A bíróság elítélte azt a négy fiatalkorú fiút, aki 2017 júniusában két napon belül kilenc fiatal nővel viselkedett szeméremsértően, és ezt egyikük a mobiltelefonjával rögzítette – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Az volt a céljuk, hogy az így készült felvételeket később egy videóba összevágják, és kirakják az internetre.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a fiatal nőkhöz többnyire az elsőrendű vádlott – az egyik 15 éves fiú – lépett oda, szeméremsértően megérintette, fogdosta őket, és több sértettről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve a szoknyát.

Az egyik fiatal nőt 14 éves társával fogdosta.

A szeméremsértő támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal rögzítette, míg a többiek néhány méter távolságból hangosan nevettek, majd ezután mind a négyen elfutottak.

A 14 és 16 év közötti fiúk ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség kilenc rendbeli, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat, egyiküket 100 óra jóvátételi munkára ítélte, társait 2, illetve 1-1 évre próbára bocsátotta.

A bíróság elrendelte a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét és elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefont. A telefon elkobzása miatt az egyik vádlott védője fellebbezést jelentett be, a Fővárosi Törvényszék azonban az ítéletet ebben is helybenhagyta.

Forrás: MTI, Index

Címlapi kép: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ugye lehet némi halk rsményünk, hogy ezeket a "" vicces fiúkat"" a kapun belül és kamerán kivül, jól megrúgdossák. Pusztán oktatási célból, katolikus erkölcsi nevelés keretén belül.
A legjobb az lehetne, ha a megtapogatott nők között lett volna egy-kettő a rendőrök csalàgtagjai közül. Vagy odaadni őket a nők rokonainak. Az talán még jobb változat.
staro2
Nagyon finoman fogalmaztak a híradóban: a fiúk tehetős családok sarjai.
vacsi
Szánalmas ez az ítélet! Ha fiatalkoromban, az "átkosban" ilyesmi történt volna, a mocskos tetvek (nem tinik!) mentek volna a javítóba! És ez volt a helyes! Az ilyenek nem fognak megváltozni: kutyából nem lesz szalonna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.