Lakók pénzéből, 10 évig állt a nagykanizsai játszótér, jött az önkormányzat és lebontotta.

Összedobták a pénzt egy játszótérre, 10 évig használták – a hivatal ledózerolta

10 évig senkit sem zavart egy játszótér Nagykanizsán, amelyet a közelben lakók építettek saját pénzükön. Most azonban egyik napról a másikra a hivatalnak szemet szúrt, hogy ennek a néhány játéknak nincs engedélye, úgy pedig nem maradhatnak ott. A családi házas részen egy csendes térre vihették a szülők a gyerekeket, most már csak egy jóval távolabbira lehet menni játszani.

A közelben lakók végignézték, amikor megjelentek az önkormányzat gépei a téren és egyszerűen felszedték a közösség felajánlásából kialakított játszótér játékait.

„A környékbeli lakók, vállalkozók, valaki, az erdész felajánlotta a fát. A másik vállalkozó hozott vagy ötven facsemetét. faragtuk a fa játékokat. Volt aki szakember, aki mondta, hogy mire kell figyelni, hogyan kell csinálni”

– mesélte az egyik lakó. 10 éve álltak ott a játékok a közelben levő kisgyerekes szülők örömére.

„Volt hintánk, volt libikókánk, volt homokozó, és mindent elvittek. Még a padot is, amit valamikor ők hoztak ide, azt is elvitték, hogy nehogy le lehessen ülni a téren”

– mondja egy anyuka.

A közelben lakók azt mondták, hogy őket senki sem értesítette a bontásról. A fűnyírás ügyében volt vita, mert a közterületért felelős cég munkatársai azt sem tudták, hogy a játszótér nem magánterület.

Állítólag az önkormányzat sem tudta, hogy közterületről van szó. Ennek utána néztek, megnézték a területet és úgy döntöttek, hogy az itt lévő játékoknak nincs engedélye ezért ezt el is bontották nagyon gyorsan és nagyon szakszerűen.

Pedig a játszóteret gondozó kis közösség éppen a játékok felújítására készült. Már a szükséges anyagot, festéket is megvették, de nem állhattak neki a munkáknak, mert a játszóteret felszámolták. Kerestük az illetékes cég vezetőjét is a történtekkel kapcsolatban, aki munkatársán keresztül annyit üzent, hogy nem kíván ebben a témában kamera elé állni.

(Képünk illusztráció)

Forrás: ATV

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na, milyen szinű az ottani önkormányzat?
A kérdésben a felelet...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
laszlobihari
akkor ezek szerint ellopták a játszótéri játékokat? miért nem szólították fel a tulajdonosokat, hogy távolítsák el ha már ennyire zavarta a helyi vezérürüt! FityfaSS-ék csak rombolni és/vagy lopni tudnak!
volvós
Lehet, hogy a játszótér helyére viktorka egy STADIONT akar építeni ! Egyébként a " dózerolás " mióta szakszerű bontás ? Ja, orbanisztánban igy értelmezik :-(((((
Mocskos önkormányosok...
justhpeter
@kissé felnőttem: Helyes. Az utcaseprő legalább látott már munkát az életében.
justhpeter
@laszlobihari: Októberben egyenlíthetnek a lakók.
Madácsi Pali
Minta fideSS, fideSS minta? Az eredmény ugyan az, a hülye aki rá szavaz!
terlasz
Valószínűleg nem egy fidesz-szavazó körzet, ezért aztán a pitiáner bosszúállás indokolt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.