Pénteken kezdődik Kínában a második Egy övezet, egy út fórum, amelyre 37 kormány-, illetve államfő, valamint más vezető jelezte részvételét.

A magyar miniszterelnök kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon – közölte Havasi Bertalan.

A magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, valamint a tervek szerint találkozik Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is.

Orbán csütörtökön Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, majd kétoldalú egyezményeket írnak alá. A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja.

Orbán Viktor Kazahsztánba és Kínába utazik

Pénteken kezdődik Pekingben a második Egy övezet, egy út fórum, amelyre 37 kormány-, illetve államfő, valamint más vezető jelezte részvételét.

Kína külügyminisztere korábban elmondta: az eseményen olyan témák kerülnek a figyelem középpontjába, mint az összeköttetések fejlesztése, a növekedés új forrásainak feltárása, újabb együttműködési formák kialakítása és a fenntartható fejlődés. A pekingi fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye.

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez a Repülős Viki tényleg csak diktatúrákban érzi otthonosan magát. Mivel Orbánnak nem erőssége az önismeret, sem pedig az önkritika, valamint veszíteni végképp nem tud, megindult a propaganda gépezete és ezzel együtt a háromszög négyszögesítése. Elsőnek megkezdődött a helyzet kiértékelése és annak pozitív fénybe helyezése: „nyugi, a hajó nem süllyed… mi így úszunk.” Majd pedig néhány napnyi kussolás után megkezdődött az amit már előre sejteni lehetett: nem fognak leállni, a békát nem nyelik le. Ha kell, a házat is felgyújtják, de nem fognak egy lépést sem tenni hátra.Végül is érthető, hogy aki ott van, az miért van ott. Mióta tudjuk, hogy Németország a kilátástalanság és reménytelenség mocsarába süllyedve haldoklik, egészen kiváló úticélnak tűnik az ex-Szovjetunió legtávolabbi pontja is. Már persze az elhajlított valóságban, ahol kilencedik éve szedjük a gyapotot. Orbán Pekingből megüzente haza a csordájának, hogy a Nyugatból már kiszipolyozott mindent, amit akart (és ebbe a még le nem hívott, de lehívás alatt álló utolsó fitying vissza nem térítendő európai támogatás is beleértendő), ideje egy másik útra lépni. A kölykeiket Svájcban és a rohadó Nyugaton (nem Mongóliában, nem Azerbajdzsánban, nem Kínában) taníttató, magukat Európában kezeltető, Louis Vuittonba borult, Audival közlekedő seggfejek azt mantrázzák, hogy nekünk a Kelet a járható út. Miközben egy szó nem esik arról, hogy a köpködött, halottnak nyilvánított globalizáció egyik legnagyobb nyertese éppen Kína. Azzal a megjegyzéssel, hogy az olcsó tucatárut, éhbérért foglalkoztatott rabszolgákkal előállíttató gazdasági modell persze jelentős határt szab a gyarapodásnak még akkor is, ha a nyugathoz való felzárkózás kétségtelen. Csak kurvára eltúlzott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Madácsi Pali
A csúti tahó onnan remél lenyúlható pént az értelmetlen, túl drága vasúthoz, amit majd a magyar emberek fizetneki helyette. De egy apró bibi ide is be csúszik az uniós kiközösítéssel, mint Putyinnak, Kínának is az uniótag Magyarországra van szüksége.
dr. prédikátor
Remélem az O1G zsebből fizeti a repülőutat!!!
Eladott Ország
Ez a Repülős Viki tényleg csak diktatúrákban érzi otthonosan magát. Mivel Orbánnak nem erőssége az önismeret, sem pedig az önkritika, valamint veszíteni végképp nem tud, megindult a propaganda gépezete és ezzel együtt a háromszög négyszögesítése. Elsőnek megkezdődött a helyzet kiértékelése és annak pozitív fénybe helyezése: „nyugi, a hajó nem süllyed… mi így úszunk.” Majd pedig néhány napnyi kussolás után megkezdődött az amit már előre sejteni lehetett: nem fognak leállni, a békát nem nyelik le. Ha kell, a házat is felgyújtják, de nem fognak egy lépést sem tenni hátra.Végül is érthető, hogy aki ott van, az miért van ott. Mióta tudjuk, hogy Németország a kilátástalanság és reménytelenség mocsarába süllyedve haldoklik, egészen kiváló úticélnak tűnik az ex-Szovjetunió legtávolabbi pontja is. Már persze az elhajlított valóságban, ahol kilencedik éve szedjük a gyapotot. Orbán Pekingből megüzente haza a csordájának, hogy a Nyugatból már kiszipolyozott mindent, amit akart (és ebbe a még le nem hívott, de lehívás alatt álló utolsó fitying vissza nem térítendő európai támogatás is beleértendő), ideje egy másik útra lépni. A kölykeiket Svájcban és a rohadó Nyugaton (nem Mongóliában, nem Azerbajdzsánban, nem Kínában) taníttató, magukat Európában kezeltető, Louis Vuittonba borult, Audival közlekedő seggfejek azt mantrázzák, hogy nekünk a Kelet a járható út. Miközben egy szó nem esik arról, hogy a köpködött, halottnak nyilvánított globalizáció egyik legnagyobb nyertese éppen Kína. Azzal a megjegyzéssel, hogy az olcsó tucatárut, éhbérért foglalkoztatott rabszolgákkal előállíttató gazdasági modell persze jelentős határt szab a gyarapodásnak még akkor is, ha a nyugathoz való felzárkózás kétségtelen. Csak kurvára eltúlzott.
papa.49
Vajon mit visz a tatyójában magával a ,,nem kormányzati repcsin ???
Kérek egy BUK. ot az ukrán szakadároktól !!!
tudode
Nem csak azért, soKK miatt nevetséges, ahogy egy EU tagország félcédulácsKÁS képviselője rázza a rongyot zsugorodó lakosság (9,7 millió) képviseletében egy 1,396,860,000 lakosságú bazi nagy országnak SELYEMUTATTAL nyalva be magát a nagyot közé!
.
Nem veszi észre, mert ..., hogy a NAGYHATALMAK hülyére veszik az ATOM IZÉVEL, a sehova nem vezető BROKÁT ÚTTAL, aztán veszi majd a VASKALAPJÁT, amikor, remélhetőleg hamarosan LEHULLIK a halványuló csillaga!
.
Ars poetiKÁJA: Merjünk nagyok lenni, akkor is, ha a térképen egy hangyácsKÁK vagyunk!
justhpeter
Nyugaton nem fogadják, valahova mégis mennie kell amikor a pokol zárva van.
desir62
Remélem elromlik a nem kormányzati repcsike, 10 ezer méteren!
amaramaistanna
...megvalósítja gyermekkori álmait a mi pénzünkön ... ennek van neve is ... tolvaj?
lampa laz
...és megint egy újabb "évszázad legjobb szerződését" írja alá unokáink nyomorára.
RonaGyuri
mindeközben Őfenesége tobzódik az elmebetegekben:
hvg.hu/vilag/20190420_Magyarorszagon_tolti_valoszinuleg_a_husvetot_Geert_Wilders_a_holland_szelsojobb_megkopoban_levo_csillaga
illtve
hvg.hu/vilag/20190420_A_nemet_belugyminiszter_nem_kerdojelezi_meg_Orban_demokratasagat

ez utóbbihoz meg kell jegyezzem, azon túl, hogy cenzor törölte: Őfenesége régen van jó kapcsolatban a rendőrminsiterekkel, már a szocializmusban is így volt! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: ami a bajor barátját illeti:
Eredetiben sem piskóta,

de a derék ferdítők is rátettek egy lapáttal

Mottó:
legalább, így Húsvét táján,
ne csináljunk a Krisztusból betörőt!

Az az igazság, hogy ez akár stílusérzékre is utalhatna, hisz maga a főhős is erősen félrehordott. Horst Seehofer német belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) volt elnöke a svájci Neue Zürcher Zeitungnak (NZZ) adott interjút. A cikk „Horst Seehofer: «Die Asylpolitik ist die Achillesferse Europas»”, persze nem csak rólunk szól, s mindenkit megnyugtatok a többi sem különb. Bár nem tudom, hogy más MTI-sek is szoktak-e igazítani? =))
No, de maradjunk a derék matyar verziónál, annak is a viszonylag kevés hibát rögzítő fordítás részeknél! Az még csak-csak, hogy „Dass er in manchen Punkten, etwa bei seiner Kampagne gegen die EU, überzogen hat, ist klar. Das passiert uns Politikern hier in Deutschland doch auch ab und zu. Wir tun immer so, als würden wir vollkommen fehlerfrei durch die Welt wandeln.” azaz „Orbán pár pontban, például az EU elleni kampányában túlzásokba esett, de ez néha a németországi politikusokkal is megtörténik”. Amit nevezzünk csak finom csúsztatásnak.
Azonban az a rész, hogy „Seine Biografie finde ich bemerkenswert. Er hat gegen die Kommunisten gekämpft, als wir hier alle bequem im Sessel sassen. Und er tat das auch aus einer christlichen Überzeugung heraus. Ich bin nicht bereit, Orban als Demokraten infrage zu stellen”, azaz „Figyelemreméltónak tartom az életrajzát. Amikor mi itt mind kényelmesen üldögéltünk a karosszékben, ő harcolt a kommunisták ellen. És ezt keresztény meggyőződésből is tette. Nem vagyok hajlandó Orbánt, mint demokratát megkérdőjelezni”! Ami már nem csak efféle téves vélekedés, hanem bizony éktelenül nagy hazugság. Már a mondatnak azon fele is hiányolja a valóság legkisebb látszatát, hogy Orbán harcolt volna a kommunizmus ellen, de hogy ezt vallásos meggyőződéséből cselekedte volna??? Na ez már minden határon túlmegy!
kereső
@RonaGyuri: meg kell állapitanom, hogy Németország belügyminisztere nem demokrata- mert ugye "madarat tolláról".
Nem tudom, hogy kinek az életrajzát olvasta Seehofer,de hogy nem orbánét az biztos, másképp nem állitana ennyi baromságot. Vagy van az a pénz?- és már épül orbán új imázsa-átirva a közemult történéseit?Ráadásul egy világbajnok tolvajt tart demokratának, és vallásos kereszténynek. Óriási hazugság, hogy orbán harcolt a "kommunizmus" ellen- nem, ő nem harcolt, csak egy baja volt velük- nem ő ült kádár székében. Saját bevallása szerint is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.