Az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes pénteken Tatán, a kisebbik kormánypárt önkormányzati tanácsának konferenciáját követő sajtótájékoztatón.

A KDNP felelőssége, hogy visszatérjünk az alapító atyák örökségéhez. Felmutassuk Európa számára, hogy családtámogatási rendszerünk segítségével Magyarországon magyar gyerekek születnek, magyar kultúrával felnőve, és nemzetünk fennmarad

- mondta Semjén Zsolt.

Kijelentette, az unió az Európai Bizottság hibás politikája következtében "kizökkent a normalitásból", megtagadta keresztény gyökereit, a nemzeti szuverenitást és a családokat is.

A mostani EU-s bürokrácia kormányzása nem sikeres, mert nem tudták kezelni a gazdasági válságot, nem tudták a briteket benntartani az EU-ban és közben beengedték a migránsokat

- sorolta kifogásait a politikus.

Amit az EU csinált, az inkorrekt, törvénytelen és antidemokratikus – mondta Semjén Zsolt, utalva az Európai Bizottság és Magyarország közötti jogvitákra a migráció ügyében. "Mi betartottuk a dublini és a schengeni szerződést, megvédtük határainkat és érvényt szereztünk a törvénynek" – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik megkérdezte saját népét, hogy akar-e bevándorlóországgá válni, kevert népességű országban élni.

Mert demokraták, törvénytisztelők és korrektek vagyunk

- fogalmazott.

Hangsúlyozta, a KDNP szerint a tengerbe fulladt migránsokért azok felelősek, akik felelőtlenül idehívták őket. "Az a korrekt álláspont, amit mi mondunk. Ne gyertek, mert nem tudunk és akarunk beengedni titeket, mert meg akarjuk őrizni a saját civilizációnkat és kultúránkat!" – hangoztatta a politikus.

Semjén Zsolt a Fidesz-KDNP-t a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb szövetségének nevezte, mivel – mint mondta – példa nélküli, hogy három egymást követő parlamenti választást nyertek meg kétharmados többséggel.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Mondja ezt egy státusz keresztény, akiben a "kereszténygyökerekből" csak a korhadt gyökér maradt!
Hiszen itthon papok nem Isten, hanem Orbán szolgái, nem kevés Júdás pénzért!
Szép ez a családtámogatás, de ki fogja fizetni a révészt, és miből.
bencemacska
@papa.49: ma, 16:51
Mit gyökér! Ő egyenesen a "KERESZTÉNY GYÖKÉR ETALON".
Nála sokkal becsületesebbeket felakasztottak már!!!
papa.49
@bencemacska: Gyökérnek gyökér de csak álkeresztény ...
Nessy
@advocat: Miután úgyis sok a stadion, remek autodafékat lehetne bennük rendezni!
Biztos, hogy megtelnének! Esetleg nyilvános kerékbetörés, felnégyelés, karóba húzás, lefejezés is műsorra kerülhet!
Bocs a szarkazmusért. De amilyen gyűlölet hullám indult el kis hazánkba, a hóhér státuszára is lenne jelentkező!
solidedge
2001 és 2011 között a katolikusok közel 2 millió, a reformátusok 500 ezer tagot vesztettek el. Növekszik viszont a Jehova tanúinak, Buddhistáknak, Hit Gyülekezetének Baptistáknak a létszáma. Erre kellene Semjénnek gombot varrni.
CsipkeRózsa
Az EU megmaradt gyökereinél, csak nem hangoztatják naponta, hogy kereszténység.
papa.49
@solidedge: Pont az ilyen semmilyenek okozták a hívők elvesztését, nem gondolod ???
bencemacska
@Nessy: ma, 19:14
Nekem a sok stadion építése miatt mindig 1973. szeptember 11. Chile jut eszembe.
Még jó, hogy nem volt internet, és tekintélyes késéssel láttuk a képeket.
tudode
Nincs jogalapja még ÜZENGETNI SEM, kusti a nevük per pillanat!
.
Abban van i-GAZSÁGA, hogy .. b e t a r t o t t a k ..saját honfitársaiknak.
.
Tényleg mi újság IMÁDKOZÓ SÁSKA bá' a szociális temetéssel:
..
Amely arról szól, hogy az unoka KÉT KEZÉVEL eltemetheti a nagymamát, az édesanya a gyermekét!
.
10kerkult.hu/kobanya-mindennapok/11-szocialis-ugyek/6367-szocialis-temetes-elhalasztva.html
.
Ez ám a .. k e r e s z t é n y e k.. csúfja!
Nessy
@bencemacska: Az nekem is jó párszor eszembe jutott már! :-((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.