A kanyaró lappangási ideje 10-11 nap, ezért kezdeti szakaszában nehéz felismerni a betegséget.

Házhoz mentek oltani egy Vas megyei településen azokat, akik a háziorvosi rendelőben együtt várakoztak egy kanyarós beteggel.

A szombathelyi kórház infektológiai osztályán múlt héten látogatási tilalmat rendeltek el, miután kiderült, hogy

kanyaróval fertőzött egy Kazahsztánban dolgozó férfi.

A kórház orvos igazgatója közölte,

egy kazahsztáni beteget, egy betegszállítót és összesen 55 dolgozót oltottak be. Egy másik Vas megyei településen, ahol a háziorvosi rendelőben szintén megjelent egy fertőzött, már beoltották azokat, akik érintkezhettek vele a váróteremben.

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint a kanyaró lappangási ideje 10-11 nap, ezért kezdeti szakaszában nehéz felismerni a betegséget. A tünetek egyszerű légúti fertőzéshez hasonlítanak, így legtöbbször a kiütésekből tudnak következtetni.

A rendelőben fertőzhetett egy kanyarós beteg

A Vas Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya közölte:

63 személyt részesítettünk védőoltásban, akik kapcsolatban állhattak valamelyik beteggel, és nem tudták teljes biztonsággal igazolni, hogy rendelkeznek kanyaró elleni védőoltással.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(Blikk)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@36: Jogos, csak az öregebbek még bénák ill. vannak tudatlanok akik még értik.
36
@1magyar: Valóban. Én magam is elcsodálkoztam, hogy akár a fiatalabb, vagy középkorú generációk sem tudnak az e-receptről. Pedig, ha beteg, orvos és gyógyszerész között meg van a megfelelő kapcsolat, akkor időt spórol, mindenkinek ez a felírás.
Az orvos leterheltségét pl. nagyban csökkenteni lehet. És ez fontos, hisz ezért siránkoznak egyesek.

Az idősek, sajnos nem értik hogy hogyan is működik ez. És hát lássuk be, sokaknak egy program is a rendelőben való várakozás. Nem egy jó program!

Nálunk a faluban még házhoz is szállítja a gyógyszertár a gyógyszereket, az idős magatehetetleneknek, a lázas, fertőző betegeknek is, az orvos látogatása után. Csodálatos, emberséges és zseniális!
1magyar
@36: Mondjuk akinek ez program, az tényleg nagyon beteg. Agyilag.
36
@1magyar: Pedig, vannak ilyenek rendesen. Társasági térnek tekintik a rendelő várótermét.
De van ennek egy másik aspektusa is-a szándékos "energia vámpírok" rosszindulatát leszámítva-az, hogy rengeteg a magányos ember, akit senki sem hallgat meg.
Rockxy
" rendelőben fertőzhetett..."
demokráciában mindenki maga választja meg, hol kíván megfertőződni
Eladott Ország
Ha beteg akarsz lenni menj el az orvoshoz.a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2F78.media.tumblr.com%2Ff4fc8d7c1725c112af74eb60eeaebdc5%2Ftumblr_p3wazencED1qzdga6o1_500.gif&key=Y5B1vmVdi1TY_crYltI6Qw&w=600&h=270
Kicsit kirakatízű számomra ez az egész.
Mi van, ha valakit nem találtak otthon, mert pl. elutazott?
Mi van azokkal, akik nem az orvosi rendelőben találkoztak a gyanús beteggel?
Mi van azokkal, akik azokkal találkoztak, akik az orvosi rendelőben találkoztak a gyanús beteggel?
És folytathatnám...
Nagyon pr-gyanúsak ezek a dolgok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.