A magyar gazdaság tavalyi, kiemelkedő, 5 százalékos gazdasági növekedése is megalapozta, hogy az itt működő német cégek stabilnak és jónak tartják a magyar gazdasági környezetet – mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) hétfői rendezvényén, Budapesten, ahol a kamara 2019. évi konjunktúrajelentését mutatták be.

Varga Mihály egy kérdésre megerősítette, hogy

az itteni német cégek is egyre nagyobb kihívásnak tartják a gazdaság további bővülése szempontjából a munkaerőhiányt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kedvező, 3,6 százalékos munkanélküliségi ráta mellett is lát még tartalékokat a kormány a foglalkoztatás bővítésére. Ennek érdekében szeretnék bővíteni a nők, a nyugdíjasok foglalkoztatását, és a közmunkában részt vevőket egyre nagyobb számban visszavezetni a versenyszférába – mondta a pénzügyminiszter.

A Magyarországon működő német cégek vezetői jónak tartják az üzleti helyzetet, saját cégük eredményeit, illetve tevékenységüket is.

Idei várakozásaik többségében még optimisták, de nem annyira, mint a tavalyi felmérésben, ezzel együtt több vállalat tervez létszámbővítést, mint amennyi leépítést

- mondta Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@papa.49: Természetesen!Amennyiben annyira nyereségesek,hogy legalább azt a pénzt összeszedik,amennyivel az anyaországnak visszafizetik az építkezés és a berendezés adó-
mentes részét! T.i. a külföldi beruházások adómentességgel járnak, és azt a "zotthoni emerek"
zsebére építik! (rizikó nélkül!)...nem hülyék az Audiék és a többirk!
RonaGyuri
te Mityuka ezt inkább tőlük kellene megkérdezni!!! =))
Eladott Ország
Arról sem csacsog a pártpropaganda, hogy mekkora tömegben hagyja el az országot a jómagyar munkaerő. Statisztikákat citálnak, mint például a puritán és soha nem hazudó miniszterek elnöke tette azon a bizonyos hagyományteremtő színielőadáson, ahol majdnem válaszolt az újságírók kérdéseire, akik majdnem ott voltak és majdnem szabadon kérdezhettek. Akkor az hangzott el a gáncsnélküli lovag szájából, hogy Magyarországról a munkavállalók hat százaléka dolgozik külföldön, ami jóval az uniós átlag alatt van, még Ausztriából is többen mennek külföldre dolgozni. Ez legfeljebb a matolcsy-számrendszer szerint lehet így, mivel az uniós átlag négy százalék, ami nem több a magyar átlagnál, ellenben másfélszer kevesebb. Ausztria valahol három százalék körül áll, Németország pedig egy százalékon.Magam sem tudok mást javasolni mint azt, hogy amennyiben egy árkon-bokron át hazudozó, a saját hatalmán és a pereputtya gazdagodásán kívül semmi mással nem foglalkozó, hatalmi törekvései érdekében bármire képes figurára vágyik valaki az országa élén, feltétlenül támogassa a fideszt. De csak akkor. A fidesz összes problémája, statisztikája, felmérése a Nézőpont kérdése.
papa.49
Gúnármiska az csak addig lesz míg gazdaságilag MEGÉRI NEKIK, ha már nem éri meg ELHÚZNAK MINT A VADLUDAK !!!
Te meg bámulhatsz kifelé a buta fejedből, mert az kéznél van !!!
bencemacska
@papa.49: ma, 16:31
Nagyon jó névválasztás: a GÚNÁRMISKA.
Hiányoltam viszont a beszédéből, hogy dicsérik a testükre szabott Munka Törvénykönyvét.
kokopelli
@papa.49: Természetesen!Amennyiben annyira nyereségesek,hogy legalább azt a pénzt összeszedik,amennyivel az anyaországnak visszafizetik az építkezés és a berendezés adó-
mentes részét! T.i. a külföldi beruházások adómentességgel járnak, és azt a "zotthoni emerek"
zsebére építik! (rizikó nélkül!)...nem hülyék az Audiék és a többirk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. April 25., 20:19
Madonna tanította csa-csa-csázni Steiner Kristófot
Szórakozás - 2019. April 25., 20:13
Weisz Fanni nagy bejelentése: két picit szeretne
Szórakozás - 2019. April 25., 20:08
Elképesztő! Vak gyerekek számára készítenek LEGO-t