A közvélemény már megérdemelné, hogy megszabaduljon Gyurcsány Ferenctől A jelenlegi magyar ellenzék – beleértve ebbe a baloldaliakat, liberálisokat és a „néppártosodó” Jobbikot is – a szűk politikai mozgástere okán ma már nem a győzelemre, hanem a túlélésre, a megélhetésre játszik. Mozgatórugója nem az érték, hanem az egzisztenciális érdek. Innen nézve érthetjük meg a napjainkban zajló szánalmas vergődésüket, lépéseik valós mozgatórugóit. Mivel világos és vállalható politikai elveik nincsenek, ezért egyedül azt nézik és azt figyelik, hogy milyen szövetségesi konstellációban, szavazói bázisa igényeinek való alájátszással, a párt szavazóinak az elhappolásával – vagyis ellopásával – tudnak képviselői mandátumokhoz jutni akár az európai parlamenti, akár az önkormányzati, akár az országgyűlési választásokon. Ugyanis ma már jól láthatóan egyetlen céljuk maradt a politikai felszínen lebegéssel: a minél zsírosabb politikai állások megőrzése, ami létfontosságú, hiszen a civil élet...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
érdekes hogy az ilyen szemetet a cenzor kedveli! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@durbincs: Há' mi újság van nálad narancsos seggnyaló Félfarok, ott a romány Ploestiben levő bányakecódban? Mond csak te Ballonkabátos Pedofil má megint kint vagy? a szokott farrmütéted megvot ?S hány esernyőt vitté most haza ? összevissza irogatsz itt ?inkább, egy kis denevérragut faljá má, kéznél van ?hát a röföléssel hogy álsz ? má sehogy ? Most, hogy valahogy kikapartak a bányaló vizelet tóból?azé', ne rágj be mert fény derült ,kisded játékaidra ? ugyse Te vagy ott a vinkli , azzal a vészesen, szerény 30IQ-dal! a túlnyomtad azt a bányalóvizelet-koktailt ? mI??? Ej, te részeges bámyatöltelék...
tulipan
@durbincs: Sej-haj, Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te egy tök szétrepedt, agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért végtelenül terhelt is vagy, igy hát a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat? Na, te mocskos román, vérfertőző rémség + bányabalfácán és kula + vizelet combó !!
kokopelli
@tulipan: Igaza van,mert a Zorbán még "nem mint ellenzéki" szedte össze milliárdjait a Lölö-nél,
hanem mint a magyar emberek keményen dolgozó politikusa!A nyugati politikusok foschnak,hogy
azt utánacsinálják?! Gyávák, igénytelenek vagy "csak emberek"... ?!
tulipan
@kokopelli: Hát sajna, leginkább megalkuvók, mint a legtöbb ember...
EZ JÓ VOLNA!! :)
hvg.hu/vilag/20190405_Weber_Nem_Orban_hatarozza_meg_a_jovot_hanem_Merkel_es_en

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.