Puzsér Róbert a Hír TV-nek hétfőn úgy nyilatkozott, hogy biztosan elindul a főpolgármesterségért.

Puzsér mindenképpen elindul a főpolgármesterségért
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A tv honlapján megjelent információ szerint a független főpolgármester-jelölt úgy vélekedett: azért osztotta fel egymás között a négy baloldali párt Budapestet, mert továbbra is a Fideszt akarják hatalmon tartani és önmagukat ellenzékben.

"Nem akarnak osztozni az ellenzéken és nem akarják leváltani a Fideszt. A Fidesz maradjon hatalmon, az MSZP és a DK meg ellenzékben. Ők az ellenzéki pole-pozícióért hajtanak, ezért szalámizzák le a centrumot"

- fogalmazott.

A Momentum – szerinte – ugyanazért csatlakozott a régi ellenzéki pártokhoz, amiért 1994-ben az SZDSZ vagy 2013-ban az Együtt és a Párbeszéd:

"a júdáspénzért, a pozíciókért, a polgármesteri helyekért, a felügyelőbizottsági helyekért".

Az előválasztás Puzsér Róbert szerint akkor jöhet létre júniusban, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz nem csak a fővárosban, hanem a kerületekben is a Jobbikkal és az LMP-vel együtt.

Leszögezte: abban az esetben, ha létrejönne az összellenzéki együttműködés minden kerületben, akkor nyitott lenne az előválasztásra. Szerinte, nem lehet kihagyni a Jobbikot – írta a Hír TV a honlapján.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ez most megint mi?Mennyit kaptál Róbert ?Nem vagy egyéb, mint egy szájhős pojáca-aki mindent megtesz a fidess győzelméért. Remélem van mire költened a "harminc ezüstöt"?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Foxley
Ha ez a bohóc nyer, mindenki kikõltõzik Bp.-rõl.
kereső
Ez most megint mi?Mennyit kaptál Róbert ?Nem vagy egyéb, mint egy szájhős pojáca-aki mindent megtesz a fidess győzelméért. Remélem van mire költened a "harminc ezüstöt"?
bencemacska
Elmond egy ilyen szöveget, és utána ezt a szart szétkeni az egész ellenzékre.
Ritka ordenáré ripacs. Esküszöm a tramplit szeretné másolni.
DE, EZ NEM AMERIKA!!!
advocat
Jó az neki, ha a város kiröhögi? Mert én ezt el tudom képzelni. Viszont lehet, hogy ettől győz Tyutyu! (Lásd LMP és a kétharmad!)
relatív
A ripacs típusú emberek ( a regnálóhoz hasonlók ) a maga mutogatásig jutnak el. Ha igazi megmérettetésen kell részt venniük, vagy törekvésük másokkal összevetve megvédeni, akkor elmenekülnek... ez a gyáva tulajdonsága !

Sajnos értelmesen - már több éve - hazánkban nem lehet tért nyerni ( látszik ez az ellenzék bármely megmozdulásán ), mert a hazug, félrevezető délibábos lila ködben nem érvényesül.

A kialakult gyakorlat szerint ebben a mákonyban kell túlélni ( a legjobb körülmény magunknak megteremteni az adott lehetőség keretében ), vagy máshol kivárni e kor végét ... nem kell sokáig várni, összeomlik magától..Más lehetőség nincs !
Nessy
Gondolom Puzsér minimum egy díszpolgári címet kap Tarlóstól!
Vagy valami önkormányzati cég felügyelő bizottsági elnökségét sok pénzért! Mindig akad egy önjelölt, aki azt hiszi ő pisilte a Csendes Óceánt!
Pedig olyanunk már van egy pár, igaz azok már kormánytagok! Élükön a nagyvezérrel!
Sámannus
Robi te mindig szellentesz. Jól keres rajtad a klozet ipar.
solidedge
A Puzsérra adott 5 %-nyi szavazat fogja újra trónra juttatni Tarlóst. Sunyi húzás a Fidesztől Puzsér felbérlése a mi pénzünkből.
Eladott Ország
Puzsér olyan mint a fidesz, nem tud tisztességesen veszíteni! megnézném a számlamozgását. De legalább látszik mennyit ér a szava ezek után, hogy ilyen aljas módon megpuccsolod az általad is elfogadott előválasztást, remélem a rád adott szavaztok száma pont annyi lesz, mint a szavad értéke: nulla. Mivel a Jobbik és az LMP nem kér az ellenzéki összefogásból és ők támogatják csak Puzsért , így ez logikus lépés. Ezért nem értem Szélbernike sirámát, aki az ellenzéki összefogást hiányolta. Ők őfelsége ellenzéke. Ezek után még nagyon kevés IQ-al is nyilvánvalóbb a napnál is , hogy ez egy fidesz báb, az lmp- vel együtt.
papa.49
@Eladott Ország: A puzsér pont azért van, hogy ossza meg az ellenzéket, EZ A FELADATA !!!
Nessy
Puzsér a Lendvay utcába járt eligazításon. Ő akarja fújni a passzát szelet, kikötései vannak, de vitázni azt nem mer! Persze, lesznek akik rászavaznak.
bencemacska
Részlet a ripacs tavalyi Jobbik "imádatából"!

"Puzsér Róbert
2018. február 13. ·

Mély fájdalommal tudatom a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztelőivel, szimpatizánsaival és ellendrukkereivel, hogy a párt egyetlen politikusa sem hajlandó vállalni a részvételt a Sznobjektívnek a nemzetiradikalizmus tíz fő bűnét feldolgozó adásában.
Az ország népének bizalmát kérik, képviselői és miniszteri pozíciókért sorakoznak, de felelősséget nem vállalnak: eszükben sincs szembesülni és elszámolni a múltjukkal. Lehet a kormánypárti médiafölényre, a demokráciadeficitre vagy a plakáttörvényre mutogatva sírni-ríni, de akkor az a minimum, hogy megtisztelik tévénézők tízezreit azzal, hogy leülnek eléjük, továbbá megtisztelik a demokratikus versenyt azzal, hogy két vizslával előadott cukiskodás között olykor érdemi vitára is vállalkoznak.
Röpke nyomorúság ez abban a gyászmenetben, ahol az elmúlt huszonnyolc év politikusai vonulnak fel, de azért érdemes egy percre megállni, és konstatálni, hogy a sujtásos bombert öltönyre cserélő jobbikos fiúk sem óhajtanak más
médiaviszonyokat, mint a Fidesz vagy az MSZP: amelyik pillanatot uralni tudják, azzal televarrják a hirdetési piacot, amelyiket esetleg nem, az lehetőleg ne is kerüljön nyilvánosságra! A szabad sajtó és a demokráca újabb szomorú pillanata ez."
És ez a ripacs kéri a Jobbik segítségét ahhoz, hogy ő a Júdás-pénzért pozícióban tarthassa Tarlóst!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.