Az erős európai egyesült államok garanciája annak, hogy mi magyarok, magyarként, beleszólhassunk a világ dolgaiba – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának vezetője Salgótarjánban szerdán.

Dobrev Klára tud egy jobb dolgot Orbánnál, ami megvédheti a magyarokat
Fotó: Mónus Márton/MTI

Dobrev Klára az ellenőrzött európai egészségügyi minimum, az európai minimálbér, minimálnyugdíj és európai családi pótlék fontosságát, egyben elérhetőségét hangsúlyozta.

A mi közös Európánk nem engedheti meg, hogy legyenek első- és másodrendű állampolgárok

- mondta.

Az Európai Unió himnuszával kezdődött, és a magyar himnusszal zárult eseményen a DK politikusa kiemelte, nem fél pártja tervét európai egyesült államoknak nevezni. Ez a szövetség elég erős ahhoz, hogy megvédje a polgárait a külső ellenségtől, de ahhoz is elég erős, hogy megvédje a polgárait akkor, ha kormánya – mint a magyar kormány most – előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, a választói felhatalmazás ellenére diktatúrát épít az országban – fogalmazott, hozzátéve: az európai egyesült államok Orbán Viktortól is megvéd minket, "ezért fél ő ennyire tőle".

Dobrev Klára beszélt a hiányzó háziorvosokról, várólistákról, rossz kórházi állapotokról. Mint mondta, egy évben 24 ezer ember hal meg úgy, hogy normális kórházi ellátással meg lehetne menteni az életét. Véleménye szerint

az európai egészségügyi minimum biztosítja, hogy ne legyen ekkora különbség egy magyar, és egy dán vagy holland kórház között.

A tisztességes megélhetést adó európai minimálbér biztosítaná, hogy ne kelljen elmenni Magyarországról – fejtette ki. Szólt arról, hogy az elmúlt tíz évben több mint 600 ezer magyar vándorolt ki, ami nem csak egy számot jelent, hanem emberi sorsokat, szétszakított családokat.

Bírálta a megszüntetett rokkantnyugdíjat, azt, hogy huszonezer forintos nyugdíjakból kellene megélniük embereknek, és az európai minimálnyugdíjat nevezte megoldásnak. Kritikával illette a kormány családtámogatási programját, ami szerinte "semmi másról nem szól, mint a leggazdagabb, és amúgy is jó módban élő rétegnek nyújt tíz éve nagyon sok pénzt, és eközben a családi pótlékot nem emelte tíz éve".

Az "Európa, maradunk!" című, a városi művelődési központban 300-350 ember részvételével tartott kampányrendezvényen Rónai Sándor, a DK szóvivője, EP-képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a hétköznapi embereknek nincs lehetőségük ház-, lakásvásárlásra, "sakkoznak" a csekkekkel, egy ponton túl nem tudnak segíteni a gyerekeiknek.

Azért dolgozik, hogy a fiataloknak ne kelljen külföldre menniük ahhoz, hogy európai életet élhessenek

- mondta.

(MTI)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
A VALÓVILÁG másképpen fest!
.
Ugyanúgy, ahogy a TÁRSASHÁZAK tulajdonosaiban nincs TULAJDONOSI felelősség, legtöbbje úgy tekint a tház KÖZÖS TULAJDONÁHOZ tartozó gépészeti, egyéb kötelezettségeire, mint egy .. L A K Ó !
.
Sztem a lakosság 90%-a nincs tudatában annak, hogy EURÓPAI ÁLLAMPOLGÁROK, és nem csak a kötelezettségek, a JOGOK "is" megilletik!
.
Halvány gőze nincs arról, hogy 74 éve az EU-nak köszönhetik, hogy nem tört ki a III. világháború!
.
De a közelébe került Európa, mert
.
----- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
.
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8
.
Reménykedjünk, hogy az EU megtalálja ennek a POCAK NÁCINAK az ellenszerét!
namihami
EGYET!?!?!
Az ország nagytöbbsége CSAK JOBBAT tud.
Jozefina
Igaza van és ezt meg kell tudnia a közmédiától elvakult és meghülyitett minden magyarnak!!! Minél többször és minél több helyütt el kell mondania!!!
JAJMÁR
@Jozefina: A közmédiától elvakultak azért azok, mert csak a közmédiát hallgatják@Jozefina: Őket nem fogja meggyőzni semmiről!
Én meg úgy vagyok vele, hogy kampány van, most aztán mondják, de majd vége lesz... nem érnek ezek semmit! Pont annyit, mint a legutóbbi választásokon, vagy már még annyit se! Sajnos :(
Hogy igaza van?
Hm, csak szavak...
menekült
@durbincs: Neked viszont arcod sincs, csak farkad. Ez vagy te! :)
RonaGyuri
@durbincs: nem kedvelem, de ha számodra ijesztő akkor már szimpatikus! =))
tulipan
@durbincs: Klári nagyasszony arca elég ijesztő ? Kinek? Neked? Remek! Az éhező, életveszélyben levő EMBEREKET pedig nincs ami visszatartsa ? Ahogy a magyar töszek is kénytelenek voltak kb. 1300 éve elindulni a Kárpázt-medebce felé!
Eriksson
Elhisszük-e, hogy Klára asszony egyszerű Eu képviselőként mindazt véghez tudná vinni, amit az ura miniszterelnökként nem tudott, vagy nem akart?
Süket duma, ráadásul nem is eredeti.
tulipan
Nem baj, mert legalább VÉGRE, nem csak a narancsos haramiák OSTOBA, "süket dumait" fr9csögik, még a vízcsapból is,szerte az országban!
csak úgy....
@Eriksson: eszem a szíved ,te (állítólag) politikailag független ...
csak úgy....
@durbincs: te ilyenkor szólózol ? irigyelem az ápolóidat? tojásaid festve?
csak úgy....
@durbincs: miért van az,hogy a pelenkád többször tiszta,mint a buksid?
csak úgy....
@Jozefina: remélhetöleg,-mint minden szarházi ,tolvaj ,korrupt politikusra ?
Hü de sok stadiont fölverne a gaz ...
verőce21
Az Európai Egyesült Államok eszméje halott eszme. Halva született. Senki sem tudja, mit jelent, senki nem tudja, hogyan is kellene megvalósítani, de azt mindenki tudja, hogy lehetetlen létrehozni. Főleg a DK, meg az Altus, Fortus, Aramis...
csak úgy....
@verőce21: a vén sorost és a migráncsokat nem is említetted! figyelj oda mert tölük is félni köll és még meg sem kapod a zoldod.
na nem akarok részletekbe bonyolódni, de hamarosan nagyon nagy problémák lesznek európában és nem a migráncsok miatt ! te,szerinted magadat értelmes kategóriába soroló emberke,nem veszed észre,hogy az orbán müvek csak ködösítenek és látszólag csinálnak mindent? miért nem javasolsz egy EU ból való kilépést,hogy otthon,minden megszokottan és rendben,a te szájad íze szerint történjenek a dolgok!? Magyar érdekek ? ...a sok utcára baxott (kilakoltatott) bárd? ,már megint több energiát fektetek beléd,mit te érdemelsz...
verőce21
@csak húgy...: Vizeletedet vizsgáltattad? Nem olyan gennyes, mint te vagy?
csak úgy....
@verőce21: tátsd ki a szád ,kóstold meg ! nem engem csíp a pisim...,te a durbics fogadott vagy az eredeti gyeröke?
verőce21
@csak húgy...: Én nem, de vegyél te ivókúrát belőle, téged nem csíp, Bugsy!
csak úgy....
@verőce21: a mondanivalót értetted?(kétlem) mert te csak húgy? locsolni mész hétfön?
verőce21
@csak húgy...: Neked nincs mondanivalód, csak a gennyedék természeted, amivel piszkálod a kormánypártiakat. Párosítva az ősbunkóságoddal.

Ne áldozd rám a drága idődet.
tulipan
@durbincs: Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed is beteg ?/szerencsétlen /: Neked nincs mondanivalód, csak a gennyedék természeted?Továbbra is döngeted még a tesóidat, te mocskos vérfertőző rém!!
csak úgy....
@verőce21: a te mondanivalód,szerintem gagyi! te ,az én mondani valómmal vagy így..., nagy nap lesz ,mikor kiderül,hogy kettönk közül ki volt a nagyobb hülye ! :)
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat, te mocskos vérfertőző rém!!
csak úgy....
@durbincs: belém zúgtág mint lú a gederbe?
tulipan
@csak úgy...: Mindenkibe, aki hozzá képest kicsit is OKOS! :))
tulipan
@durbincs: Ejnye, Te hülye, éjsötét, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat?? Brrrrr, te mocskos vérfertőző rém!!
csak úgy....
@tulipan: na ahhoz meg nem köll erölködnöm ! :)
tulipan
@durbincs: @durbincs: Ejnye, Te hülye, éjsötét, narancsos, szaros pofájú seggnyaló kula combó Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat?? Brrrrr, te mocskos vérfertőző rém!!
tulipan
@durbincs: Ejnye, Te hülye, éjsötét, narancsos, szaros pofájú seggnyaló kula combó Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
tulipan
@durbincs: Sej-haj, Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te egy tök szétrepedt, agybeteg vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat? Na, te mocskos vérfertőző rém + bányabalfácán és kula + vizelet combó !!
Hogy mondod? Ócsa merre ? Az Üveghegyentúl ? A román Ploestivel lehet határos? Hahahaha :)))
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te narancsos ripők, seggnyaldosó, igencsak aprófejü, repedt agyviselt félfarok vagy! Na meg persze jó nagy kula és vizelet combó + valódi szarkenő szörnyeteg!!!
tulipan
@durbincs: Azt valljad már be nekünk? Továbbra is döngeted még a tesóidat? Na, te mocskos vérfertőző rém + bányabalfácán és kula + vizelet combó !! Hogy mondod? Ócsa merre ? Az Üveghegyentúl ? A román Ploestivel lehet határos? Hahahaha :))
tulipan
@durbincs: @durbincs: Há' mi újság van nálad narancsos seggnyaló Félfarok, ott a romány Ploestiben, abban a 38 emelet mélyben levő, bányakecódban? Mond csak te Ballonkabátos Pedofil má megint kint vagy? a szokott farrmütéted megvot ?S hány esernyőt vitté most haza ? összevissza irogatsz itt ?ami azt illeti, bizony eléggé (le)terhelt vagy, te agyrepedt, inkább, egy kis denevérragut faljá má, kéznél van ?hát a röföléssel hogy álsz ? má sehogy ? Most, hogy valahogy kikapartak a bányaló vizelet tóból?azé', ne rágj be mert fény derült ,kisded játékaidra ? ugyse Te vagy ott a vinkli , azzal a vészesen, szerény 30IQ-dal! Má' megint túlnyomtad azt a bányalóvizelet-koktailt ? mI??? Ej, te részeges bámyatöltelék+testvérdöngető vérfetöző szörnyeteg...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.