Felelősek vagyunk a szavainkért, a szeretet nemcsak érzelem, hanem gondolatban, szóban és cselekedetben is meg kell nyilvánulnia – mondta Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nagypénteken.

Erdő Péter: "Magyarországon az elmúlt 30 évben nem javult a vitakultúra"

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagycsütörtöki főpapi olajszentelési szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában 2019. április 18-án. A szertartás alkalmával újítja meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága papi ígéretét. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A bíboros hangsúlyozta:

annak is a javát kell akarnunk, akivel nem értünk egyet, és nyitottnak kell lenni arra, hogy befogadjuk a gondolatait. Ehhez persze türelemre és önfegyelemre is szükség van, de e nélkül aligha jöhet létre párbeszéd.

Erdő Péter szerint

Magyarországon az elmúlt 30 évben nem javult a vitakultúra, a szólásszabadsággal együtt a beszólás is szabaddá vált, és olyan stílusú megnyilatkozások hallhatók, amelyek korábban alig.

A bíboros arra a kérdésre, hogyan alakul a vallásukat gyakorlók száma, azt felelte: a történelem folyamán óriási hullámzás figyelhető meg ebben akár Budapesten is.

Az első világháború előtti nagyon alacsony szintről a két világháború között jelentősen nőtt a hívek száma, majd a 70-80-as évektől megint csökkenő tendencia rajzolódik ki, és az utóbbi pár évben még inkább érzékelhető a csökkenés.

Rámutatott: a vallásgyakorlat nemcsak a vasárnapi templomba járást jelenti, és a kérdésfeltevés, hogy gyakorolja-e a vallását, a katolikusoknál rosszabb statisztikát eredményez, mint egy olyan vallásnál, amelyik nem írja elő a vasárnapi templomba járást. Ők vallásgyakorlónak nevezhetik azt is, aki egy évben egyszer, vagy egyszer sem megy el a templomba, ezzel szemben "nálunk arról, aki harmincszor megy el", mondhatják, hogy nem gyakorolja eléggé a vallását.

Hozzátette:

nagy ünnepek táján, karácsonykor, a húsvéti időben az is eljön, aki máskor nem szokott, ezért fontos, hogy úgy fogadjuk az embereket és úgy végezzük a liturgiát, hogy érezzék, "itt életünk legmélyebb kérdéseiről van szó".

Erdő Péter a fiatalok megszólítási lehetőségéről szólva ismertette: csak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében 450 hittanár dolgozik az iskolákban, akik "csakis a fiatalokkal vannak kapcsolatban". Ugyanakkor az iskolai hitoktatás jelenlegi rendszere azt eredményezte, hogy kevesebben járnak el a templomi foglalkozásokra.

Ebben természetesen nagy a szülők felelőssége is, hiszen egy hétéves gyerek egyedül nem fog elmenni a templomba

- jegyezte meg.

Lehet arról vitatkozni, hogy előnyös-e ez a rendszer, de a számokat nézve biztos, hogy most többen vannak beíratva katolikus hittanra, mint ahányan húsz éve jártak templomi hitoktatásra

- mondta a főpásztor.

Hozzátette: igyekeznek más ifjúsági foglalkozásokkal, kórussal, nyári hittantáborokkal elérni, hogy a fiatalok "odataláljanak" a templomba.

A bíboros a magyarországi templomok állapotáról szólva felidézte: a katolikus egyház épületállománya az évszázadok során egy a maitól teljesen eltérő társadalmi-gazdasági rendszerben alakult ki. Részben egyházi birtokokra terhelték rá az épületek fenntartási költségeit, részben pedig a városok, helyi földbirtokosok, kegyurak vállalták ezt a terhet. Ez azt is jelentette, hogy sokszor ők határozták meg, milyen, illetve mekkora legyen egy-egy templom.

Kifejtette, ez a felelősségvállalás a második világháború után, de legkésőbb 1951-ben megszűnt. Az egyháznál maradt tehát az épületállomány a fenntartás fedezete nélkül. "Azóta igyekszünk mindig a legsürgősebb javításokat elvégezni", és természetesen a városok és az állam is segített már korábban is olykor-olykor – mondta. A rendszerváltozás után újra előkerült ez a kérdés, és valamelyik szentszéki egyezménybe is belekerült, hogy az állam hozzájárul az épített örökség fenntartásához.

Elmondta, jelentős állami támogatásokat kapott az egyház, emellett az úgynevezett hitéleti forrásokból, tehát az adó 1 százalékából és a járadékból, amit az egyházak évente kapnak, szintén sokat használnak fel épületeik fenntartására. Így lassanként megújulnak a székesegyházak és a forgalmasabb helyeken lévő templomok.

Erdő Péter beszélt a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkálatairól is.

Mint mondta, nagy lendülettel haladnak a találkozó előkészítő munkái, már zajlik az előregisztráció, konkretizálódnak a hét programjai, felkérték az előadókat és a szentmisék főcelebránsait, elkészült a kongresszus monstranciája (úrmutató, szentségmutató) és zeneművek is születtek a rendezvényre.

Május elején a világ püspöki karainak küldöttei találkoznak Budapesten, hogy tájékozódjanak a kongresszus előkészületeiről és végigjárják a tervezett események helyszíneit – mondta Erdő Péter.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Excellenciás Uram! Ehhez bizony önök is hozzájárulnak!
Igaz, önök nem vitatkoznak. Viszont a papok a szószékről az igét nem "in nomine Domini", hanem Orbán nevében, és érdekében hirdetik!
Nincs olyan ünnep, amikor is a szentbeszédben ne szerepelne a migráció. Választás előtt meg egyenesen párt nagygyűlés lesz a szent miséből!
Tudjuk, hogy egy megtért bárány sokat ér, de ez a "bárány" nem megtért, hanem kihasználja, felhasználja a vallást a saját érdekében.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Ha a templomokban azt hírdetnék, amiről most beszélt, akkor más lenne a helyzet, de helyette ott is megy a gyülöletkeltés és a migránsozás!!!??
papa.49
Szép ,,maszlag,, amit a bíboros elhintett megint, csak az baj ezt a gyakorlatban MÉG Ő SE ALKALMAZZA, hanem helyette nyalja a hatalom seggét !!!
Eladott Ország
Leszögezhetjük az utókor számára a nyilvánvalót: a "Térdre, csuhások!" szindrómából kigyógyult Orbán Viktor és nemzeti kormánya számára a kereszténység és a baráti egyházak szoknyája mögé bújás, a baráti egyházak tenyérből etetése tehát stratégiai fontossággal bír egy újabb mandátum megszerzéséhez. Értjük. Az elmúlt lassan nyolc, de különösen bő két évben a magyar társadalomban olyan gátak szakadtak át, olyan tömény gyűlölet került a felszínre, amire soha korábban nem volt példa. Az egyház – tisztelet néhány ritka kivételnek – lehajtott fejjel, ájtatosan kussol. A katolikus egyház példáját követve, a református egyház sem képes lemondani arról a státuszáról, hogy a közpénztámogatásokra való tekintettel totális függőségi viszonyt ápoljon az állammal. Azok az egyházi vezetők – közöttük Bogárdi Szabó István püspök úr -, akik korábban a keresztényi lét és a politika összefonódásának káros hatásairól elmélkedtek, akik politikától függetlenül végezték a napi keresztényi feladataikat, ma hallgatnak és csoportképeken vigyorognak. Egyetlen szavuk nincs a menekültek, szegények megbélyegzése, a korrupció, a gennyes kormányzati propaganda ellen. És nem csak az a keserves, hogy miként Erdő Péternek, úgy Bogárdi Szabó Istvánnak sem lehet megbocsátani, hogy partnerséget vállal az elnyomással, a kizsákmányolással, a lelki nyomorba döntéssel. Hanem hogy ez a kormány a társadalmi normalitás utolsó foszlányait is felzabálja, emberi létezésünk alapjait kérdőjelezi meg. Vagyis visszafordíthatatlanul lealjasít. Az, hogy ebben pontosan a küldetésétől teljesen elfordult egyház van a legnagyobb segítségére, külön tragédia.
Vita(min) kultúra. a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2494/3246/original.jpg?w=600&h
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref1.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref5.jpg
Eladott Ország
@papa.49:Tarsoly Csabát, a magyarországi Cosa Nostra egyik keresztapját – ahogy illik – szoros szálak fűzik a katolikus egyházhoz és annak a legalázatosabb szolgájához, Erdő Péter bíboroshoz…nem túlzottan etikus a magyar állammal lényegében az adófizető polgárokkal megfizettetni az Orbán-kormány minisztereinek részvételével lezajlott bűncselekmény-sorozatot.
hirhatar.com/wp-content/uploads/Tarsoly-Csaba%C3%A9s-Erd%C5%91s-P%C3%A9ter-b%C3%ADboros.jpg
A keresztény lelkületű Tarsoly Csaba – ahogy a fényképen is látható – rendszeres támogatója volt a katolikus karitatív intézményeknek.
Nessy
Excellenciás Uram! Ehhez bizony önök is hozzájárulnak!
Igaz, önök nem vitatkoznak. Viszont a papok a szószékről az igét nem "in nomine Domini", hanem Orbán nevében, és érdekében hirdetik!
Nincs olyan ünnep, amikor is a szentbeszédben ne szerepelne a migráció. Választás előtt meg egyenesen párt nagygyűlés lesz a szent miséből!
Tudjuk, hogy egy megtért bárány sokat ér, de ez a "bárány" nem megtért, hanem kihasználja, felhasználja a vallást a saját érdekében.
kereső
"Lehet arról vitatkozni, hogy előnyös-e ez a rendszer, de a számokat nézve biztos, hogy most többen vannak beíratva katolikus hittanra, mint ahányan húsz éve jártak templomi hitoktatásra"- Exellenciás Uram! Ez nem hitbéli meggyőződésből történt.Hanem mert- "kötelező"!!,és mert nagyon sok helyen még választási lehetőség sincs. És ezzel a klérus segitséget nyujt egy farizeusnak, hogy alapvető szabadság jogában korlátozza az embereket- a szülőket, a gyermekeken keresztül.
Ez, hogy úgy mondjam Isten ellen való vétek. Önök a vagyon, a hatalom érdekében kufárkodnak az emberi lélekkel, kiszolgáltatva azt egy hatalommániás ,önző, hidegfejű-és szivű emberi utánzatnak. Nagyobb az Önök szerepe ennek a "kultúrálatlan-kultúrának" az elterjedésében, amit szóvá tesz. Remélhetőleg egyszer eljön Önöknek is az "Isten fizesse meg" időszak, mindazért ,amit Magyarország ellen elkövettek. Ámen.
desir62
Rühes (plébános) nem kellet volna benyalni a viktorkának, meg egyáltalán a csuhások mija faxomárt politizálnak!
Egyékként meg tarcsanak e benneteket a náci geci hívőitek, meg a sok lebutított nyugger.
desir62
Nálam az egyház adó már régóta az isten fizesse meg!
Jött egyszer egy némber ezt az adót szedni és meg kérdeztem, vatikáni valutával lehet fizetni? Mire ő igen.
A többit már leírtam.
kokopelli
@kereső: Most a "sűrűjéből szednek a "csuhábabrunzolók"!Azelőtt legalább mindenki tudta,hogy hányadát vették el a néptől!...kilenced = tized, A partnerek maradtak csak zsozsó lett magasabb,
mert harmadik felet az EU-t már számolatlanul lopják meg!
tudode
És a BIRODALOM visszavág!
.
A "falusi gyerek"-nek is KUSTI lett a neve, ennek ellenére EZERREL nyomja a sóDER, die dast!
.
Volt idő, amikor az egyHÁZAK a hívek un. EGYHÁZADÓJÁBÓL, csingi, bingivel tartották fenn magukat, de mióta TARTSAMARCSÁT játszanak, kénytelen a SZÓSZÉKEN is áldani ŐFŐMÉLTÓSÁG zsibizi szekerét!
.
2010 óta EGY HÍVŐVEL kevesebb emiatt! Az óta az OTTHONOM a TEMPLOMOM!
namihami
És a vitakultúrát az utolsó 9 évben sikerült egyszemélyi ""ígyakarom, ezért ígylesz"" kultúrává alakítani.
Ami alá a csuhástársadalom cseléd módra betagozódott és kiszolgálójává silányult.
Nessy
@namihami: Logikus! Mint Isten szolgája, a másvilágon nyeri el jutalmát, mint Orbán szolgája, már most lehet a kasszához fáradni a Júdáspénzért!
Sámannus
Mert az egyházfiak mint Harrach Péter sem hajlandó a bírósági döntéseket figyelembe véve kommunikálni.
Ez a nagy büdös kurva helyzet a kersztyény világban is iga,z ezér húsvétkor ti is mosgyatok meg a szarotoktól papuskám.
moareka
Hamarabb kellett volna megnyílvánulni! Késői megvilágosodás, miközben sokan vagyunk, akik így gondolkozunk és cselekszünk...
moareka
@namihami: Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, lásd. Beer Miklós, evangélikusok fő lelkésze, szombathelyi püspök,...
Sámannus
Volt neki vitakultúrát nélkülöző kijelentése a nyomorgókról: a "jogkövető" vagyis az elmeháborodott gyűlölet szülte politika követése.
Desischado
Rühes csuhás, te mint orbán seggnyalója, hogyan mersz ilyet mondani?! Hogyan lehet vitatkozni, mikor a vezíred senkit sem hallgat meg?! Előttem már mindent leírtak, én csak annyit tennék hozzá, hogy hitvány parazita vagy a társaiddal együtt! Bújjál vissza orbán hátsójába, te áruló júdás, te megélhetési here!!
Lepényleső
Vitakultúra,ez a témája? Emberek tízezrei önhibájukon kívül az utcán,cirka telenként száz
megfagyván,a közös vagyon szétlopása csalással hatalmat bitorlók által,magánnyugdíjak
elrablása,trafikosok padlóra juttatása,az állami korrupció törvénybe iktatása,stb,stb,stb?
Lehetne gratulálni főkereszténységégének,megtalálta szarva között tőgyét a tehénnek?
justhpeter
@Nessy: 15:56: Teljesen igazad van. Erdő esetében (is) erről van szó.
justhpeter
Bíboros Úr ! Az ön vitakultúráját az alábbi kép a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/im... - Eladott Országnak köszönhetően - mindent meghatározóan tükrözi. Nézze el nekem, ha az egyházi személyeknek a vitakultúrájával kapcsolatos véleményére leszek kíváncsi, egy nemrégen még köztünk élt atya véleményét idézem majd fel, aki önnel szemben élete becsületével csak javítani próbálta egyházának süllyedő tekintélyét, míg ön csak szégyent hozott rá.
Nessy
Exelenciás úr! Mint tudjuk, Istennel / Orbánnal nem lehet vitatkozni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.