Az idén márciusban a vonatokon jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel utazók 10 millió forintnyi pótdíjat fizettek be, ebből a tételből hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Egyre több pótdíjat szed be a bliccelőktől a MÁV
Fotó: Pixabay

Hangsúlyozzák, nem a bliccelések aránya nőtt, hanem javult a beszedés hatékonysága.

A közleményben ismertették, 2019 első negyedévében több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami

12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, szintén kimagasló értékeit.

A MÁV-Start szerint az eredmény javarészt a követelésbehajtási csoport kampányainak köszönhető, az év első három hónapjában több mint 900 fizetési megállapodást kötöttek a követelést felhalmozó adósokkal a tartozás rendezésére, 20 százalékkal többet a tavalyi évhez képest.

A behajtási csoport az adósoknak egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhat ki, részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről dönthetnek.

A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyókkal szemben jogi eljárást indítnak – közölte a MÁV.

A kibocsátott fizetési eljárások száma 2017 óta meghaladja az 1080-at, a végrehajtások pedig 500-as darabszámot értek el – közölte a MÁV.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@justhpeter: Én kb 18 évvel ezelőtt vettem igénybe a MÁV szolgáltatását és egyáltalán nem hiányzik!A Volánt gyakrabban használom évente 3 szor kb. Nem kell használni elavultak már vagy 30 éve lekelett volna túrni az egész vasút rendszert mert úgy sz.r ahogy van!12 éve van jogosítványom autóra és megvagyok ezzel a szolgáltatással elégedve!!
justhpeter
@wpym: Akkor minek van ? Főleg közpénzből ?
wpym
@justhpeter: Azert, hogy millio ingyenelo, semmirekello fejes es a cimborai lopjak ezerrel a hazai es unios penzeket.
Eladott Ország
@wpym: Csalókból lesznek a legjobb vezérigazgatók. A MÁV új vezérigazgatót nevezett ki a leváltott Dávid Ilona helyére, aki nem más, mint Homolya Róbert. Akinek ez a név ismerős, az nem puszta véletlen eredménye, Homolya Róbert ellen ugyanis OLAF nyomozás folyt 8 éven keresztül. Az EU csalás elleni hivatala az ügyben a teljes támogatási összeg visszafizetését javasolta, ugyanis összeférhetetlenség gyanúja merült fel a férfival kapcsolatban. Az OLAF jelentés pedig mit jelentett Homolya számára? Természetesen egy MÁV vezérigazgatói kinevezést, mi mást? Ez pedig ismét bizonyítja, hogy a NER háza táján lopni és csalni bizony erény. Csupán évek kérdése és akár még köztársasági elnök is lehet a fiatalemberből.
uploads.disquscdn.com/images/bbe361f5a3146e88528a01b43517f0e5cced6937da1700906ef01b4f14cce773.jpg?w=600&h=684
wpym
@Eladott Ország: Tudok rola. Az allami szektorban rengeteg a kozonseges, koztorvenyes bunozo.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.