Az InfoRádió Aréna című műsorában Schmidt Mária érdekes kijelentéseket tett.

A 444.hu hívta fel a figyelmet a műsorra, amelyben az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos az 5G-s technológiáról beszélt.

A gazdasági erőnek párosulnia kell technológiai és innovációs erővel. Most ugye az előtt a kérdés előtt áll Németország, hogy az 5G technológiát megveszi-e a Huaweitől, vagy pedig nem veszi meg. Ha megveszi, az Amerikai Egyesült Államokkal konfliktusba kerül, ha nem veszi meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki. Tehát akkor? Technológia. Úgy néz ki, hogy bizonyos dolgokban Kína már technológiailag is előttünk jár. Ez nem marad következmények nélkül

- mondta Schmidt Mária.

(Index)

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Arra gondolok, hogy valami ismeretlen fertőző, agyilag gyöngén bútorozott kór terjed a fideszes nacsalnyikok közt.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem tévedek...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
De jó lenne AZOKAT a középkori állapotokat a mienkkel elcserélni.
Persze Viktor és Bandzsahalandzsa között egyáltalán nincs hűbéresi viszony. Ergo:: középkori állapot csak ott lehet.
nevemnick
Arra gondolok, hogy valami ismeretlen fertőző, agyilag gyöngén bútorozott kór terjed a fideszes nacsalnyikok közt.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem tévedek...
bencemacska
Van új a nap alatt! Én eddig úgy tudtam, a történész a múlttal foglalkozik.
Tévedtem? A bandzsamarcsa már jóslással foglalkozik?!
kokopelli
@bencemacska: az egészségesek! Azok akiknek "nézeteltérésük" van,azok csak csirkebélből
jósolnak!Már lassan tényleg kiürül az ország,mert a húsvéti utazások ideje jön! Nincs az a pénz
amit a németek ki ne adnának!
Qqberci
Kancsimarcsi nem vette észre, hogy rossz gépre szállt és Mongóliába került?..
Macskaszem
Németországba középkori állapotok...zakkant vén Qrva, ezt már egy ötéves gyerek is kiröhögi csezd meg.
kokopelli
@kereső: semmit hülyén születtek,megpróbáltak minden "oldalt" kihasználni,és
hülyén fognak elmenni!...a dakota "vadész"-mezőkre!
kokopelli
@Macskaszem: középkor?A "magyar ókorhoz" hasonlítva kánaán! Lásd az eltávozók tízezreit!
(ki fogja lekapcsolni a világítást?)
kereső
@kokopelli: Nem születtek ezek hülyének-a virus ami megtámadta őket az orbánnak való megfelelési kényszer. És mivel orbán a maga által megkreált=elhaljlitott valóságban él, kénytelenek idomulni hozzá. Közben elfelejtenek mindent,ami gerinc,erkölcs,tisztesség.
Nessy
Drága asszonyom keresse fel pszichiáterét, gyógyszerészét!
Tényleg valami fertőzés ütötte fel a fejét a fidesz háza táján. Nincs olyan nap, hogy valamelyik "észkombájn" ne ragadjon mikrofont, és mondjon orbitális baromságot!
papa.49
A bandzsamarcsa megint eldobta a kalapácsot jó messzire !!!
Ennek is kell helyet biztosítani a gratzi klinikán !!!
kereső
Mindeközben a kormány tovább rombol, és itt lesznek hamarosan "középkori"állapotok, nem Németországban. Le akarják nyúlni a 20 milliárdot?
index.hu/techtud/2019/04/08/szegedi_lezerkutato_kozpont_eli-alps_kutatok_lemondas_mta_fidesz_orban_viktor/
Borsodi
Azért a Németországban Münchenben a repülőtérnek a metró állomása amin úgy éreztem magam mintha a jövőbe utaznák nem is annyira ókori.Ha pedig Ózdon fel szállok a Miskolci vonatra aminek a menet ideje rosszabb mint negyven éve.Akkor az érzés vissza a jövőbe és nem elég harminc évre,ha közben kinézek az ablakon,van itt migráns,sőt rosszabb.Marika utazzon erre felé,mindjárt másképpen fogja látni Németországot ahol több a minimálbére az embereknek mint itt egy család keresete.
kokopelli
@Borsodi: Az újabb terv,hogy már Müncenben az U-bahnnál becsekkelhetsz és a meghosszab-i
bított vagon a reptérre érve pontosan passzol a gép gyomrába,ami azt jelenti,hogy a repülés t.k.
már a belvárosban megkezdődik! Már dolgoznak rajta,és én ahogy a németeket ismerem...(;-)).!!
Két éve hallottam először a tervről!
Mary
Bár az internet lenne a legnagyobb gond bárhol is
Ma voltam egy vidéki kórházban kisebb beavatkozáson és milyen érdekes volt a wc-n papír és volt szappan és kézfertőtlenítő és kéztörlő
Előbb ebbe utánozzuk le a németeket, aztán jöhet az internet
Mary
Természetesen Németbe voltam kórházban
Eriksson
@Mary: Ilyesmiről beszéltem a minap és azt mondták, hogy hazudok.
Papuska1
Egyébként a nemzetközi statisztikák alapján ebből a szempontból jobban állunk, mint a németek. Bármilyen furcsa is ez a valóság. Persze a nagyobb városokban nincs komolyabb baj, de a kisebb települések és a külterület le van maradva 4G-ből. Egyébként a vezetékes 1GB felett képes hálózatokban is arányosan jobbak vagyunk. Persze tudom, a szolgalelkű balliberálisok szerint ez lehetetlen, hisz nyugaton minden jobb, itt pedig minden pocsék. Meg is kellene szüntetni és beovadva a nyugat szolgájává kéne válni. Biztos van még elmaradás, de ez a szolga lelkű balliberálisainknak köszönhető. Az ő hatalmuk idején fokozódott a lemaradásunk. Most már egyes területeken bizony okozunk meglepetéseket és ez csak fokozódik. Lesznek nálunk még német cipőpucolók és WC takarítók, csak idő kell hozzá!
libellle
@Mary: èn voltam Magyarországon egy kórházban 2015-ben. Amig wartam egy Röntgenre fel kellett keresni egy Toilettet. Nos bementem és ki is jöttem. Ez Budapesten volt. Mi voltunk már sok országban fejletebb kevésbé fejlettebben, de ilyennel még nem talalkoztam. Az ablak rámája be volt dölve, olyan piszkos büdös volt ott bent. Hogy papier és más hasonlók voltak-e ott azt nem néztem. Egy katasztrofa volt. Ellenben a repülötér is piszkos mocskos teli szeméttel. Talán ott kellene a felzárkozást kezdeni és arról kellene elgondolkodni, hogy hogyan kell kinézni egy kórháznak. Feltétlenül nem elmebeteg dolgokat mondani Németországrol annak a borzalmas kinézetü személynek. Nállunk a kórházban már 1998-ban egy speziális laptoppal jön a hölgy aki felvesi a másnapi étkezés rendeléset. Pedig az a kórház még nem is volt tul modern. Most akkor mit beszél az a zavarodott elme.
libellle
@Papuska1: HAHAHAHAHAHA te vagy a schmidt maria.? Kezeltesd magad mert ez már csak rosszabb lehet. DRINGEND!!
Sámannus
Hú de sok itt az okos! Rendesen be vagytok gyógyszerezve, mert elhiszitek amit mondtok.
csak úgy....
@Eriksson: "Mary
Természetesen Németbe voltam kórházban "
erre te: "Eriksson
@Mary: Ilyesmiről beszéltem a minap és azt mondták, hogy hazudok. "

Te is "németbe" voltál kórházban?
Mary
@Papuska1: Egyet elfelejtesz, Németországban kb 8 szor annyi ember él és területileg 4 szer nagyobb
Bocsi, de folyamatosan tartom a kapcsolatot itt Németből a magyar ismerőseimmel, interneten beszélve és bizony sokaknak elmegy a net beszéd közben, még wifivel is
Itt se a legszuperebb a net( vidéken élek), de ez otthon is előfordul
Viszont a kórházba étlapból választok kaját, és nem.kell a hálapénz oda dugnom az orvos zsebébe
Nekem ez nagyobb szempont
Voltam a Korányi kórházban is otthon, a vakolat hullott a kórtermekben, olyan érzésem volt mintha a 30 as években lennénk
Lehet internetezni szuperül, de az utak és a kórházak elrohadnak Magyarországon
Eriksson
@libellle: ...és mennyibe kerül neked naponta?
csak úgy....
@Eriksson: nem fogod elhinni,fizeti a Krankenversicherung!
Sámannus
Szóval ti jártatok Német országban. Én hiszek nektek. Marisnak is.
Csak Borsodban Ti szolgáljátok ki az 5G-t mi? Arra vagytok büszkék sok őkörbornyúk? El vagytok telve magatokkal, hogy ti se hisztitek mit papoltok, csak hablatyoltok.
kolnidre
@libellle: Igazad van.Németországben viszont nincs olyan gazdag állampolgár mint nálunk az alcsutdobozi piszkos,mocskos büdös paraszt.
Dr plágium
Annyira hogy nagyon sok magyar ment oda dolgozni, és haza sem akarnak jönni. Biztosan szeretik a középkori állapotokat.
Sámannus
@libellle: Ő is oda jár csak játssza a hülyét.
libellle
@libellle: Achso a kórház ápolásra gondolsz? Nekem naponta 10 € kellene fizetni. De van egy plus biztositásom is ami nem tul magas igy saját szobám van az ágyamat hetente sterilizálják válaszhatók három menüböl délben .Reggelire megrendelhetek 10 Zsömlét 5 szelet különbözö kenyret gyümolcsöt sajtot felvágottat lekvárt. Delután sütemény és kavé a vacsora ugy mint a reggeli. Ellenben akinek kevesebb a fizetése àpolnak egy max 3 ágyas szobában ugyan azt az ellátást kapja csupán nem kell neki napi dijjat fizetni. Ilyen egyszerü.
solidedge
Ha Németországban középkori állapotok vannak, akkor Magyarországon még előemberek élnek. Olyan országot akarunk lefikázni ahol a GDP négyszerese a magyarnak. Szeretnék én ebben a középkori Németországban élni.A Schmidt féle előemberek tartják ilyen nyomorult állapotban hazánkat.
csak úgy....
nagyon mellé nyúlt a Schmidt Maris, a németországi "középkori" állapotokkal...
libellle
@Eriksson: " A dicsekvésed tárgya." Mama, már irtam, hogy veled nem lehet tényekröl beszélni. Milyen dicsekvés mind az itt egy alapellatas a korházakra gondolok. Itt nem kell a doktornak fizetnem azert, hogy végezze el a munkáját. De... már irtam te veled nem lehet normálisan témákról irni mert elönti az agyadat a dühösség. Keresd fel a doktorodat vagy edd meg a gyogyszerészedet
kokopelli
@csak úgy...: a bratyóm sem hitte el,amikor kórházba kerültem!A kaját a kórház melletti
vedéglőből hozták étlapból kiválasztva,mert nem volt érdemes egy konyhát tartani,mivel a be-
tegek száma nagyon fluktuált!Elöző napon meg kellett adni,hogy mit választottunk! 8-10 féle
+plusz diétás volt a választék!Az újabbváltozat az (jó pár éve),hogy a korházakkal szomszé-
dos nem üzemelő szálloda egy emeletét használja a kórház,és így a korházi fűtés költségén
is lehet spórolni!Természetesen az op. előtt és utána (lábadozás) esetében!Nem tudom,hogy
megy-e még a systema! Más rendszer,más szokások,más orvosi etika,más fizetés,más organi-
záció,és más logika! (;-))...más világ!Tudatlanul is szihatják a narancsosok,de nyasgem!
libellle
Ez a förtelem még azt is mondja, hogy Nemetország gazdaságilag nem sikeresebb mint Magyarország. Oh ja Nemetország a negyedik leggazdagabb a gazdasággal rendekezik a világon. Magyarország Europában az utolso elötti helyen áll. Nemetországban nincs történelem oktatás. Ez a padlásröl leesett a disznóólban. Most ott röfög szegény állatok pedig remegnek ott. Amit elmondott ez szörny az arra utal, hogy absolut nem normális.
Borsodi
@libellle: Lassan az egész ország egy pöce gödör lesz,Borsod jó úton halad,azt mondják igénytelen együgyű emberek laknak itt. jó ez nekünk.Nekem nagyon szép emlékeim vannak a régi Ózdról, dolgoztam a gyárban ,nem volt ennyire sok zülött ember itt,és ennyi munka nélküli,a cigányok is dolgoztak becsületesen.Most menekül innen mindenki aki csak tud,hiába van jó polgármester,nem fideszes akkor ellenség.
libellle
@Borsodi: Az ember az ember, mindegy hol lakik. Nállunk is vannak regiok ahol nincs sok gyár és igy a lehetöségek is behatároltak. Egyébként arról én is olvastam már, hogy az eszaki regiot teljesen kiverezteti az a kormány. Csak borzasztó.Erzem, azt hogy szomoruan vagy amiert a kis "Hazád" ilyen sorsra kényszerül.
RonaGyuri
az sem 100-as aki akár az ő, akár mást fityesz-barom mondataiban értelmet akarna felfedezni! =))
Papuska1
@libellle: Szerintem kezeltesd te, vagy menj a fenébe, mert nyugaton közelebbről nyalhatod a mocskos fasiszta lelkű németek, vagy a saját intelligenciájukat kiirtó, 90 alatti átlag IQ-val rendelkező franciák hátsó felét.Az én őseim, mikor ide jöttek uralni és nem szolgálni jöttek Európába, és a keletiek, főként a törökök sem fogják sokáig tűrni, hogy alárendeltként kezeljék őket. Az egykori gyarmatok sem tűrtek a végtelenségig!
Papuska1
@kokopelli: A német gazdaság bevételének közel negyedét mi termeljük meg! Rajtunk kívül még egy csomó országban van kihelyezett német tőke, ami a német gazdaságot gazdagítja. Persze mindkét világháborúban vesztesek voltak és főként ők voltak a kirobbantók is de a veszteségeket mi fizettük ki. Igazából kártérítést csak mi fizettünk. Európa népei többnyire egymás rokonai, mi ebbe a "családba" nem tartozunk bele. Ez úgy működik, mint minden más családba, az idegen vagy szolga, vagy maga harcolja ki a pozícióját, de ilyen szolgalelkű balliberálisok között ez igen nehéz!
libellle
@Papuska1: A törökök elmehetnek haza. A názismus pedig ott él és virágzik ahol te élsz."a mocskos fasiszta lelkű németek", tartjuk eletben a magyar gazdaságot. Még valameddig mert már egy elég nagyrezse a szakembereknek is idejön élni és dolgozni. "Az én őseim, mikor ide jöttek uralni és nem szolgálni jöttek Európába. " Absolut megvagyok arról gyözödve, hogy fagalmad nincs arról, hogy kik az öseid. Ezenkivül mindig kiszolgáltatok valamilyen systemet.
libellle
@Papuska1: Igaz ezt kokopelli-nek irtad." A német gazdaság bevételének közel negyedét mi termeljük meg! " Ez elegendö mindent elmond szellemi képességeidet illetöen. Absolut nincs fogalmad arrol, hogy mi a nemet-gazdasag bevételének a negyede.
kereső
@libellle: 10:47,10:53, hagyd. A szellemi sötétség ékes példája-és még be is mutatja.Ilyenkor tudok elszomorodni nagyon.
kokopelli
@libellle: Hagyd az egészet!A számokat nézve M.o. GDP-je (BIP) kevesebb mint egy tucat iparral
rendelkező német nagyváros GDP-je!Az olympia-megrendezési kampány alatt kerestem ki! Magyar-
ország (sajnos) elhanyagolható tényező Európában! Elhiszem,hogy az igazság fájhat!! Az,hogy a külföldön építkező gyárak a költségek nagy részét az "otthoni" adóból leírhatják,az még segít is a cégeknek,amik t.k.NEM állami kézben vannak!..ergo a német adózó állampolgárokra hárul a költség!
Papuska1
@libellle: Azok közé tartozom, akik ismerik legalábbis az őseik egy részét. Persze nem él itt "tisztán egy népből származó" ember, de mi magunk is dönthetünk, hogy kihez tartozónak tartjuk magunkat. A magyarok többsége azt választja, ami a nemzeti hovatartozását meghatározza. Mivel sokáig, és még most sem lehet hivatalosan beszélni a magyarok és elődeik idejöveteléről, hamis, lealacsonyító múltat csináltak nekünk, családi alapon őrizzük a hagyományainkat. (A felvidék szláv népességének 1000 évig sikerült hasonló!) Persze, aki hazátlan, akinek nincsenek nemzeti céljai, azoknak mindegy. Bezzeg a németek! Egyébként ma már genetikai vizsgálattal is kideríthető a származás. Abban is ott vannak a közép-Ázsiai, sőt kínai gének! Persze más mellett, hisz keveredtünk...
Papuska1
@kokopelli: Mennyit ad a német gazdaságba az Audi, a BMW, A Bosch és még egy csomó német cég. A termelésük közel, vagy több, mint fele (cégfüggő) nálunk aktivizálódik, de értékesítésük mind német! Természetesen nálunk a nálunk jelentkező bevételt tudjuk nyilvántartani, a többség a német bevételbe kerül. A kapott Uniós pénzek jelentős része is visszaáramlik a németekhez, mert csak tőlük vásárolhatjuk meg, a gépeket, berendezéseket, bár hol is gyártják a német cégek azokat. A harmadik birodalom bebukott, de a negyedik már épül!
libellle
@Papuska1: Nos csupán,hogy megnyugodj mindannyian az Australopithecus-tól származunk. Ezenkivül kit érdekel, hogy kik votak 100-200 évvel ezelött a családunkban. Minden nép keveredett és ez nagyon is jól van igy.Kit érdekel, hogy a magyarok félázsiaiak. ( Phu szegeny forditom nehez szó) Enegem nem zavar ha kinai japán vagy bármelyik népessegel keveredtek az öseim. Annál gazdagabb a DNA-am
kokopelli
@kereső: Utána néztem gyorsan!
Némethon... GDP 2017-ben 3 677 milliárd USD
Magyarhon...GDP 2017-ben 139 milliárd USD (beleszámítva a M.o-i külföldi cégeket is)
mennyi is maradhat annak az ősmagyar gigantikus iparnak??? (;-))
...érelmeszesedés vagy csak öregkori gyengeség a nagypapánál? (:-()
libellle
@Papuska1: Tényleg hülyeségeket irsz. Vedd meg a ruski vagy a magyar terméket. Nem veszed me tudom mert a minösége pocsek.
kokopelli
@libellle: Kézeld el,ha a magyar ipar állítaná elő az autógyárak szerelősorait ill. a kompu-
tereket a softwarek-kel,akkor mikor jönne le az első háromkerekű, háromajtós és öt és félhen-
geres Audi a szalagról! Még mindíg azzal etetik a IQ-szegény lakósságot,hogy magyarhon nagy lehetne,ha azt a háttérhatalmak hagynák! Pl.:az EU,de nem baj,mert
"Jáva,Borneo,Celebesz...magyar volt és magyar lesz" !!! Egy dakota:..Ufff!
kokopelli
@kolnidre: Nem akarlak kiegészíteni,de olyan családok vannak N.o.-ban akik pl. 80-100 év
alatt az autógyárakat a semmiből építgették,és ma igen gazdagok a lakósság tiszteletét élvezve!
Minden életrajzuk egy valódi sikertörténet a semmiből indulva a mai csaknem névtelenséget vál-
lalva a családnak élve!Nincsenek Lölő allürjeik! Polgárok oszt annyi!
Papuska1
@kokopelli: Igen, főként a fasizmus idején, illetve az azt közvetlenül megelőző időpontokban. Mitőlünk mindent elvettek, amit a vesztes időszakban teremtettünk, illetve a lerobbant maradékot eladták a balliberálisok, azóta is kérdés, hova lett az ára. A németek adósságait elengedték, sőt Marschall hitelt is kaptak. Lehet, hogy nem tudod, de egy minimális részt ma is fizetünk, pedig minket nem a fasiszta ideológia, de az ezer éves országunk visszakapása vezetett. Nincs igazság Európában és a hatalmi elit nemzetektől függetlenül a saját érdekei és az egyre koncentráltabb vagyon gyarapítása érdekében mindent megtesz. Buta magyarul írók meg nyalják a hátsójukat!
Papuska1
@kokopelli: Amikor a két világháború között a semmiből kellett újjá építeni a nemzetet, vagy megcáfolni és megakadályozni a nyugati tervet, hogy néhány év múlva magunktól megsemmisülünk, akkor miért voltunk képesek csúcsteljesítményre? A magyar semmivel nem kevesebb, mint akármelyik nép, sőt történelme alapján több mindnél!
kokopelli
@Papuska1: Tartsd meg a hitedet,de ne terjeszd! (;-)))))))
Papuska1
@kokopelli: A magyar teljesítményben csak az itt értékesített és nekünk maradó adatok szerepelnek. A részben, vagy egészében itt előállított és a németek által értékesített nem.
kokopelli
@Papuska1: Csak hogy ne halj meg bután!A Marshall az nem hitel volt,hanem egy terv! A nagy
Molotow-elvtárs elutasította az orosz zónában található országok nevében a Marshall-tevet,és he-
lyette az un."Molotow-tervel" állt elő! Az volt a KGST (RGW),amiben a keletnémetek is beszorultak!
..és mindez 1947-ben!Ny.németországot felosztották zónákra,és a marshalplánról kiderült,hogy az
nem zsozsó,hanem nagyrész ipari termékak garmadája,ami az USA-ban nem kell a ß@rnak sem!
Egy elenyésző hányada lett lett kifizetve,az infrastuktura felépítésére!...Örülök,ha segíthetek (;-))
CsipkeRózsa
@kokopelli: A világítást Tiborc kapcsolja le, bár nem ő lesz az utolsó.
kokopelli
@CsipkeRózsa: összeszedi a "zanyagot" mielőtt elmegy! Orbán-vér (fertőzés)?
csipetke
Ez a nő nem normális.Ha Németországban középkori állapotok vannak,(és most mindegy is,hogy milyen téren),akkor nálunk mi van?Őskorszak?Magyarország le van maradva mindennel,(csak a sok rohadt stadionnal hagytunk le valószínűleg mindenkit) és esélyünk sincs rá,hogy utolérjük pl az osztrákokat.Nem véletlenül húztak el innen többszázezren a halódó nyugatra,a rohadt imperializmusba,ahol jól élnek,nincs uszítás,gyűlöletkeltés.Egyébként kuszaszemű maris vajon tudja,hogy mi az 5G?
csipetke
@kokopelli: 14:10 Kicsit javítalak:-Marshall terv=Marshall segély
vacsi
Hát, érdekes egy nőszemély. Azt nem mondta, hogy Magyarországon milyen állapotok vannak? Én ókorinak nézem.
vacsi
@CsipkeRózsa: Ő nem lekapcsolja, hanem elrontja.
Papuska1
@Mary: Ez, különösen a fővárosi kórházak esetében lehet igaz. Ezt el kell ismerni. Persze a betegbiztosítás is más, és ott, ahol a bevétel java a kihelyezett tőkéből jön, könnyebb is. Sajnos nálunk megmaradt az a rossz szokás, amit a szocializmusban vezettek be és ma is kiirthatatlan, pedig sokat emelkedett magyar viszonyokhoz képest az orvosok bére is. A fővárosi kórházak lemaradása egyébként az Uniós finanszírozás következménye, de ezt úgy sem fogjátok elfogadni, pedig így van. Itt most kizárólag az internetről és vonzatairól van szó. Igen is van, amiben mi vagyunk a jobbak, még, ha kevés dolog is! Ráadásul a 60 év szocializmust még Németország keleti részén sem sikerült teljesen felszámolni. Nekünk nincs gazdag rokonunk. Ahhoz képest alakulunk.
kokopelli
@csipetke: A "Marshall-plan" az terv, akár németül is ,a "Marshall-help" lenne a segély=Hilfe !
(Szótár!) (;-))...und "wikipedia"!! (;-))
libellle
@Papuska1: "illetve a lerobbant maradékot eladták a balliberálisok, azóta is kérdés, hova lett az ára. A németek adósságait elengedték, sőt Marschall hitelt is kaptak. Lehet, hogy nem tudod, de egy minimális részt ma is fizetünk, pedig minket nem a fasiszta ideológia, de az ezer éves országunk visszakapása vezetet." Ja ja Das tausendjährige Reich. hitler is erröl álmodott. è m lett vele a süllyesztöben van de elötte meggyilkolt és gyilkoltatott sok- sok milio embert és ahatal gazdasági károkat okozott. Ja és mi hová lett, hm... már évek ota milliardokat ad az EU €-ra gondolok hová lettek.?? Magyarországnak kellene a második Schweiznak lenni amennyiben nem lopták és lopnák a mi adoinkat amit itt nyugaton befizetünk a kormányod tagjai.A mi adosságainkat senki nem engedte el mert évtidedekig fizettünk reparacios költségeket. Még ma is fizetünk de azt már emberiségböl.Viszont olvasom a beirásaidból, hogy egy nagyon tudatlan ember vagy és nem a törtenelmet mondod el hanem a személyes félrvezetett érzelmeidet.
cikicakk55
Bandzsa Marcsa! A szemműtét mellett egy agyműtétre is rászorultál már! Egy történésztől ekkora baromságot hallani förtelem.Ennek a mocskos p..nak fogalma sincs milyen az élet ebben az országban azoknak akik nem tartoznak Orbán kegyeltjei közé. Nem szégyelli magát az ilyen ocsmány hazugságok miatt? Ő ismeri Németországot így tudnia kell,hogy baromságot próbál beadni az embereknek.
libellle
@Papuska1: "fővárosi kórházak lemaradása egyébként az Uniós finanszírozás következménye, de ezt úgy sem fogjátok elfogadni, pedig így van" Egyszerüen már nem butaságot és tudatlanségot terjesztel, ez már katasztrofa. Az EU plus finansierozza még részben az egészségügyet, a nyugdijjakat és az oktatást. Ja ja igaz a hülye EU és sok adofizetö a hiabás azert, hogy a kórházak rosszab állapotban vannak mint a disznóólak. "Nekünk nincs gazdag rokonunk. Ahhoz képest alakulunk"Mekkora nagy a sötétséged. még mindig fizet az EU évente 5,4 MILLARD € az országnak. igy aztán van meccénásotok aki finansierozna az országot ha az orbán famili és a kormány többi tagja nem lopná el a rengeteg pénzt. .
Sámannus
@Papuska1: Ménkű nagy hülye vagy te azért ne terjeszd amit hablatyolsz.
csipetke
@kokopelli: 16:33 Ezen nem fogunk összeveszni,én mindenhol Marshall-segélyről olvastam,és valamikor így is tanultam,időszámításunk előtt mittoménhányban :)
libellle
@csipetke: Ténylegesen az is volt. Segély.
csipetke
@libellle: Végülis,ezen nem érdemes vitatkozni,mert kokopelli tervként ismeri,én úgy tanultam,hogy segély,de asszem mindkettőnknek igaza van..
kokopelli
@csipetke: semmi probléma,mert én nem tanultam,és éppen ezért néztem utána!Több nyelven
is,mert kiváncsi lettem!Én anno sok mindent tanultam a suliban,de a nyugat megismerése után,
már mindenben kételkedem!Egyébként a nyugaton is idővel ferdül a történelem,ergo azok állí-
tásait sem hiszem el vakon!(Műszaki végzettséggel rendelkezem)..(;-))
libellle
@csipetke: Ja a Marschall-Plan volt a neve de segély volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.