A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés – nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa az Origón szombaton megjelent interjúban.

Az MTI szemléje szerint a cél a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni a falusi családi otthonteremtési programot (csok), ugyanakkor kizárni a visszaéléseket. Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz – közölte a kormánybiztos.

Újabb részletek derülnek ki a falusi csokról

A polgári kormány számára fontosak a vidéken élő emberek, ezért a Magyar falu program soha nem látott léptékű támogatásokat irányoz elő a kistelepülések számára

– hangsúlyozta Gyopáros Alpár.

A kedvezményezetti kör alapját nem a települési jogállás, hanem a népességszám határozza meg, ezért a felső határ 5000 lakos. A települések 90 százaléka része a Magyar falu programnak, közel 2900 település. Ezek nagy részének csökken a népessége

– jegyezte meg a kormánybiztos.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program a vidéki élet valamennyi területét érinti. Az alapkoncepciót tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról, a helyi életminőséget javító, 18 célterületet magában foglaló, 75 milliárd forint értékű támogatási csomagról.

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Attila

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szerintem itt mindenki tudja ,hogy a falusi CSOK hézagos megoldás. Értem ,hogy a Józan Paraszti Ész miért nem tiltakozik. Amit adnak fogadd el ,ha ütnek szaladj el. Orbán ad, és amit ad azt iránta kell meghálálni. Ez pontosan a zsákkrumpli esete.
Ez a rendszer titka. A fidesz politikája sommásan. a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F66.media.tumblr.com%2F0347a73a563d19a6fe0036edb9ee9ad2%2Ftumblr_ppzp23wRJz1ts6grxo1_1280.jpg&key=-FuEPvdsqh53m0cSdFo0Nw&w=600&h=402
Az egész arról szól, hogy minél kevesebben tudják igénybe venni, így kevésbe kerül az államnak, viszont mindenki tud arról beszélni, hogy a kormány micsoda családbarát intézkedéseket hoz. És ha megkérdezek valakit, hogy te igénybe tudod venni, akkor azt mondja, hogy hát én nem, de mások igen. Csak senki nem tud olyat mutatni, akinek sikerült felvenni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Szerintem itt mindenki tudja ,hogy a falusi CSOK hézagos megoldás. Értem ,hogy a Józan Paraszti Ész miért nem tiltakozik. Amit adnak fogadd el ,ha ütnek szaladj el. Orbán ad, és amit ad azt iránta kell meghálálni. Ez pontosan a zsákkrumpli esete.
Ez a rendszer titka. A fidesz politikája sommásan. a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F66.media.tumblr.com%2F0347a73a563d19a6fe0036edb9ee9ad2%2Ftumblr_ppzp23wRJz1ts6grxo1_1280.jpg&key=-FuEPvdsqh53m0cSdFo0Nw&w=600&h=402
Az egész arról szól, hogy minél kevesebben tudják igénybe venni, így kevésbe kerül az államnak, viszont mindenki tud arról beszélni, hogy a kormány micsoda családbarát intézkedéseket hoz. És ha megkérdezek valakit, hogy te igénybe tudod venni, akkor azt mondja, hogy hát én nem, de mások igen. Csak senki nem tud olyat mutatni, akinek sikerült felvenni.
tudode
Na hát!
.
Észrevette a a KI TUDJA MILYEN kormányzat, hogy nem csak Fel is út Le is út van a világon, miközben nem csak a MUNKAERŐ ürül ki ebben az ELÁTKOZOTT országban, hanem vannak SZELLEMVÁROSOK-, FALVAK is, de ez nem csak EZEKNEK a főben járó bűne:
.
www.youtube.com/results?search_query=szellemv%C3%A1rosok+magyarorsz%C3%A1gon
.
Arról nem is szólva, hogy az EU-s kohéziós alapok közel 800 ezer fő/kopf
.
Abból is kitűnik, hogy FELELŐTLEN ez a SZEKTAKÉNT működő Bt,, hogy MINTHA BŰNÖZŐK LENNÉNEK, "újabb részletek derülnek ki" ebből, abból, amabból, legfőképp a zsibizésról.
könnyű lelki sértés
Az egyik újabb részlet, ami majdnem kiderült, de mégsem, hogy nagyon sok belső információval és pult alóli segítséggel rendelkező fideszes köcsög fog tovább gazdagodni az ingatlanmutyi által.
Valahogy valamiért sosem sikerül az igazán rászorulóknak segíteni, akik egykébbként a többség,. Sőt, csak mélyebbre taszítják őket azzal, ahogy megnehezítik az életüket.

Előre az autokrácia építése, és a délamerikanizálódás útján!!!
namihami
Adj úgy, hogy a tésztás/krumplis vidéki fideszszavazó hihesse az adomány tényét. Hogy a feltételeket úgy hozza, hogy a plebs nem kapHATja meg, az nem számít. Az igérgetés meghozza a voksot, a fontos az. Mire felvenné (nem véletlen a bejelentés időpontja), már szavazott.
papa.49
@namihami: Pontosan a csok kezdési időpontja az uniós szavazás utánra esik, ezért is nem nagyon akarják kihirdetni a szabályokat !!!
A vidékiek nem nagyon tudják ezt felvenni, pl. az igazolni kívánt munkaviszony pont csak a négyszerese a fővárosinak !!!
human
Kinek találták ki a falusi CSOK-ot? Mert aki falun él az nagy valószínűséggel közmunkás. A szigorú feltételek miatt ők nem fognak kapni. Akkor marad az aki vagy egy helyi cég vezetője vagy elég jó állása van hozzá , hogy ingázhasson a munkahelye és a falu közt.
Eladott Ország
A magyar anyát sem kellene ellő tehénnek tekinteni és a gyerekeket fel is kéne nevelni nem éhbéren.
uploads.disquscdn.com/images/9dc61325f297f95387982a1a1361f0bb0b67044936fb560c0fd25531bd861c86.jpg?w=600&h=960
10 dolog, ami miatt sokan elbukják a CSOK-ot!
bankmonitor.hu/cikk/10-dolog-ami-miatt-sokan-elbukjak-a-csok-ot/
A CSOK igénybevételének meghiúsulásához vezethet továbbá, amikor az igénylő által lakott ingatlant nem sikerül értékesíteni. Sajnos előfordul, hogy a helyi ingatlanpiacon a lakásmaffia diktálja a feltételeket és az általa megvásárolt szakértő véleményét fogadják el a hivatalos szervek. Így meg lehet akadályozni bizonyos ingatlanok értékesítését és a tulajdonosok kiszolgáltatottá válnak, a CSOK-ra jogosultak nem tudnak elköltözni egy nagyobb, korszerűbb, komfortosabb ingatlanba.
eszegfu
Szerintem a falvak elnéptelenedését nem az okozta, hogy nem volt hol lakniuk, hanem, hogy nem volt munkahely. Persze kinézhetek magamnak egy olyan települést, ahol nagyon olcsón hozzájuthatok egy telekhez, vagy felujitandó házhoz, de ettől még nem lesz munkám és keresetem, amiből eltarthatnám a családot... és akkor még a CSOK mellé felvehető kedvezményes hitel részleteit figyelmen kivül hagytam.
magyarbakancs
@eszegfu: Egy nagyobb várostól 15 km-re laksz nem fizetik a bérletedet.
Hogy jársz be dolgozni saját költségeden?A másik a legtöbb falun a cigányság többségben van na oda nem igen szeretnének költözni.
vacsi
És amiről senki nem beszél: ezekbe az eldugott, kis falvakba - bármilyen szépek is - gyerekes családok költöznének. A gyerekeknek megfelelő orvosi ellátás, kórházközelség, bölcsőde, óvoda, iskola kell, és nem csak az általános, hanem lehetőleg középiskola közelsége is.
Sajnos, ha ezek nincsenek, akkor az ilyen falvakba csak a nyugdíjasok, gyermektelen családok költözhetnek.
desir62
kurmánybiztos, állomtitkár hát ezek a fínyre gyünnek?
Oszi
Jó lesz röghöz kötni a vidéki fiatalt, miközben munka lehetőség nincs vagy minimális.
Kiemelten támogatott területnek pedig célszerű Szabolcs Borsod és Nógrád megye.
Lesznek szép új házak sok üres faluban.
Eddig a Lakáskassza legalább adott lehetőségeket, Felújításra korszerűsítésre.
Most csak a szülj gyereket vegyél fel állami támogatást aztán halj éhen, vagy ingázz a borzalmas utakon az elavult autóddal egy életen át nap mint nap napi 2 órát munkába és 2 órát haza...
"Szép új világ" mmit is hozott
A minimál bérből élő falusi szülők 20 évre eladósodva.
Az új nemzeti alaptantervben előirányzott oktatást kapó gyerek,
akinek nincs lehetősége piacképes tudással piacképes munkát szerezni.
Bárók kiskirályok álltal felvásárolt uradalmak.
Minimális munka lehetőség.
Nemzeti televiziós csatornák népbutító üzenetei.
Félelem kampány a választások elött és alatt.
De "magyarország jól teljesít"... népbutításban.
Hol van már a Szilárd Leo-kat és Nikola Tesla-kat tudós tanárokat és tanártudósokat kinevelő magyar oktatás.
Féltem a gyerekeket, és a saját "jövőmet".
Bejött rendszerváltás, és vele minden ami roszz a nyugati társadalomban.
Megmaradt a szocialista oligarchák rendszere.
Megkaptuk újra az orosz rabigát, de mellé felvettük a nyugatit is.
És pártunk és kormányunk most ezzel a "Csak Ostobák Kapnak" programjával akarja vissza hódítani azokat akik már elmentek az országból.
Mennyi a CSOK?
Nyugaton egy évi jövedeleme két fiatalnak, megkötések nélkül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.