Egyre erőteljesebb a nagyobb értékű tartós iparcikkek, bútorok, műszaki cikkek forgalmának növekedési üteme - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az MTI-nek. A kiskereskedelmi forgalom a válság után 2013 második felétől indult növekedésnek, de a nem élelmiszer-termékek közül először a kisebb értékűek, például a ruházati cikkek, kisebb háztartási felszerelések iránt élénkült meg az érdeklődés. A háztartások pénzügyi helyzetének fokozatos erősödésével kerültek egyre jobban előtérbe a nagyobb értékű termékek - fejtette ki. Már harmadik éve nő 10 százalék feletti ütemben a havi bruttó átlagkereset Magyarországon, emellett a lakásépítések felfutása is erősíti a fogyasztást - mutatott rá a szakember. Az OKSZ főtitkára úgy látja, hogy a kormányzati intézkedések, a családi otthonteremtési kedvezmények kibővítése tovább erősítik a lakáspiacot, ami "húzza" majd az ehhez kapcsolódó termékek iránti keresletet is.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
" Már harmadik éve nő 10 százalék feletti ütemben a havi bruttó átlagkereset Magyarországon"
Bár így lenne, de NEM ÁTLAGOSAN,mert úgy persze hogy kijön ez a %, sőt sokkal több is.
Azt se felejtsük el, hogy ez nettóban mit jelent!!
Egyébként a kedvem nekem is megvan, csak legyen miből!!!.DDD
tudode
Állam háztartási ismeret hiányában az EU-tól érkező FELZÁRKÓZÁSI eurók befektetésével azért vannak problémák UTOLSÓKKÉNT kullógókként az EU-s tagországok között
.
----Ránk ömlött a sok EU-s pénz, de hova szivárgott el?
.
www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/rank-omlott-a-sok-eu-s-penz-de-hova-szivargott-el.301214.html
.
Mivel gondatlanul prioritást élveznek a BETONTEKNŐK, a térkövek
.
---- Orbánék ott takarítanak, ahol a papok táncolnak, alatta minden más rohad
.
kolozsvaros.com/2019/03/26/orbanek-ott-takaritanak-ahol-a-papok-tancolnak-alatta-minden-mas-rohad/
.
Ezzel együtt FÉNYÉVNYIRE vagyunk attól, hogy elérjék az alattvalók az EU-s átlagot!
csak úgy....
"Eva Kovacs
A csaladi otthon teremtesben beszamithatod a nagyobb butor darabok vasarsasat is ;;;ez termeszetes,szoval a kereskedelmi forgalom noni fog." :)
Egy egzotikus fidesz támogató Canadából ,ez az Évi von anyám kínnya...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.