A pénzt hiánytalanul visszaadta a rendőrség a házaspárnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "egy újbudai idős asszonyt 2019. március 30-án este felhívott egy ismeretlen férfi, magát unokájának kiadva azzal, hogy balesetet okozott a Hungária körúton, és készpénzre vagy ékszerre lenne szüksége, ahhoz hogy az okozott kárt megtérítse, és akkor nem indulna ellene rendőrségi eljárás. A sértett az előadottak alapján elhitte, hogy az unokájával beszél, és a lakásához érkező férfinak – egy 53 éves öregcsertői lakosnak – átadta az arany ékszereit, valamint 350 ezer forintot.

Ugyanezzel a módszerrel 2019. április 7-én este egy péceli idős házaspárt is tévedésbe ejtettek, de a pénzátvételt követően Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoport kollégái elfogták az 53 éves férfit és az autóban várakozó társát, a 45 éves budapesti B. Edét. A nyomozók az öregcsertői férfinál egy borítékban hiánytalanul megtalálták az idős házaspár hétezer euróját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a két férfit előállították és őrizetbe vételük mellett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kollégái 2019. április 8-án visszaadták a lefoglalt pénzt a péceli házaspárnak" – olvasható a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ezekben a hírekben azt nem értem, hogy egy nagyszülő nem ismeri fel az unokáját a telefonban? Holott itt szerető nagyszülőkről van szó, akik segíteni akartak az unokának. És az is érdekes, hogy honnan tudják meg ezek a csalók, hogy ki az a nagyszülő, akit ilyen trükkel fel lehet hívni? Ki az a nagyszülő, akinek annyi pénze van, hogy tud fizetni? Ki az a nagyszülő, aki nem ismeri fel az unokája hangját - már, ha nem az unoka telefonált, mert még az is lehet, hogy összejátszik a bűnözőkkel!
egyember
Nekem (is) vannak unokáim, de tőlem bizisten nem csalnának ki 7000 eurót. Mert nincs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. April 25., 20:19
Madonna tanította csa-csa-csázni Steiner Kristófot
Szórakozás - 2019. April 25., 20:13
Weisz Fanni nagy bejelentése: két picit szeretne
Szórakozás - 2019. April 25., 20:08
Elképesztő! Vak gyerekek számára készítenek LEGO-t