Egy mentőhelikoptert és egy mentőautót riasztottak a helyszínre.

Április 12-én pénteken súlyos baleset történt a ráckevei lőtéren: egy férfi saját magát lőtte meg, állapotáról egyelőre semmit sem tudni. A férfi a pisztolypályán – ahol bukó, forgó és álló célpontokra lehet lőni – vett részt lövészetben,

majd kihasználva egy pillanatot, amikor a lövészet munkatársai nem tudták ebben megakadályozni, maga ellen fordította fegyverét.

– értesült az index az egyik olvasójuktól..

A portál nem tudta a Duna Lövész Sportegyesülettel megerőssíttetni az információkat, az egyesület vezetője érdemben nem reagált megkeresésükre. Az Országos Mentőszolgálat viszont igen, ők azt írták:

Egy mentőhelikoptert és egy mentőautót riasztottunk a helyszínre, ahol a mentők egy súlyos sérültet találtak, akit ellátást követően légi úton szállítottak kórházba.

Fejbe lőhette magát egy férfi a lőtéren

A férfi jelenlegi állapotáról azonban nem árultak el többet. A rendőrség közlése szerint

a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Ön által említett eset kapcsán, mint hatáskörébe és illetékességébe tartozó ügyben közigazgatási hatósági eljárást indít, melyről további tájékoztatást nem kívánunk adni.

A rendőrség válaszából szintén nem derül ki, hogy szándékos öngyilkossági kísérletről, vagy szerencsétlen balesetről van szó.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(index.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.