Heves megye büszkélkedhet az év első medveészlelésével.

Medvét láttak Balatonnál
Fotó: Pixabay

Mint a heol.hu írja, Petrók György fotós vette észre a kis termetű medvét Bekölce és Borsodnádasd között. A fotós hajnal háromnegyed öt körül érkezett erdőszéli leshelyére, hogy lencsevégre kapjon egy szarvas rudlit. Ekkor látta meg a medvét, amely a szarvasok és egyben Borsodnádasd irányába futottt.

Borsodnádasd környékén már voltak medveészlelések. Egyre több jel mutatja, hogy itt próbálnak letelepedni. Beszéltem környékbeliekkel, akik szerint voltak már nyomai a medve jelenlétének

– mondta a lapnak Petrók György.

Udzeliné Murányi Enikő, Balaton polgármestere szerint a vadásztársaságok egyelőre nem jelezték, hogy láttak volna jeleket, illetve nyomokat, amik a ragadozó jelenlétére utalnának. Amennyiben történik medveészlelés, akkor felveszik a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal. Tájékoztatni fogják a falu lakosságát arról, hogy mi a teendő, ha valaki a környéken kirándul, vagy az erdőt járja. Azt ajánlotta, figyelmesen és körültekintően kell járni a természetben, azt nem károsítva és főleg nem gyújtogatva.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
@justhpeter: Nekem a kedvenc állatom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
@Pegero: ülj le te fiam kampó. Senki nem állított olyat amit te írsz. Rosszul vagy összerakva.
Sámannus
@Pegero: genge értelmetlen vitát kezdtél. Magad sem tudod mit akarsz.
Sámannus
Mit szólnak ehhez a nertársak? (röhögök)@Pegero:
nevemnick
@Sámannus: (20:34) újságírói fogás, hogy a főcímben úgy adják el az eseményt, mintha... Ez a példa is ilyen átverés. A tisztességes újságíró a Pegero által írt szöveget adta volna le főcímnél, de a mai világban csak az átverés és a seggnyalás a menő az újságíróknál.
Természetesen, tisztelet a kivételnek!
Sámannus
@nevemnick: Rendben van, hogy Balatonnál-t írtak, de nem a Balatonnál. Ez utóbbit viszont a nertársunk ferdítette így. Megnéztem a heol. hu írását is ott sem ezzel harangozták be. Ott is csak Balatont-t írtak. Aki mást ért magára vessen. Elég részletesen körbe járták a témát. akinek van még csepp esze megfelelő határokon belül tud maradni. Kis településeknek ez is ismertséget jelenthet, ha néha ilyen dolog is történik náluk. Tegyék is ki főcímnek én nem sajnálom tőluk ezt a hírnevet.
nevemnick
@Pegero: az ilyenfajta firkász átveréseket, meg a többit is nagyon nem szeretem, sőt utálom.
nevemnick
@Sámannus: jó, a Balaton lehet más Balaton is. Rendben... (?) de nem egészen. Tudod, nem mindegy, hogy vidd ki a bimbit, vagy...
A NER társ (nekem nem) az a propi volt, de tök mindegy, állítólag itt is újságírók (tévedek) dolgoznak.
papa.49
Mondjuk a TÓNAK RITKÁN VAN POLGÁRMESTERE ))))))))))))))))))))
simmering73
"...figyelmesen és körültekintően kell járni a természetben, azt nem károsítva és főleg nem gyújtogatva." Mert a medve akkor nem bántja a turistákat.
simmering73
Amúgy nyelvtanilag nem találom helytelennek. Ha tóról van szó, névelőt használunk pl: fürdünk a Balatonban és nem fürdünk Balatonban. Ellenben ha községről, városról van szó nem használunk névelőt pl: medvét láttak Miskolcon és nem medvét láttak a Miskolcon.
Sámannus
@simmering73: Bár nem egészen világos az avarégetéssel előhozakodni, a medvebundájára is kiterjedhet amennyiben elég "körültekintőek" vagyunk. A határban szerintem alig van művelt föld,és ilyenkor minden lehetőséget megragadnak az illetékesek, hogy vissza tartsák az embereket a helytelen cselekedetektől. Sajnos ilyen időszakban arrafelé a határ feketébe borul az égetéstől. Így "művelik" egyesek a gyepet.
@Mirabilis: Van a község határában vadles ahová út vezet, hogy ne kelljen a kocsiból ki sem szállni néztem a gugli térképén.
Sámannus
@nevemnick: Szerintem a fejedre is boríthatod,...
justhpeter
Akár mit mond Pergero és Sámannus én a medvével vagyok !
36
@justhpeter: Nekem a kedvenc állatom.
wpym
Oromteli hir: remelem egyre tobb lesz medvebol es farkasbol es joval kevesebb emberbol.

(Nem, nem koltozom a Holdra vagy mashova; ne fussuk le a felesleges tisztelekoroket. lol)
Eladott Ország
@Pegero: Szövegértési gondjai vannak? Irány a fidesz. Szó nincs arról, hogy a medvék a Balatonban fürdenek.
Hofi szavaival élve: „dögöljek meg, ha kiváltom őket.” Most már kétségem sincs afelől , hogy az összes kormánypárti kommunikátor/kormányfelszopó diszlexiás !
justhpeter
@Eladott Ország: Most már kétségem sincs afelől , hogy az összes kormánypárti kommunikátor/kormányfelszopó diszlexiás !
Talált, süllyedt !
qxy
A cím alapján meg, Nem is medve hanem halőr megy igazoltatni a rapsicokat.
nevemnick
@Sámannus: bravó! Tehetsz valamit...
@Eladott Ország: csak megjegyzem, hogy a propi címadásáról volt értekezés.
Eladott Ország
@Pegero: Megértem a történelem átírását hiszen már Románi is lehagyta a bérek tekintetében a ,,száguldó mahgyar " gazdaságot! Valamit tenniük kell, ha már a tehetségtelenség ekkora mértéket öltött a kormányzás tekintetében. Új kitörést kell kezdeményezniük! i.pinimg.com/originals/f9/81/bb/f981bb9aa9082845144a96156a48b06f.jpg
illuzio.blogcdn.p3k.hu/files/2017/04/hofi-3.jpg
uploads.disquscdn.com/images/1cc498b7257cd5a63fb0abf1a90d3aaa60ef102c55faaa9026c11e5f629025a8.jpg?w=600&h=432
Eladott Ország
@Pegero: Írod:" Momentán ez nem igaz!" Nos nem az állampárt közpénz híradóját/migráns csatornáját kell hallgatni és a fidesz által felvásárolt összes megyei napilapokat/szennylapokat kell olvasni, ha nem például eurostat és egyéb nemzetközi lapok jelentéseit. Ezek alapján Magyarország az EU-ban a második legszegényebb ország és nem azt olvasuk, hogy 3
hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban
Valóban van mire büszkének lenni a fidesz bűnöző és politikai prostituált bandának.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/05/prop.jpg
scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/56669549_10211767156573980_3763629680561750016_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_ht=scontent-frx5-1.xx&oh=e7439dbeb436d1419c8aabbb8f28f72a&oe=5D3E6D20
uploads.disquscdn.com/images/332c40a637c9d29de11aef5562b1e723d19b6e138642241b020ef704399def06.jpg?w=600&h=478
Amire jutottunk, az elmúlt 30 évben Bulgáriát megelőzve, az nem valami sok. Ahhoz képest, amire juthattunk volna, ha melldöngetés helyett, ha az egész világ ellen (főképp szájtépéssel) viselt állandó harc helyett, ha a minket egyelőre meg nem illető tisztelet követelése helyett tennénk a dolgunkat. Ha a dolgunk tevésében nem akadályozna mindennap a minden napra rátelepedő általános és ólomsúlyú történelemhamisítás. Ha Bartók Béla és Neumann János országa lennénk a baromian buta és tehetségtelen politikusok országa helyett, akik különben mindig gondosan ügyeltek arra, hogy a Bartókok és Neumannok ne érezhessék magukat otthon ebben az országban. Ez az igyekezet napjainkban eredményesebb, mint eddig bármikor volt. Azt egyelőre nem lehet tudni, most éppen hány Bartók és Neumann megy el Magyarországról, de azt igen, hová vezet ez a tendencia. Kifelé Európából.
advocat
@Pegero: Firkászoktól ennyire futja! legalább a hülye címekért elnézést kérnének! De ennyi eszük már nincs. Firkászok? Ugyan már! Még ez is erős kifejezés.
Eladott Ország
@Pegero: És azt te elhiszed, hogy egy olyan jogász aki életében sohasem praktizált, kormányozza az országot, olyan szellemi óriásokkal mint Rezsipacal és nemstróman az édesanyám?! A többit, most had ne soroljam. Ez az ország egy történelmi esélyt szalasztott el, az EU-s pénzek elsíbolásával, ami soha vissza nem térő alkalom volt. Ezért felelniük kell!
Ausztria az Európai Újjáépítési Program (Marsall-terv) keretében mai értékben kifejezve 8 milliárd dollár Marsall-segélyt kapott. Magyarország az Európai Uniós Fejlesztési Programok keretében eddig, 2015-ig több mint 40 milliárd dollárt, vagyis az Ausztriának a háború után juttatott Marshall-segély több mint ötszörösét kapta mai értéken számolva is. Most ott tartunk, hogy az EU második legszegényebb országa lettünk, pedig a kiindulási paramétereket tekintve nem itt kellene állnunk. A csatlakozáskor Csehország mögött álltunk, erre a gazember lopása az ország kifosztására nincs mentség! Egyébként bárki más vezesse ezt az országot, csak ez a bűnöző, politikai prostituált banda ne!
scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/56669549_10211767156573980_3763629680561750016_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_ht=scontent-frx5-1.xx&oh=e7439dbeb436d1419c8aabbb8f28f72a&oe=5D3E6D20
könnyű lelki sértés
Egyszer látott valaki egy normális embert a fideszesek között.
De lehet,hogy ez csak szóbeszéd, egy álhír, és ez nem történt meg soha.
Mindenesetre elképesztő, hogy mire képesek az emberek néha 15 perc hírnévért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.