényege, hanem az értékalapú egység megvalósítása. A gond az, hogy a kollaboráns magyar katolikus egyház történelmi szokásához híven, pénzért hatalomért megkereszteli ezt a rendszert is. A reformátusokról szót sem érdemes ejteni látjuk a díszpéldányaikat Balogot vagy Hegedűs Lórántot, működésüket és ebből képet alkothatunk az ő keresztény hitükről, ahogy Jakab apostol mondja.
dr préditákor
@dr. prédikátor: te nagyonhüje... református templomban nincsenek szobrok, sem festmények...
dr. prédikátor
@dr préditákor: Te nagyonhülye durbics tróger! Miért nem anyád szájába élvezel???Agynélküli barom!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.