Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.

Szijjártó: Európának új vezetőkre van szüksége

Fotó: Kozma Zsuzsi / 888.hu 

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben. A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani – tette hozzá.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott – jelentette ki a magyar tárcavezető. A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani – mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.

MTI

Nagyvilág - 2019. August 20., 16:49
Lemondott az olasz miniszterelnök
Nagyvilág - 2019. August 20., 21:02
Partra kell szállniuk a menekülteknek

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Sepregessünk előbb a saját portánk előtt. Magyarországnak új vezetőkre van szüksége.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofil -sittes nevén Csudafurulya ? inkább csak nyitogassa a Ballonkabátját az őrsön ?
SystemError
@kokopelli: Nyilván, de szerintem senki nem kényszerití, hogy "ilyen" retardált stílusa legyen..Ez a része hidd el a saját szellemi szintje...:) Bocsánat nem biztos, hogy a szellemi szinttel van baj, de az nyilvánvaló, hogy nem normális az ember, még ha ez csak szerep is.. Szóval adódik a kérdés, hogy miért ezt választotta... Előttem van a húgyszagú odujában a két hetes mosatlan, szarcsíkos ruhákban az igénytelen geci. Gondolom mindig csak azt mossa el, amiből eszik, de szerintem azt sem. Egy igazi okádék lehet! Azt már amúgy többször bizonyította, hogy egy fosós kis buzi, néhányszor behúztam a csőbe, ne tudd meg milyen rinya picsa, gerinctelen reakciói voltak...:) Egy senkiházi, nulla féreg, ahogy a megbízói is..
kokopelli
@SystemError: én sem tartom normálisnak,mert aki ilyen melóra adja magát,az karakter
nélküli rakás ß@r!A propeller vezetőjére is fényt (ill. árnyat) vet a dolog!Vannak bizonyos
komment szabályok,ami az emberek közötti normális kapcsolatra is érvényesek! A fidesz
minden szinten bizonyítja,hogy az egész "bagage" a bányászbéka...szinvonalán mozog!
Nagyon ritkán válaszolok ill.reagálok a sértegetésére,mert ő nem ér fel a bokánkig sem!
Egy humortalan, "egybites" ökör! Vannak egy páran az ilyen bérkommentelők!
SystemError
@kokopelli: Kicsit nézz utána, hogy ki is a propi tulajdonosa...:) Segítek, a googliban írd mellé, hogy "tv2". ez az egész szerintem valami piackutatási fórum szerintem. itt próbálják ki a szaros dumáikat vagy nem tudom..Igen sok érdekes egybefüggés van. PL 3-4 felhasználó itt pont ugyanazt nyomja, szinte a napi propagandát. Nyilvánvalóan nem szuverén egyénekről beszélünk, mert olyan dolgokat próbálnak "eladni", amit inkább hagyjunk. Van iott egy-két olyan régi nick, hogy tudom, nem ő volt mögötte 5 éve...:) Ez a része egyértelmű, hogy mi folyik itt a célját nem fogjuk megtudni, hogy a porpi egy 23. hely, ahová ki vabnnak ezek fizetve vagy kisérleti hely, ahol kipróbálják a propagandákat mielőtt kimegy élesbe... Nyilvánvalóan shikari valami felkapaszkodott csoportvezető lehet. minden szaván érződék, hogy a sok évnyi biztonsági örködés(csak egy tipp) után felkarolta a Kubatov, mert eléggé senkiházi féreg volt hozzá, most meg próbál business man-ként nagyon okos lenni, de ugyanaz a tahó paraszt, ha kihozod a sodrából..:)
qxy
Magyarországnak meg becsületes politikusokra. Vagyis, fogjátok marokra a picsátokat azt fogadjatok szót a népnek. Menjetek haza és a többit tudod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.